5 + 1 kedvenc blog

hétfő, január 19, 2015

Számtalan blogot követek, de közülük is megvannak a magam kedvencei, amelyeknek a bejegyzéseit elsőként olvasom el. Nálam fontos szempont, hogy érdekes dolgokról olvassak, hogy olyan legyen a blog külseje, ami igényes és jó érzés ránézni, a tesztelős bejegyzések ne két mondatból álljanak. Ezen kívül fontosnak tartom a helyesírást, és hogy rendezettek legyenek a bejegyzések, ne összevissza firkantott sorokból álljanak. Néhány blognál hiányolom, hogy nem lehet feliratkozni rá, mert így van néhány ami elfelejtődik nálam, hiszen annyit olvasok, hogy lehetetlen mindet észben tartani. Ezek alapján összeszedtem hat kedvenc blogot; sorrendet nem tudnék mondani, ezért ABC sorrendben láthatod.


High Heels & Cakes: A blognak már a nevéből is kiderülhet, hogy itt nem a szépségápolásé a főszerep. Rengeteg elkészített süteményről, legfőképpen tortákról láthatunk képeket és recepteket, Dóri hihetetlenül ügyes, gyönyörű dolgokat alkot, és a fotói is igényesek, imádom nézegetni a megörökített képeit. Ezt leszámítva rengeteg DIY ötlet, apró tipp van a tarsolyában, amit mindig megoszt az olvasókkal, számtalan hasznos dolgot olvastam már tőle.


Krémesen szép az élet: Ebben a blogban azt szeretem a legjobban, hogy soha egy percre sem merült fel bennem a gondolat, hogy esetleg nem valódi amit ír, hanem csak egy szponzorált szöveg. Szeretem az őszinte írásokat, akár negatívak azok, akár dicsérőek, mert sosem kell attól tartanom, hogy megvannak vezetve az emberek. Itt sosem találkozom tucat bejegyzéssel, ellenkezőleg csupa érdekes, hasznos dolgot olvastam már, amikről más blogon nem is volt szó. Szandra is nagyon odafigyel rá, hogy miket ken a bőrére, ezért attól sem kell félni, hogy csupa káros összetevős terméket reklámozna. Valamint szimpatikusnak tartom azt is, hogy láthatóan nem fogad el bármilyen cuccot tesztelésre, csak azért mert az ingyen van.


Nikkii Fashion: Niki blogja talán az elsők között volt, amiket elkezdtem olvasni. Rendkívül sokszínű, a szépségápolással kapcsolatos bejegyzésektől kezdve az outfiteken át, a körmös bejegyzésekig mindenről olvashatunk nála. Imádom a blogjának a külsejét, annyira szép fejléceket és külsőt varázsol az oldalának mindig, hogy tényleg öröm ránézni. Nagyon szeretem az oldalában azt, hogy nem rendezi le két mondattal a bejegyzéseket, még a kedvenceket bemutató írásokban is részletesen elmondja, hogy mit miért szeret vagy nem szeret. Szép sminkeket és körmöket készít, és nincs elszállva magától. Nemrégiben kezdett bele a youtube csatornájába is, így már a videóit is szívesen nézem.


Oh My Brush: Viki az internetről való rendelgetés nagy mestere, szerintem a legtöbben ismerik is az oldalát. Rengeteg olyan dologról olvasok nála, amiről máshol nem, nagyon sok terméket neki köszönhetően ismertem meg. Aki Paula's Choice termékekre kíváncsi, vagy koreai kozmetikumokra, annak kifejezetten ajánlom az ő blogját. Ha akció van valamilyen webshopban szerintem nála értesülök róla először. Az Ebay kívánságlistás bejegyzéseiből is egy csomó jó dolgot lestem már el, és a kívánságlistám nagy mértékben miatta növekszik mindig :D Mivel Hollandiában él, ezért az országgal kapcsolatosan is lehet nála olvasni érdekes és vicces dolgokat. A fotóit neki is szeretem, annyira szép és igényes képeket készít.


Style & Blog: A kedvenc divatblogom. Sőt, talán az egyetlen olyan, amit ebben a témában szeretek. Ha inspirációra van szükségem, akkor itt biztosan meríthetek belőle, annyira gyönyörűek a képeik, hogy imádom nézegetni őket. Rengeteg csodás ruhát és kiegészítőt láttam már a lányoknál, szinte nincs is olyan, ami ne tetszene, de a két lány közül is inkább Mesi ízlése és stílusa áll hozzám közelebb. A népszerűségük nem véletlen, az ízlésük szerintem mondhatni hibátlan ezen a téren.


The very style blog: Végül de nem utolsó sorban pedig Szandra blogja, amit szintén az elsők között kezdtem el olvasni. Ennek a blognak a szépségápolás áll a középpontjában, és sokféle bejegyzés olvasható. Szeretem benne, hogy igényes, rendezett, mindig tud valami újat mutatni, letudja kötni a figyelmemet. Szandra a blogja és a videói alapján egy nagyon szimpatikus és kedves lány, az ő képeit is imádom nézegetni, a véleményét a különböző termékekről szívesen olvasom. Ezek ugyanúgy igazak a videóira is.


Biztos vagyok benne, hogy nem találkoztam még az összes létező bloggal, így hát ha van kedved írd meg hozzászólásban a kedvenceid Te is, hátha megismerek egy új kedvencet, ami eddig elkerülte a figyelmemet.

You Might Also Like

2 megjegyzés

  1. Wow, köszönöm szépen, hogy szerepelhetek a listádban, megtiszteltetés! :) Feldobta a napomat így munka után ez a sok kedves dolog, amit írtál, köszönöm <3 :)

    VálaszTörlés

Címkék