Néhány termék, ami nekem nem vált be!

hétfő, június 22, 2015


Sajnos nem minden termék lesz elsőre a legjobb választás, a tökéleteshez vezető úton bizony sokszor mellényúlunk és csalódnunk is kell. Ma néhány olyan terméket mutatok meg, amik sajnos egyáltalán nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeimet.

Syoss hővédő hajformázó spray: Ezzel a hővédővel kapcsolatban már egy korábbi bejegyzésben kifejtettem a nem tetszésemet, sajnos később sem sikerült megbarátkoznom vele. Hiába fújok vele keveset, és nem közvetlen közelről, akkor is nagyon vizes lesz tőle a hajam, vizes hajat pedig ugyebár nem vasalunk, ezáltal értelmét is veszti a történet. Ha ez nem lenne elég még zsírosítja is a hajat. Sajnálom, mert még mindig 3/4-ig van a flakon, de sajnos itt az ideje, hogy menjen a kukába.


La Roche-Posay Hydreane BB krém: Az állagán kívül nincs sok pozitív tulajdonsága ennek a BB krémnek, pedig alapjába véve elégedett vagyok a LRP termékekkel, hát ez most egy kivétel. Minimális fedése van, de az is természetellenesen narancssárga, plusz illatanyagot tartalmaz, amit elég erőteljesen lehet is érezni, hajlamos irritálni is a bőrömet, és pattanásokat okozni. Nem ajánlom, ennél sokkal jobb BB krémet tudunk beszerezni, jóval barátságosabb áron.

JimJams szempilla és szemöldökfesték: Szerencsére a szemöldökömmel alapvetően nincsenek gondok, egyedüli "problémám" vele, hogy nem igazán látszik, ezért ha azt akarom, hogy legyen színe, akkor használnom kell rá valamilyen színező terméket. Viszont ennél kényelmesebb és tartósabb megoldás ha festetem, nem mellesleg sokkal szebb eredményt is kapok így. Már egy ideje magunknak is tudunk vásárolni kifejezetten szemöldökre való festéket (hajfestékkel festeni TILOS), ezt ugyanúgy oxival kell keverni és úgy használni. Gondoltam én is teszek vele egy próbát, hiszen egy festék több alkalomra elegendő, és ha beválik nem kell kozmetikushoz rohangálni miatta. De sajnos nem vált be, abszolút semmit sem ér ha rákenem a szemöldökömre, egyáltalán nem színezi meg, ugyanolyan marad, mint azelőtt. Ez a termék teljes pénzkidobás volt, pedig többször is próbálkoztam vele, úgy hogy több félével nem is kívánok kísérletezni, nem hiszek bennük, és maradok a kozmetikusnál.


Etude House My Lash szérum: Szempilla növesztő/ápoló szérum, ami teljesen olyan, mint egy szempillaspirál, a folyadék átlátszó, és könnyű használni is. Esténként használtam, lefekvés előtt, de egy idő után reggelente szörnyen viszketett a szemem, fél óráig vakartam, mert nem bírtam ki. Sejtettem, hogy ő lehet a ludas, mert mi más lenne, ezért felfüggesztettem a használatát és láss csodát a szemviszketés is elmúlt. Később ismét adtam neki egy esélyt, de ez a probléma ugyanúgy fennállt, irritált. Az összetevői között nem találtam parfümöt vagy alkoholt, viszont parabénekkel tele van. Ezen kívül a hatásában sem véltem felfedezni semmi különöset, nem hosszabbított és nem csinált semmit.

Ebay-es matt szájfény: Erről is volt már részletesebb bejegyzés ITT, azóta sem sikerült megbékélnem vele. Nem lehet egyenletesen felvinni az ajkakra, ezért borzasztóan is néz ki rajtuk, pillanatok alatt szárad, lemosni pedig nehéz művelet, mert inkább csak levakarni lehet. Egyáltalán nem komfortos, viszont olcsó, de ez ebben az esetben lényegtelen; nem ajánlom.


L'Oreal Casting Sunkiss Jelly: Az eredeti hajszínem közép/sötét barna, de már évek óta szőkére festetem, ezt a színt érzem leginkább magaménak és szerintem sokkal jobban is áll; viszont mivel a két árnyalat között igen éles kontraszt van eléggé feltűnő a legkisebb lenövés is, amit nagyon nem szeretek, de havonta fodrászhoz járni festetni is elég drága móka. Ezért fel is csillant a szemem, amikor hallottam erről a gélről, aminek állítólag nap csókolta hatása van a hajon, és sokaknak be is vált. Festett hajon elméletileg nem működik (gyakorlatilag sokaknak igen), de én egyébként is csak a lenövéseken szerettem volna használni, hátha világosít rajta és nem lesz olyan nagy eltérés, szóval nem festett hajon használtam. Azonban az én hajammal sajnos egyáltalán nem csinált semmit, ráadásul nekem a használata sem szimpatikus, száraz hajra kell kenni ezt a gélt és úgy megszárítani, de ez olyan, mintha zsírral kenném be, nem is lehet teljesen megszárítani, ragad utána a hajam, ráadásul büdös is lesz, szóval nekem egyáltalán nem jött be ez az elképzelés semmilyen szempontból. Viszont azért nem írnám le teljesen, mert sokaknak tényleg működött a haján, úgyhogy aki szeretné tegyen vele egy próbát, hátha nem tartozik a kivételek közé. Két tubussal vettem belőle, mert fél áron volt és gondoltam ha beválik, akkor megéri, de mivel nem, ezért lehet hogy a másikat egy játékon keresztül megtudja majd nyerni valaki.

Balea Tropical Sunshine tusfürdő: A Balea tusfürdők közül általában a limitált kiadások szokták magukra vonni a figyelmemet, azoknak szokott igazán jó illatuk lenni; idén nyáron 3 limitált illat érkezett, mikor az üzletben voltam az egyik épp kifogyott a másik kettő közül pedig a flakonból megszagolva ez tetszett jobban, így jött velem. Használat közben már egyáltalán nem tetszett: egyrészt egy keserű illatot érzek belőle, másrészt pedig olyan illata van, mint a mézes negrónak, amit utálok ízre és illatra is, valamint a keserű illatokat sem kedvelem, úgyhogy most nagyon mellényúltam. Ezt leszámítva egyébként a tulajdonságai pont ugyanolyanok, mint az összes többi Balea tusfürdőnek, tehát csak az illatával van gond. Kipróbálom majd a másikat is, remélem az jobb lesz.


Használtál mostanában olyan terméket, amiben csalódtál?
Használtad már valamelyiket a fentiek közül?

You Might Also Like

14 megjegyzés

  1. A Sunkiss Jelly-t kételkedve fogadtam de nekem végül is bevált. Az én hajam alapjáraton sötétbarna amit legutóbb (1.5 hónapja) világos barnára festettem de még így se volt elég világos. Ezután jött ez a világosító krém, magam is alig hiszem de használt. Először csak melír csíkokat terveztem bele, mondván ha nagyon szárít vagy gáz lesz a szín kevésbé feltűnő de hamar rájöttem hogy ez nem kivitelezhető. Így végül az egész tubust az egész hajamra használtam el. Kicsit szárazabbak ugyan a hajvégeim de nem vészes és a színnel amit elértem elégedett vagyok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az ilyen esetek különösen érdekesek számomra, mikor valakinek ugyanolyan a haja és neki mégis jó lesz.. :D De örülök, hogy neked bevált és pozitívan csalódtál benne :)

      Törlés
  2. Én is utálom a mézes Negrót, meg mindent, ami mézes, de a Balea tusit szerettem, ez nagyon fura :DDDD A Sunkiss Jelly-t meg akartam venni, ugyan festem a hajam, de azért 1800 forintot nem szívesen dobnék ki az ablakon, ha nem válik be...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor tényleg fura, lehet hogy a te orrod máshogy érezte. :D A Sunkiss Jellyt szerencsére Glamour napokon vettem féláron, emiatt kevésbé szomorú hogy pénzkidobás volt, de ettől függetlenül én is sajnálom :/

      Törlés
  3. Nekem használt a Sunkiss Jelly, nem mondom, hogy óriási változást látok,de azért mégis világosított valamicskét a hajamon. Nem tudom, hogy mitől függ kinek válik be és kinek nem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én sem tudom, de örülök hogy ennyi mindenkinek azért bevált. Szerencsések vagytok :)

      Törlés
  4. Nekem is bevalt a L'Oreal Sunkiss Jelly! Ugye en nagyobb, illetve hosszabb hajmennyiseggel rendelkezem, eddig 2x hasznaltam a hajamot ezt a gelt, es meg mindig megvan a tubusnak a fele kb. Hihetetlen! Ugyan nem olyan drasztikus a valtozas, de en a kivant hatast elertem. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is elég hosszú hajam van, de én csak a hajtöveimnél használtam. Az egész hajadra használad és még meg van a fele? :O Az szép :D

      Törlés
    2. Igen, az egész hajamra, igaz vékonyan, de még így is látható a végeredmény. Durva. :D

      Törlés
  5. A Balea tusi nekem sem jött be. Én is keserűnek érzem az illatát. Kézmosónak elhasználom majd. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye? :S Én elhasználtam tusfürdőnek, de soha többet. Az ananászos limitált kiadást esetleg próbáltad? Én most rra vagyok kíváncsi.

      Törlés
    2. Én már használtam azt a Balea-s ananászos-kókuszos tusfürdőt, és hihetetlenül jó illata van! A tulajdonságai megegyeznek a többi Balea-s tusfürdővel. Már a 3. flakonnal használjuk el a családommal, ez szerintem elég indok a kipróbálására. :) Én ajánlom mindenképp!

      Törlés
  6. Sajnálom, hogy a Balea tusi nem jött be, én nemrég vásároltam meg ezt az illatot, de még nem próbáltam :( Így nem fogok túl nagy kedvvel nekiállni :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Simán lehet, hogy neked tetszeni fog, feltéve hogy kedveled a kesernyés, mézes illatokat :)

      Törlés