NOTD: Spring Feeling

csütörtök, március 03, 2016


Tavaly május óta a piszkozatok között csücsült már ez a megkezdett bejegyzés és az elkészült képek, s mivel régen volt már körmös bejegyzés - köszönhetően annak, hogy műkörömre váltottam, gondoltam most megosztom Veletek.

Igazából én amiatt szerettem ezt a manikűrt és amiatt tetszenek legjobban a képek is, mert itt még erősebbek és önmagában is hosszúak voltak a körmeim, így tudtam velük mit kezdeni. Nagyon tavaszias, nyárias hangulatúak, én is ilyen hangulatban vagyok már a sok ragyogó napsütéses óra és kellemes időjárás miatt. Az ujjaimon megjelenő fő körömlakk az Essie 814 I am strong árnyalata, ami egy kellemes világos rózsaszín árnyalat, könnyen kenhető, szépen terül - de a végeredmény fedőlakk nélkül nem teljesen fényes, ennek ellenére nagyon szeretem, mert tartós és szép szín. A gyűrűsujjamra a Rimmel Sweetie Crush, szintén világos rózsaszín árnyalatú homoklakkja került, ami szuper tartós - a homoklakkokat pont ezért imádom, ha pedig alaplakkot kenünk alá, akkor lemosni is egyszerűbb. Úgy érzem, hogy valamivel még fel kellene dobni a manikűrt, ezért a mutatóujjamra az Essence Effect Nail Polish (16 lovely, maybe) körömlakk került, amiből a glittereket kinyerhetjük sűrűen elhelyezkedve, de ilyen ritkásabb előfordulásban is.



Mivel a műkörömre való áttérés miatt nem használom a körömlakkjaimat, és a közeljövőben nem is tervezem, hogy megváltoztatom a döntésemet, ezért arra gondoltam, hogy a legtöbbtől megválnék, hiszen mire oda jutnék már besűrűsödnének és megromlanának.
Lenne igény rá, hogy blogsale keretein belül feltegyem őket a blogra?

You Might Also Like

0 megjegyzés

Címkék