BB krém teszt | Clinique Age Defense & LRP Hydreane

hétfő, december 15, 2014


Rengeteg alkalom van, amikor nem érzem szükségét alapozó használatának, bőven elegendő lenne egy könnyedebb BB krém is, de még nem sikerült találnom egy megfelelőt. A mai bejegyzésben szereplő BB krémek magasabb árkategóriába tartoznak, mindkettőt a Pixibox-nak köszönhetően ismertem meg, és a bejegyzésből kiderül, hogy mennyire vagyok elégedett velük, megtaláltam-e bennük a tökéleteset.

La Roche - Posay Hydreane BB krém


Erre a BB krémre kifejezetten kíváncsi voltam, csupa jót vártam tőle, hiszen ebben a márkában még sosem csalódtam. Medium árnyalatban került hozzám, ami a téli időszakban már sötét (ezen kívül kapható egy világosabb árnyalatban is), de nem ez volt a legfőbb gond vele. Mivel nyáron került hozzám, akkor még az árnyalat passzolt is volna a bőröm lebarnult színéhez, de sajnos a krémnek narancssárgás tónusa van, és egyáltalán nem mutatott szépen rajtam. A kiszerelésével nincs probléma, praktikus, higiénikus. Ami elsőre megtetszett benne az a szuper könnyed állaga, a LRP Hydreane Leger a kedvenc hidratáló krémem a márkától, és állagra a két termék egy az egyben megegyezik, számomra ez elég kedvező tulajdonság. Amit még pozitív dologként fel tudok hozni mellette, hogy 20-as fényvédőfaktort tartalmaz, ami különösen nyáron nem árt. Felkenés után viszont jött a feketeleves. Egyrészről iszonyatosan erős parfüm illat uralkodik a krémben! Ez leginkább azért szomorú, mert a La Roche - Posay állítólag kifejezetten az érzékeny bőr szükségleteit tartja szem előtt, valamint magának a krémnek a leírásában is ez szerepel: "Az első BB krém a LRP-tól, ami kifejezetten az érzékeny bőrre készült." Ha érzékeny bőrre készült, mit keres benne illatanyag és miért árad belőle a parfüm szag? Ennek ellenére is kipróbálgattam, de (meglepő módon) irritálta az arcbőröm. Könnyen és hamar beszívódik, de a narancssárga tónus megmarad, a fedése nagyon gyenge, még azt sem mondanám, hogy kiegyenlíti a bőrfelszínt. Az apróbb bőrhibákkal sem kezd semmit, még építve sem lehet kielégítő eredményt elérni vele, ráadásul ugye irritál is. Ezek a problémák pedig többszöri kísérletezgetések, próbálgatások után is fenn álltak. 4000 ft körüli áron vásárolható meg a márka webáruházában, amit én teljes pénzkidobásnak tartok érte. Nekem sajnos egyáltalán nem vált be. 5/0


Clinique Age Defense BB krém SPF30


Jóval magasabb árkategória révén a Clinique-től még többet vártam. Árnyalatot sajnos nem tudok mondani, mert a kisebb kiszerelés van meg, és nem szerepel rajta, ami negatív pont számomra, hiszen nem ártana tudnunk ahhoz, hogy választani tudjunk. A kiszerelése csak úgy mint az előző BB-nek megfelelő, higiénikus, praktikus, könnyen adagolható. A kupak jól zár, könnyen táskába dobható. Az állaga sűrűbb, de nem vészes, könnyen kenhető, számomra kézzel volt a legegyszerűbb felvinni és eldolgozni. A színe a téli időszakban szintén túl sötét, de nyáron tökéletesen illeszkedett a bőrtónusomhoz, szépen fedett már egy rétegben is, de akár tovább is építhető, valamint szépen egységesíti a bőrt. Nem eredményez maszk hatást, nem sápaszt, természetes színe van, közepes-erős fedésű. Az összetevői meglepően szépek, semmi panaszom nincs rá, az egyetlen piros pont ami éktelenkedik benne az a kémiai fényvédőnek "köszönhető", ezt leszámítva teljesen rendben van, nincs benne illatanyag, parfüm, parabén. Nem is irritál, és különösebb illata sincs. A nap folyamán nekem nem fényesedett át, pedig nem használtam púdert. SPF30-al rendelkezik, ami itt is plusz pont, és mivel nyáron felel meg a színe, ezért különösen jól jön ez a tulajdonság. Parfümériákban vásárolható meg, a teljes kiszerelés (40 ml) 6700 ft körüli áron, míg a kisebb kiszerelés (15 ml) 2500 ft körüli áron, ami nem a legolcsóbb, de legalább valóban teljesít is cserébe. 5/4


Használtad már valamelyiket ezek közül? Mi a tapasztalatod velük?
Továbbra is keresek egy jó BB krémet drogériás vonalról, ha van olyan, amivel elégedett vagy, írd meg nekem hozzászólásban.


You Might Also Like

0 megjegyzés

Címkék