Elfogyott termékek - rövid tesztek #8

hétfő, január 25, 2016


Lassan három hónapja, hogy utoljára ilyen bejegyzés volt, ami csak azért meglepő, mert ahhoz képest nem sok minden fogyott el mostanában. Már decemberben befotóztam a termékeket és felírtam a pontos nevüket, aztán repültek is a kukába, hogy ne foglalják itt a helyet új évkor feleslegesen - most végre elérkeztünk ahhoz is, hogy írjak róluk.

Babydream Extra Sensitive fürdető és sampon
Továbbra is töretlen kedvencem, csak ezzel mosok kezet, nem irritál, nem szárít, nem csípi a kezem (minden más igen), remélem sosem vonják ki, mert mindig ezt veszem újra, egyébként pedig egészen pici elég belőle egy kézmosáshoz, így azért elég sokáig kitart egy tubus. Arclemosáshoz is kipróbáltam már, erre a célra is bevált, kíméletes.
 Újra venném? IGEN, meg már megtettem!

Balea Frozen Breeze és Paradise Beach tusfürdő
Tusfürdőkből most rendesen betáraztam, jó pár féle van itthon jelenleg is és új jelöltjeim is vannak kipróbálásra. Míg a Frozen Breeze egy tökéletes téli illat (savanykás málnás, jeges illatú), addig a Paradise Beach pedig egy tökéletes nyári illat, mindkettő limitált kiadás, a Frozen Breeze még jelenleg is kapható, ha arra jártok és még nem próbáltátok szaglásszátok meg, nagyon fincsi. A minőségükről nem tudok újat mondani, a megszokott Balea minőség, olcsó és kiváló.
 Újra venném őket? Igen.

Garnier Oil Beauty tápláló bőrradír | TESZT
Most hogy ezt a bejegyzést írom esett csak le, hogy sajnos ez a termék nem került bele a 2015-ös kedvenceimet bemutató bejegyzésbe, ami nagy hiba! És valószínűleg annak köszönhető, hogy már elfogyott és jelenleg mást használok, így nem jutott eszembe mikor a kedvenceimet szedtem össze. Pedig I M Á D O M! A legjobb testradír, amit valaha használtam. Kellemes illatú, erőteljes de egyúttal kíméletesek is benne a radírozó szemcsék, a radírozás mellett hidratál is, puha lesz tőle a bőr, sokáig elég. Csak azért nem vettem még újra, mert jelenleg egy másik fajtát használok, amit még egy nyereményjátékon nyertem.
 Újra venném? Feltétlenül, amint elfogy az, amit most használok.


La Roche Posay Anthelios XL mattító hatású gélkrém SPF30 | TESZT
Igazából ez még el sem fogyott teljesen sajnos, csak már bőven túllépte a lejárati idejét, ezért inkább megváltam tőle. Ez volt az első kifejezetten arcra való fényvédőm, ezelőtt mindig a testre való fényvédőt kentem az arcomra is (nagy hiba). Nagyon nehezen találtam rá, mert egyrészt olyan krémet szerettem volna, aminek a fényvédő faktora nem 50-es és az összetevői is szépek, valamint az ára sem az egekben mozog, így esett rá a választásom még akkoriban. Nem volt rossz, tette a dolgát, védett a leégéstől az biztos, de annyira nem rajongtam érte, mert időnként túlságosan szárította az egyébként kombinált bőröm, valamint fehér réteget is hagyott maga után. Viszont nem okozott pattanásokat és nem is irritált, ez fontosabb.
 Újra venném? Talán, de most egy koreai fényvédő van a birtokomban, remélhetőleg az jobban be fog válni.

Himalya Herbals Neem maszk
Hűha, erről a maszkról már rengetegszer írtam, az első és egyetlen olyan arcmaszk volt, amit SOS megoldásként is tudtam használni és makulátlanul kitisztította a pórusaimat is, lehúzza a pirosságot is, egyszerűen csodás. Viszont az utóbbi időben a pórustisztító hatása szinte teljesen eltűnt (legnagyobb bánatomra), talán hozzászokott a bőröm és ezért nem kezd már vele nagyon semmit, ennek ellenére még reménykedem. Az összetevői nem makulátlanok, de ez az a termék, aminek muszáj elnéznem ezt, mert nem találtam még hozzá foghatót.
 Újra venném? Igen, már vettem belőle egy újabb tubussal.

Aromax Csipkebogyóolaj | TESZT
Ezt az olajat már jó régen használtam utoljára, nem is sikerült teljesen elhasználnom lejárat előtt, pedig szerettem és a bőröm is. Ha hidegen sajtolt olajakkal nem igazán lehet mellé lőni, természetesek és hidratálják a bőrt. Én esténként, lefekvés előtt masszíroztam a bőrömre, ettől reggelre hidratált és puha lett. Nem tudok róla semmi rosszat mondani, azért merült csak feledésbe, mert rengeteg újdonságot próbáltam ki az utóbbi időben.
 Újra venném? Igen, de szemezgetek a többi olajjal is, meglátjuk melyik lesz a befutó.


Garnier Fructis Oil Repair 3 sampon
Samponból nincs túl sok kedvenceim, de az egyik ilyen ez a sampont volt, sajnos csak múlt időben. Megújították a formulát, ami az én hajam szempontjából inkább tönkretétel. Túl olajos már maga a termék is, ezt érzem már akkor, amikor a kezemre nyomok belőle. A hajamat is elnehezíti, a két hajmosás közötti időszakot lerövidítette, méghozzá elég rendesen, konkrétan már a hajmosás követő napon nem tetszett, amit látok. Nagyon nagy kár érte, mert az egyik kedvencem volt.
Újra venném? Nem.

Isana körömlakklemosó
Ezer évig elég egy flakon ebből a lemosóból, főleg nekem. Nincs zavaró alkoholos illata, könnyedén lejön vele a körömlakk és még a homoklakkokkal is könnyebben bánik el, mint az eddigi lemosóim és a körmöm körüli bőrt sem szárítja, valamint baráti áron beszerezhető.
Újra venném? Igen, de egy darabig szerintem nem lesz rá szükség, mert áttértem műkörömre.

Dove Go Fresh uborka és zöld tea izzadásgátló
Végre valahára egy említésre méltó dezodor.. Azért vásároltam meg, mert sok jót hallottam róla (bár ez legtöbbször nem sokat jelent), de kivételesen nekem is bevált. Az illata kellemes, nem túl erős. Maga a dezodor kissé púderes, amivel eleinte még nincs baj, de a flakon utolsó negyedéhez érve már igenis nagyon zavaró, fullasztó. A funkcióját elég jól ellátja, télen legalábbis biztosan.
Újra venném? Igen, de jelenleg másik dezodort használtam, ami úgy tűnik még ennél is jobban bevált.


Cien vattakorong
Nem hiszem, hogy az utóbbi jó sok hónapban láttatok volna itt más vattakorongot ezen kívül. Ennek az oka ugyanaz, mint eddig, töretlen a sikere: nem mállik, bolyhozódik, puha és jó árban van.
Újra venném? Igen, már megtörtént.

Essence Stay All Day 16h Long-lasting korrektor - 10 natural beige árnyalat
Folyékony korrektor a szem alatti karikákra, könnyen eldolgozható, nem irritált, színben tökéletesen passzolt a bőrömhöz, viszont annyira nem voltam hasra esve tőle, mert az én karikáimat nem fedte el elég jól. Egynek elmegy, de számomra nem ő a tökéletes.
Újra venném? Talán.

Maybelline The One by One Volume Express szempillaspirál - glam black árnyalat
Ezt a spirált még egy nyereményjátékon nyertem és a véleményem róla ugyanaz, mint a Rocket Volume-ról. Szép fekete színt ad a szempilláimnak, nem csomósítja őket és nem potyog le. Hosszabbította a pilláimat és minimálisan dúsította is őket, viszont ívelni nem igazán sikerült (semmivel sem sikerül). Óriási durranásnak nem mondanám, mert túl nagy extrákat nem tud, ennek ellenére én elégedett voltam vele. A Maybelline szempillaspirálokban én még nem csalódtam, most is tőlük van kívánságlistán egy darab.
Újra venném? Nem hiszem, inkább egy másik fajtát.

Essence Lash Princess szempillaspirál | TESZT
Itt egy jó példa arra, hogy amit a legtöbben istenítenek nekem nem feltétlenül válik be. Ezt is csak egy átlagos spirálnak mondanám, azt leszámítva, hogy a keféje csilicsálé és nekem emiatt nem a legpraktikusabb használni, szerintem teljesen felesleges bele ez a csavar, mert csak maszatolni lehet vele. Minimálisan hosszabbít, az én pilláimat nem dúsította és nem is ívelte, a színe szép fekete és könnyen lemosható, de ennyi, nem estem hanyatt tőle.
Újra venném? Nem.

Rival de Loop frissítő arcápoló maszk hidratáló hialuronsav és ásványi anyag összetétellel
Hidratálókrém állagú maszkról van szó, amit a pakolások felvitelére használt ecsetemmel könnyű eloszlatni és egy alkalomra ennek a kis zacskónak a fele is bőven elég. Felvitel után már rögtön elkezdte csípni a bőrömet, egy kis pirosságot is okozott, viszont valóban hidratálta is a bőröm.
Újra venném? Nem, most már maszkoknál is igyekszem böngészni az összetevőket.

Etude House Baking Powder B.B Deep Cleansing Foam
Az egyik eBay-es rendelésemhez kaptam ezt az arclemosó mintát, amit már ki is próbáltam. Kb. három alkalomra volt elég. Egy géles állagú lemosó, ami apró radírozó szemcséket tartalmaz. Amivel engem lenyűgözött, hogy teljesen eltávolította az összes sminket az arcomról bármilyen erőfeszítés vagy dörzsölés nélkül, pillanatok alatt, az apró kis szemcsék pedig még gyengéden radírozzák is a bőrt közben, fantasztikus. Enyhén citrusos illata van egyébként, de nem irritál. Egy icipicit szárítja a bőrt, de nem vészes. Szimpla arclemosás az eredeti funkciója, de szerintem sminklemosásra sokkal jobb.
Újra venném? Egyszer tuti, hogy meg fogom rendelni, mert nagyon bejött.


Ti miket "fogyasztottak" el mostanában?

You Might Also Like

4 megjegyzés

  1. A maszkok mostanában nálam is tarolnak, a Neem örök kedvencem, de a Neogence-nek hála néhány napja kaptam tőlük egy tesztcsomagot, és hát egy csoda, amit ők tudnak. Nem hiszem, hogy bármi le tudná taszítani őket a dobogóm legfelső fokáról. A fényvédőkből viszont nekem sem fogy annyi, amennyit illő lenne elhasználni még ilyenkor, a téli napokon is.

    Az újévet jó volt olvasni, hogy szépen, rendezetten vártad. :) Nem tartom magam babonás embernek, de a január 1-jét én is mindig úgy szeretem várni, hogy rendezett a környezetem, a pénzügyeim, a baráti/családi kapcsolataim, stb...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát engem a Neem-en kívül nem sok maszk hatott meg eddig sajnos, de annyian írtok jókat a Neogence-től, hogy lehet kipróbálom. A fényvédőt én őszintén szólva ebben a téli időben annyira nem is szoktam véresen komolyan venni, csak mióta hámlasztok.

      Akkor ebben is hasonlítunk, bár talán a legtöbben mind így tesznek. Hiába mondjuk, hogy nem amiatt kell valamit csinálni mert újév, de még is én decemberben szoktam leginkább szelektálni és rendet rakni magam körül minden téren.

      Törlés
  2. Ugyanezt a RDL maszkot használom jelenleg , meglepő , hogy milyen sok alkalomra elég , és lemosás után tényleg sokkal puhább a bőröm! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És a te bőrödet nem csípte? Nekem önmagában az kevés, hogy hidratál, ha mellette irritál sajnos :/

      Törlés

Címkék