Szeptemberi Avon Újdonságok | 2017

hétfő, szeptember 25, 2017


Nem tudom, hogy ezúttal nekem sikerült-e kifejezetten szerencsésen választanom vagy az AVON legújabb termékei sikerültek egytől-egyig különösen jól, de az biztos, hogy a szeptemberi újdonságok közül kipróbált három termék, talán az eddigi legjobb választásomnak bizonyult. Hogy miért?


Habár a Bubble Gum Habfürdőről már előre sejtettem, hogy csak jó lehet, a valóságban még inkább jobb, mint ahogy elképzeltem. Persze az Avon habfürdők mind jók, óriási mennyiségeket kapunk - nagyon kedvező árakkal párosítva és az illatválaszték tekintetében sem szűkölködik a márka, de egyértelmű, hogy az én eddigi kedvenc illatom az ez. Nagyon igazi rágógumi illata van, nekem annyira tetszett, amikor először megszagoltam, mint egy 5 éves kislánynak a nyalóka. A csomagolása is olyan vidám és rózsaszín, már egyébként is nagyon untam a nyári sárgadinnye, görögdinnye illatokat, a kókusztól pedig már egyenesen megfájdul a fejem, a téli sablon illatokra pedig egyenlőre nem vágyom, ezért jókor jött ez a bármelyik évszakra alkalmas rágó illat. A minőség pedig a megszokott, nagyon kevés is elég belőle a vízbe, hogy óriási habokat képezzen, amik aztán tartósak és nagyon lágyak. Bőrön nem hagy maradandó illatot, de a fürdés ideje alatt végig érezhető a szobában. Jelenlegi ára 599 Ft/500 ml


A Planet Spa Relaxing Thailand Hidratáló Fürdőolajra amennyire kíváncsi lettem a leírás alapján, annyira tartottam is tőle. Nem szeretem ugyanis annyira az olajokat fürdéshez, testápoláshoz pláne nem. Volt már, amit kipróbáltam, de a kapcsolat mindig csak rövid távú volt. Valamint a leírás alapján kókusz illatúnak ígérkezett, amitől már totálisan rosszul vagyok. Szóval ezek ellenére is kiválasztottam. Végül pozitív meglepetés volt minden tekintetben, az illatával kezdve. Nekem nagyon tetszik, nagyon kellemes édes illat, és nyomát sem érzem benne a kókusznak, nem tehetek róla ezek a gyengéim. Nem vagyok rutinos olajozó, ezért első alkalommal igencsak megszaladt a kezemben a flakon a vízbe öntésnél. Az olaj a víz felszínén sárgás színben tükröződik és a második meglepetés fürdés közben ért, mikor rajta maradt a bőrömön és tényleg hidratált. Nem ragadt, nem maradt olajos réteg fürdés után rajtam, de a bőröm olyan volt akárcsak egy baba popsija. Végeredményben minden tekintetben csillagos ötös. A használandó mennyiség függ attól is, hogy mennyire engeditek tele a kádat és hogy egyáltalán mekkora a kád, én nem szoktam sajnálni, érzésre öntöm, de pár csepp nem elég belőle. Mióta megvannak elégé rájuk kattantam, a habfürdőt és ezt használom felváltva mindennap. Jelenlegi ára 1399 Ft.


Ecsetek terén nem vagyok zseni, egy-két alapdarabot ismerek, de még én sem igazán igazodom ki rajtuk. A leírás alapján ez a Legyezőszerű ecset kontúrozáshoz is használatható, pedig én az ilyen formájú ecsetekről eddig azt hittem, hogy highlighter felviteléhez vannak. Az ecset vékony nyelű, matt fekete, a szálak pedig puhák és dúsak, nem szúrják a bőrt az arcomon. Kontúrozni szerintem egyszerűbben, koncentráltabban lehet vele, mint egy sokkal vastagabb és tömöttebb ecsettel. Jelenlegi ára 699 Ft.


Mit szóltok ezekhez az újdonságokhoz?
Ti kipróbáltatok valamit?

You Might Also Like

0 megjegyzés

Címkék