Manikűrvadász 21.

hétfő, november 02, 2015


El sem hiszem, hogy már zsinórban ez a negyedik Manikűrvadász, amin részt veszek, de annak ellenére, hogy még mindig nem vagyok elégedett a levadászott manikűrjeimmel, egyre jobban élvezem. A 21. forduló házigazdája Bella volt.

Ezúttal Noémitől, a NoiNails blog írójától kellett vadásznom, akinek szebbnél szebb manikűrjei vannak az oldalán, mivel kifejezetten körmös blog, ezért volt bőven választék. Nehéz volt a választani, így két manikűrjét is "újraalkottam", érdekes, mert azt hittem most, hogy már rendelkezésemre áll pár ecset, könnyebb lesz vonalakat húzni, de tévedtem, mert ezek az ecsetek kb. használhatatlanok, szóval ismét pontozóval "húztam" a vonalakat, ezért lettek szabálytalanok. Tud valaki ajánlani eBay-ről rendelhető ecsetet, ami bevált neki?


A színeket most nem tartottam meg, többek között azért sem, mert nincs olyan sok homoklakkom, a rózsaszín árnyalatokhoz egyik sem passzolt volna. Csak utólag tűnt fel, hogy ugyanazt a lakkot használtam, mint egy korábbi fordulóban, meglátszik hogy az egyik kedvencem ez a körömlakk. Meg hát én nem nyomdával csináltam a mintát, hanem pontozóval, de ez meg is látszik :D



Nos itt is van még hova gyakorolni, bár elsőre nem tűnik túl nagy ördöngösségnek, hogy a még meg nem száradt lakkba ecsettel húzzunk mintákat, de valójában jó párszor újra kellett kezdenem és az ecsetem is vastagabb volt a kelleténél, bár ez a legkisebb probléma.


Nektek hogy tetszenek, melyik manikűr tetszik jobban?





You Might Also Like

20 megjegyzés

  1. Nagyon szép lett :))

    Niki (Lakkjegyzet)

    VálaszTörlés
  2. Válaszok
    1. Köszönöm, bár a tieid sokkal jobban tetszenek :D

      Törlés
  3. Mindegyik nagyon szép lett! .)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szuper lett,mind kettő tetszik.

    VálaszTörlés
  5. nagyon nagyon klasszak lettek! az első különösen tetszik, azért is, mert a chevron mintát pontozóval festetted meg. szép lett! :)

    VálaszTörlés