Elfogyott termékek! Újra venném? #1

hétfő, november 17, 2014


Azt nem hiszem, hogy túl gyakran, de ezentúl lesznek elfogyott termékeket értékelő bejegyzések is, mire elfogynak, addigra lehet róluk igazán mérvadó véleményt alkotni. Nem szeretnék pár terméknek szánni egy egész bejegyzést, a tervbe vétel óta mostanra gyűlt össze annyi, hogy érdemes legyen róluk írni.

Hajápolás

Azt már említettem, hogy samponok esetén nem ragaszkodom annyira egy konkrét darabhoz, mint más hajápolási termékeknél, igazából kedv szerint próbálgatom őket. A Dove Hair Therapy termékcsaládtól használtam már az argán olajos, és a festett hajra való sampont is, most pedig a Damage Solution került sorra, amit a három közül a legkevésbé sikerült megszeretnem, nem csinál semmi extrát, bár tisztít ahogy kell, de nekem ez kevés, és mivel van tőle jobb, ezért felejthető. Újra venném? Nem.

A Garnier Fructis Repair & Shine samponja viszont jól bevált, olyannyira, hogy az utóbbi időben nem is volt kedvem máshoz. 3 olaj: az olíva, az avokádó és a shea található meg benne, amelyek segítik a haj táplálását. Jól tisztít, puha és lágy lesz tőle a hajam, az illatát is nagyon szeretem, szóval az aktuális kedvencem. Újra venném? Már megtörtént.

Arcápolás

L'Oreal Paris Sublime Soft bőrtökéletesítő micellás víz: Ő volt az első micellás vizem, tökéletesen végzi a dolgát: eltávolítja a szennyeződéseket és a sminket, nem csíp és nem irritál. Teljesen elégedett voltam vele, viszont a Garnier micellás vize következett utána, és mivel az nagyobb mennyiség, valamint ugyanannyira jó, ezért ár-mennyiség arányban kedvezőbb, így valószínűleg mellette fogok maradni. Csupán annyit vettem észre különbségként, hogy a L'Orealé talán kicsivel könnyebben birkózik meg a vízálló spirálokkal; valamint utazásokhoz könnyebb magunkkal vinni, mert kisebb kiszerelés. Újra venném? Igen.

L'Angelica Teafaolaj folyékony szappan: Nem, nem kézmosásra kellett. Már egy jó ideje nem használtam egyébként, de korábban nagy segítségemre volt. A pattanásos, kombinált bőrömet szépen kordában tartotta, amikor szükségem volt rá. Az első időszakban teljesen tisztává varázsolta a bőröm, még én sem hittem a szememnek, mert más termék még nem bírt ilyet tenni vele, viszont a későbbiekben rengeteg mitesszer jelent meg tőle, tényleg rengeteg. Ki bírja ki, hogy ne nyomkodja? Senki. Ezért a sok nyomkodástól lett szerintem tágabb pórusú a bőröm, mert előtte ezzel nem volt gondom. Szóval vegyesek az érzéseim vele kapcsolatban, de már jó ideje nem használtam, szerencsére nem is érzem szükségét. Újra venném? Talán.

Tony Moly Red Appletox Honey Cream: Ezt a kis mintát még egy Ebay-es rendelésemhez kaptam ajándékba. Az illata nagyon finom, savanykás almás. Az első felkenés után már is éreztem, hogy milyen jól hidratál, pillanatok alatt beszívódott, viszont reggelre a homlokom egy része csúnyán kipattogott tőle, így el is ment a kedvem a használatától, erre nincs szükségem. Megvenném? Nem.

Illatok

Playboy Play It Lovely dezodor: Ajándékba kaptam még korábban, az illatát szerettem, a teljesítményét közepesnek mondanám, amitől annyira nem voltam elájulva, mondjuk én egyetlen dezodorral sem találkoztam még, amelyik rendesen tenné a dolgát. Újra venném? Magamtól nem.

Prada Candy parfüm: Na ez a parfüm számomra nagyon érdekes. Még tavaly, mikor akkora felhajtás volt körülötte kíváncsi voltam rá, úgy hogy bementem egy parfümériába megszagolni, de annyira nem tetszett, cseppet sem fogott meg. Pedig imádom az édes illatokat. Aztán az egyik pixibox-ban benne volt egy minta, és már az első használat után imádtam :D Annyira isteni finom illata van, egyáltalán nem túl édes, pedig sokan azt mondják (meg van a Pink Sugar parfüm is, na az tényleg édes), de számomra teljesen a visszafogottabb kategóriába tartozik. Amivel pedig végleg levett a lábamról az az, hogy hihetetlenül tartós. Reggel befújtam vele magam, és még este is ugyanúgy éreztem. Parfümökkel engem nagyon nehéz megfogni, látatlanba pedig lehetetlen meglepni, mert ha végig szagolok egy egész parfümériát, akkor is talán 1-2 darab az, amire azt mondom, hogy tetszik. Hát, ez telitalálat, és fel is került a kívánságlistámra. Újra venném? Igeeeen!

Essence Eyebrow Set: Én szemöldök porral tudom a legkönnyebben kezelni a szemöldökömet, amikor ezt vásároltam még csak ebben az egy színpárban volt kapható, és mint látszik is, én csak a világosabbat használtam el, a másik túl sötét a hajamhoz. Azóta már megjelent egy világosabb verzióban is, amit meg is vettem, viszont abból pedig a sötétebb árnyalatot tudom csak használni, mert a világos pigmentáltsága nulla, és nem látszik belőle sajnos semmi. A használt szín viszont tartós, matt, nem pereg, teljesen jó. Újra venném? Igen.

Testápolás

Balea After Sun tusfürdő: A Balea tusfürdői drogériás szinten, ár-érték arányban azt hiszem verhetetlenek. Nyáron imádtam ezt a napozás utáni tusfürdőt használni, nem csak napozás után. Olyan finom napsütés illata van, nyár érzést kelt bennem, és a gélszerű állagát is szerettem. Még most is kapható. Újra venném? Igen.

The Body Shop moringás tusfürdő gél: Imádtam a mézes, virágos illatát. Imádtam, hogy annyira jól habzik. Imádtam, hogy annyira selymes lett tőle a bőröm. Mindent szeretek benne, kivéve az árát, ami miatt nem egy hanyagolhatatlan darab, szerintem nagyon túl van árazva. Újra venném? Az ára miatt csak talán.

The Body Shop moringás testradír: Nagyon szerettem, az illata csakúgy mint a tusfürdőé, nagyon finom. A szemcséi gyengédek, de még is jól radíroznak, nagyon puha lesz a használata után a bőr. Sajnos szintén az ára miatt nem lesz állandó lakója a fürdőszobának. Újra venném? Igen, de az ára miatt nem túl gyakran fog rá sor kerülni.


Van tapasztalatod valamelyik említett termékkel? Miket használtál el az utóbbi időben?

You Might Also Like

2 megjegyzés

  1. Pont tegnap olvastam egy összehasonlító tesztet a Garnier és L'oreal micellás vizekről. Nagyon érdekes volt mert én csak a Garniert próbáltam. Eddig akiket megkérdeztem mind azt mondták, hogy a Garnier termékére szavaznak. Nyilván ár-érték arányban is jobb de sok olyat olvastam, hogy kipattogtak tőle a lányok szóval én is maradok a Garnier víznél.
    Az Essence szemöldökpúderét én is imádom. :) Először kevertem a két színt, (ugyan az az árnyalata mint a tiédnek.) de mostanra áttértem a világosabb színre mert rájöttem hogy az is elég. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem semmi bajom nem lett szerencsére a L'Oreal micellás vizétől sem, igazából az összetevői is szinte ugyanolyanok, szóval én tényleg csak az ár-kiszerelés arány miatt választom a másikat. A szemöldökpúderrel akkor neked szerencséd van, mert nekem abszolút nem látszik belőle semmi :D

      Törlés

Címkék