Szemöldökformázás, de mivel?

csütörtök, január 29, 2015


A szemöldök nagyon fontos része az arcnak, ha sminket nem is viselek, a szemöldökömet mindenképpen szoktam formázni, mivel szerintem már az is nagyon sokat számít. Sokaknak - többek között nekem is -, önmagában szinte láthatatlan szemöldöke van, ezért nem hátrány valamilyen termékkel hangsúlyozni a színét, ezen kívül pedig fontos a megfelelő forma és vastagság is. Lássuk, hogy mik azok a termékek amiket én kedvelek, és mik azok, amik 'számomra' fabatkát sem érnek.

Először is a formázás a kezdő lépés, nézzük nagy vonalakban. Aki először csinálja, annak szerintem célszerűbb elmenni egy kozmetikushoz és rábízni, mert akkor kisebb az esélye annak, hogy bénára sikerül. Én nem csak első alkalommal, hanem egyébként is rendszeresen kozmetikussal csináltatom, mert nem szeretem csipesszel tépkedni állandóan, gyantával sokkal kellemesebb, és utána már jobb esetben csak azt a néhány apró szálat, kell kiszednem magamnak, ami időközben előjön. Ha viszont mindenképpen ragaszkodsz hozzá, hogy magadnak csináld, az alábbi "szabályokra" kellene figyelni:

  • Tegyél egy ceruzát az arcod elé, az egyik pont érintse az orrcimpádat, míg a másik a belső szemzugod, ez alapján megkapod a pontot, ahol a szemöldöködnek kezdődnie kellene.
  • A ceruzát most az orrcimpádhoz és a pupillád külső részéhez helyezd, ahol a ceruza érinti a szemöldököd, az lesz a legmagasabb pont.
  • Végül pedig az orrcimpádon és a szemed külső csücskén vezesd végig a ceruzát, ahol a szemöldöködhöz ér, az lesz a szemöldököd vége.


Milyen jellegű termékkel színezzem?

Szemöldökceruza: Az egyik legelterjedtebb terméktípus, nem szabad szemceruzával helyettesíteni. Általában viaszosabb állagú, ez segíti a könnyebb tapadást és a tartósságot. Fontos, hogy minden használatkor jól ki legyen hegyezve, mert így lehet precízen dolgozni vele. Rengeteg fajtát próbáltam már ki közülük, és eddig az Essence szemöldökceruza (04 Blonde) vált be egyedül. Ennek is puhább állaga van, a hajszínemhez ez az árnyalat passzol leginkább, kihegyezett állapotban nem nehéz vele dolgozni, viszont önmagában annyira nem szeretem használni.
TIPP: Hegyezni akkor lehet szépen, ha előtte néhány órára betettem a fagyasztóba, más különben egyszerűen nem lehet, elolvad, beletörik, mindent csinál és egy csomó kárba vész belőle. A végén található egy apró kis fésű, én ezt nem igazán szoktam használni, de annak jól jön akinek kósza szálak szoktak lenni a szemöldökében.

Szemöldökpúder: A másik legelterjedtebb megoldás, szerintem ezzel a legegyszerűbb szép szemöldököt csinálni, és a színválaszték is szélesebb itt, sokszor a matt szemhéjpúderek között is találni olyan színeket, amiket szemöldökön is nagyszerűen lehet használni, de vannak kifejezett szemöldökpúderek is. Nekem az Essence Eyebrow Style (02 Natural Blonde) szemöldökpúder szett vált be erre a célra, a világosabb szín kevésbé, a sötétebb teljesen jól pigmentált, tartós, jól tapad, minimálisan porzik csak, sokáig kitart, és nem is drága.

Szemöldökfilc: Én a Kallos szemöldökfilcével (01) próbálkoztam többször, de egyszerűen maga a koncepció sem jó véleményem szerint. Jól pigmentált, szépen be lehet festeni vele a szemöldököt és keretezni is lehet, a bibi csak az, hogy hihetetlenül mű hatást kelt, akármennyire is óvatosan és szálazottan van csinálva. Ezen kívül pedig a tartóssága is pocsék, ha hozzáérsz annyi neki, ha esik az eső vagy víz éri elfolyik, egyszóval nekem nem vált be, és nem is ajánlanám senkinek ezt a fajta megoldást.

Színes vagy átlátszó szemöldök zselé: Nagyon elterjedt már ez a megoldás is, de én ezt inkább azoknak ajánlanám csak, akiknek egyébként is jól látható szemöldöke van, és csak egy kis enyhe megerősítésre vágynak, valamint nem túl vékony szemöldökre, mert más különben lehetetlen kényelmesen dolgozni vele. Az átlátszó zselé pedig a rakoncátlan szálak helyrerakásában lehet segítség, nekem erre szerencsére nincs szükségem.

Szemöldökfesték: Kozmetikusoknál is gyorsan lebonyolítható és viszonylag tartósabb megoldás, ha ezt választod nem kell pár hétig bajlódni a színezéssel. De akár otthon is megoldható már saját magadnak, mert sok helyen kapható kifejezett szemöldökfesték, részletes használati útmutatóval, rengetegféle színben, érdemes kipróbálni. Régebben én is kozmetikussal csináltattam és teljesen jó megoldásnak bizonyult ez is, a közeljövőben pedig tervezem saját magamnak kipróbálni, nagyon kíváncsi vagyok rájuk.


Nekem a por és ceruza kombinálása vagy önmagában a por használata vált be leginkább. Előbbi esetben először enyhén megcsinálom ceruzával, majd erre kerül egy kis szemöldökpor, ami a ceruza viaszos állaga miatt szépen beletapad, viszont ez feltűnőbb, mesterkéltebb megoldás. Míg port használva szebb, természetes eredményt kapunk. Mindenki a hajszínéhez leginkább passzoló árnyalatot válasszon bármilyen termékből, ez leginkább a szőkéknek okozhat problémát, nekem is nehéz mindig megfelelőt találni, de egyszerűen az szerintem undorító, mikor valakinek szőke a haja, és durván sötétbarnára van színezve a szemöldöke. Eszközök közül egy vékony, ferdén vágott ecsetre van szükség, azt tapasztaltam, hogy minél vékonyabb, annál egyszerűbben és szebben lehet vele dolgozni. Illetve, akiknek bozontos szemöldöke van jó jöhet egy kefés végű ecset is, de egy nem használt, jól kimosott szempillaspirál ecsetet és lehet erre a célra használni. A szemöldök vonala alá használhatsz világosabb színű szemhéjpúdert (highlightert) a szemöldökcsont kiemelésére, ami optikailag megemeli és nyíltabbá teszi a tekintetet. Vagy egy bőrszínnel megegyező színű korrektorral is meg lehet erősíteni a szemöldök alsó vonalát, így precízebb formája lesz.


Melyik módszert használod a szemöldököd formázására? Milyen termék vált be legjobban? Szoktad festeni a szemöldököd?

You Might Also Like

2 megjegyzés

  1. Én is imádom az essence szemöldök készletét! :) Még az oriflame-nek van egy jó szemöldök púdere de azt nem használtam annyit. Nagyon hasznos bejegyzés lett. Gyakran az eberek teljesen megfeledkeznek a szemöldökükről és így olyan furcsa lesz az összkép. Én is sokáig nem csináltam vele semmit, de aztán rájöttem, hogy tényleg keretet ad az arcnak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy hasznosnak találtad :) Én is így gondolom, ha mást nem is, a szemöldökömet mindig megcsinálom.

      Törlés

Címkék