Versatile blogger díj

hétfő, február 16, 2015


Ezúton is szeretném megköszönni Pannának, a Cherchez la femme blog írójának ezt a díjat, amit még február elején kaptam meg tőle; ez a blog első díja és nagyon örültem neki. A díjhoz kapcsolódó feladat, hogy 7 random dolgot kell elárulnom magamról, valamint 15 blognak továbbadni a díjat. Mivel már szinte mindenki megkapta, ezért a tizenötös számot leredukálnám, ha nem gond.


7 random tény rólam:
  • Két dolgot nagyon utálok: korán kelni/keveset aludni, és fázni. Ebből kifolyólag nem szeretem a telet, mert ha egy zsák ruhát magamra aggatok, akkor is fázom. 9-10 óra alváshoz pedig szükségem van ahhoz, hogy kipihent legyek :D 
  • Imádok utazni, különösen a tengerparti országokba; azok közül, ahová eddig sikerült eljutnom a kedvencem Görögország (Kréta).
  • Nem szeretem a kávét, aminek örülök, mert így kávéfüggőség sem fenyeget; helyette zöld teát iszom, abból is az epres a kedvenc.
  • Az angol, francia, és spanyol nyelvek tetszenek legjobban, utóbbit MÉG soha nem tanultam, az első kettőből viszont szeretném a meglévő tudásom tovább fejleszteni.
  • Jogi pályán szeretnék elhelyezkedni.
  • Sorozatimádó vagyok, ha valami megtetszik, képes vagyok az összes évadot ledarálni pár nap alatt (már ha az időm is engedi).
  • Sajnos allergiás vagyok egy csomó dologra, ezért ebből a szempontból nem túl szerencsés időszak a tavasz-nyár, pedig akkor is a kedvenceim.

Akiknek tovább szeretném adni a díjat:




You Might Also Like

7 megjegyzés

  1. Örülj neki, hogy nem szereted a kávét - én sem szerettem sokáig, aztán egyszercsak megtetszett és azóta szépen rászoktam :D
    A díjat pedig nagyon köszönöm ^^

    VálaszTörlés
  2. Én is angolt és franciát tanulok, utóbbit viszont inkább csak tanították, nagyon elhanyagoltam anno :( viszont mindenképp szeretném majd fejleszteni magam! Fázni én is utálok: egyszer nem vittem magammal elég réteg ruhát egy kirándulásra és nagyon fáztam végig, azóta mindig inkább pluszban viszek felsőt, de olyat soha többé nem akarok :/ :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze a lényeg lemaradt.. nagyon szépen köszönöm, hogy gondoltál rám is! :))

      Törlés
  3. Én is sorozat imádó és függő is vagyok :) Jelenleg több mint 13-at nézek most folyamatosan :)
    Köszönöm szépen a díjat ! :) <3

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szépen köszönöm! :) Sajnos én is elég sok mindenre allergiás vagyok... :/ Volt olyan időszak, amikor februártól októberig gyógyszert szedtem, mert különben egész nap hapciztam és folyt az orrom... De tavaly valahogy elmúlt, szerintem a macskáinknak köszönhetően. :)

    VálaszTörlés