Kényeztesd magad Bomb Cosmetics termékekkel!

hétfő, január 26, 2015


Leszámítva a szappantortát, ami még az egyik Pixibox nyári kiadásában szerepelt, ezek az első Bomb Cosmetics termékeim, de már most tudom, hogy nem is az utolsóak. A csokis szappantortától korábban annyira nem voltam oda, az illata önmagában jó volt, de ezt leszámítva nekem annyira nem vált be, mert használat során már túl sok és gejl volt az illata, a bőrömet pedig szárította. Ezzel ellentétben a mai bejegyzés főszereplőiről már más a véleményem, nézzük is őket!

Éltető szerelem Fürdőgolyó: Míg nem használtam el és csak állt a szobámban, önmagában is isteni illata volt. Tiszta rózsa és ylang-ylang illóolajok találhatóak benne, édes, gyümölcsös illatok jellemzik, eper, zamatos málna, pármai ibolya, valamint karamell illatok fedezhetőek fel benne. Egyszerre dobtam bele a kádba, és pár perc alatt el is pezsgett, a kád vize pedig rózsaszínűvé vált, a kék csillámok is szétszóródnak a vízfelszínen, de engem nem zavartak, nem igazán tapadtak rám. A bőrömön már a kádban éreztem a megtapadt olajokat, alapjáraton nem szeretem ezt az érzést, de ebben az esetben nem volt zavaró, sőt kifejezetten kellemes volt, fürdés után pedig mintha hidratáltabb is lett volna a bőröm. Nem gyakran fürödtem ezelőtt fürdőgolyókkal, de ennek köszönhetően nagyon megkedveltem ezt a fajta terméket, néha kifejezetten jól jön egy kis pihenés a kádban, ami ezzel a golyóval megfűszerezve még élvezetesebb. Ebből következik, hogy nem ez volt az utolsó darabom a márkától!


Görögdinnyés ajakápoló (What a Melon!): Már nagyon régóta a kívánságlistámon szerepelt ez az ajakápoló, és bár már ezer másféle van itthon, egyik sem tökéletes, sőt még a megfelelőtől is messze vannak, ezért elérkezett az ő ideje. Gazdag növényi olaj és vajtartalommal rendelkezik, ennek köszönhetően hidratálja az ajkakat és bársonyosan puhává varázsolja őket. Az első dolog, amit szeretek, sőt imádok benne, az az illata. Elképesztően isteni dinnye illata van, nem túl sok, nem túl mű, nem az émelyítő fajtából való, nagyon-nagyon finom, szerintem ezt sosem fogom megunni. A második dolog az állaga, az ujj melegére könnyen puhul meg és emiatt használni is pofon egyszerű, nem kell kiszenvedni az üvegből. Kellemesen olajosféle réteget hagy az ajkaimon, de ez tipikusan az a fajta érzés, amit szeretek, picit csillog is / vizes hatást kelt, mintha szájfény lenne rajtam, imádom! A harmadik dolog pedig, hogy jól is hidratál. Az egyetlen hátránya, hogy a tégelyes kiszereléséből adódóan nem túl higiénikus megoldás, és így hétköznapokon magammal hurcolni sem tudom, pedig szívesen tenném.



Ki imádja még rajtam kívül ezt az ajakápolót, vagy a Bomb fürdőgolyóit?

You Might Also Like

2 megjegyzés

  1. Én is imádom a Bomb összes szépségét és cukiságát! =)
    Én már készítettem saját készítésű fürdőgolyókat is, amik szerencsére szuperül sikerültek! Ha érdekel a recept, a blogomon meg is keresheted... :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, én is készítettem már, nálam is volt még korábban recept róla :)

      Törlés

Címkék