Catrice sminktermékek tesztje

hétfő, február 09, 2015


Ha jól emlékszem Catrice termékekről eddig még nem volt szó a blogon, teszt bejegyzésben pedig végképp nem szerepeltek, így ma ettől a márkától hoztam két sminkterméket, képeket és beszámolót. Mindkét termék egy-egy Marie Claire magazinhoz járt éppen ajándékba, néhány hónappal ezelőtt, így az újsággal együtt szuper vételek voltak. Nézzük, hogy mennyire jöttek be.


CATRICE Absolute Eye Colour quattro szemhéjpúder (030 OMG I want that)
Ezzel a négy árnyalatot tartalmazó 'palettával' többféle szemsminket is megalkothatunk, akár egy füstös, akár egy visszafogottabb föld színekből álló sminkre vágyunk. A színek mindegyike fényes, csillogó, ragyogó finisű, minimálisan porzik, illetve a csillámok miatt vigyázni kell vele, célszerűbb alapozás előtt elkészíteni vele a szemsminket. Mindegyik árnyalat remekül pigmentált, de építhetőek is. A kedvenc árnyalatom közülük egyértelműen a bronzos, egyszerűen gyönyörű. Rajta kívül pedig egy ezüst és egy sötétszürke szín kapott helyet a kis palettában, utóbbi hajaz a leginkább a matt finis felé; a negyedik pezsgőszín már önmagában annyira nem feltűnő, de a belső szemzugba tökéletes, bármelyik másik színnel kombinálva. Ha még pigmentáltabb eredményt szeretnénk elérni, akár nedves ecsettel is használhatjuk a színeket. A tartósságát tekintve sem tudok róla rosszat mondani, egész nap a helyén marad, nem tűnik el onnan, legalábbis nekem. Eltávolítani könnyű, micellás vízzel pillanatok alatt eltűnik a helyéről. Összességében ár-érték arányban egy teljesen jó négyesnek tartom, bár a matt színeket azért hiányolom belőle, aki nem vágyik profi készletre, annak tudom ajánlani. Teljes áron 1399.-, amit már kicsit sokallok érte, mert ennél olcsóbban már egy komplett palettát is tudunk találni, viszont akciókor, vagy így újsághoz csomagolva abszolút megéri az árát.



CATRICE Ultimate Shine rúzs (170 Play the Plum)
A csomagolásán pillanatok alatt meglátszanak az ujjlenyomatok, a kupak jól zár, bármikor bátran táskába dobható. Egy gyönyörű rózsaszínes lilás árnyalatú, tipikusan őszi/téli árnyalatról van szó, aminek a textúrája krémes, a finise pedig fényes, enyhén csillámos, ami az ajkakra kenve már nem igazán érvényesül, ezen kívül pedig nem szárítja az ajkakat, nem ül bele az ajkak redőibe sem, nagyon kellemes viselni. Vékony rétegben használva mesés színe van, vastagon számomra már túlságosan erős. Használatához véleményem szerint vagy ajakkontúr ceruza szükséges, vagy ecsettel célszerűbb felvinni, mert hajlamos elcsúszkálni. Erősen pigmentált, intenzív szín. Kellemes vaníliás illata van, tartósságát tekintve viszont nem túl kiemelkedő, sajnos nem tartós, az evés-ivást egyáltalán nem bírja ki, de anélkül is maximum 1-2 óráig marad meg a helyén, de legalább egyenletesen kopik. Teljes ára 1249.-, az újsághoz csomagolva ez is különösképpen megérte.



Ha szemhéjpúderekről van szó, honnan szerzed be őket?
Van kedvenc rúzsod a márkától?

You Might Also Like

0 megjegyzés

Címkék