Arcápolási szokásaim

vasárnap, március 23, 2014


Ebben a bejegyzésben azokat a termékeket fogom megmutatni, amiket a mindennapos arcápolásom során rendszeresen használok. Nekem sajnos nagyon nehéz megfelelő termékeket találnom, eddig nem jártam túl nagy sikerrel és nem voltam elégedett a kipróbált termékek nagy részével. A bejegyzésben szereplő termékek egy részével viszont körülbelül az elmúlt 1 hónapban ismerkedtem és eddig nagyon elégedett vagyok velük.


L'Oréal 3in1 micellás lemosó: Ezt a lemosót használom reggel és este is arctisztításhoz, krémmániás vélemények alapján döntöttem úgy, hogy kipróbálom. Arclemosóból még sosem találtam megfelelőt, most végre sikerült. Nem irritál, nem zsírosítja, nem szárítja a bőröm, nem lesz tőle piros, nem hagy ragacsos érzetet maga után. Sőt, hatékonyan eltávolítja a szennyeződéseket, a szemhéjpúdert is dörzsölés nélkül szépen eltávolítja. Emellett a termék mellett nincs szükségem más arctisztítóra. Nagyon jól döntöttem, hogy kipróbáltam, mert teljesen elégedett vagyok vele. Mindenképpen pozitív, hogy illatanyag és parabén mentes. Rengeteg jót hallottam a Bioderma micellás vizéről, rengetegen áradoznak róla, viszont elég magas árkategória, úgy hogy az még várat magára, de egyszer mindenképpen ki szeretném majd próbálni. Illetve a Garniernek is van egy micellás vize, ami nagyobb kiszerelés, tehát ár-érték arányban kedvezőbb, ezért az lesz a következő, amit ki fogok próbálni.

La Roche Posay - Hydreane Leger: Először mintákat próbáltam ebből a krémből és eléggé megtetszett, ezért döntöttem úgy, hogy kipróbálom teljes kiszerelésben. Elméletileg kombinált bőrre való, az enyém viszont száraz, ezért van, amikor kevésnek érzem, de egyébként jól teljesít és ennek ellenére is azt mondom, hogy egyenlőre kitartok mellette, mert az eddigi krémek közel sem voltak ennyire jók. Nagyon kis könnyű, gyorsan beszívódik és nem irritál. Az egyetlen negatívum benne számomra, hogy nem átlátszó a tubus, így nem igazán tudom megállapítani, hogy mennyi van még benne. Bár parfümöt tartalmaz, szerencsére még sem akkora mennyiségben, hogy irritálja a bőröm. Akciósan rendeltem a La Roche Posay weboldaláról, mert még postaköltséggel együtt is olcsóbban jött ki, mint a patikai csillagos árak, szóval szerintem érdemes vásárlás előtt összevetni az árakat.

La Roche Posay - Effaclar Duo +: Ez egy korrekciós bőrápoló krém, bőrhibák ellen. Szintén kombinált illetve zsíros bőrre való, szóval nem éppen az én bőrtípusomnak megfelelő :D Először este, az egész arcomra kenve használtam, ez rossz döntés volt, mert piros lett tőle a bőröm és nagyon viszketett még másnap is, így nem is próbálkoztam vele újra. Legközelebb már célzottan alkalmaztam pirosságra vagy bőrhibára, így már hatékonynak bizonyult és nem okozott irritációt, azóta is csak így használom.




Heti egyszer-kétszer használtam sokáig ezt a Neutrogena arcradírt, eddig ez vált be a legjobban. Tervezek másikat kipróbálni és jelenleg is mást használok, de ha nem lenne más, ami jobban beválna, akkor biztosan ehhez a termékhez fogok visszatérni. 





Ezt a 100 % tisztaságú hígítatlan teafa illóolajat még egy korábbi Manna rendelésemkor kaptam ajándékba (erről még olvasható lesz bejegyzés). Célzottan szoktam használni, ha előjön egy-egy pattanás. Nagyon erőteljes illata van, de hatékonyan leszárítja.





Ti milyen arcápolási termékeket szoktatok használni?

You Might Also Like

2 megjegyzés

  1. Nekem is ez az arckremem, a legere..imadom! Nekem sajnos havonta kell ujra vennem. Pedig masoknal 3 honapig irjak, hogy addig eleg. Nekem ez nem sikerul sosem.

    VálaszTörlés
  2. Bocsanat a szoismetlesert ;-) :-)

    VálaszTörlés

Címkék