ESSENCE The Gel Nail Polishes

csütörtök, szeptember 03, 2015


Már tavasz vége, nyár eleje óta várat magára ez a bejegyzés, a képek egy részét már akkor elkészítettem, nincs is jobb, mint csodás napsütésben fényképezni. A régebbi Essence körömlakkokkal nem voltam túlságosan elégedett, lassan száradtak és tartósak sem voltak, de a lepattogzás már a múlté, az újított változat ugyanis egészen jól sikerült.


A fenti képek adják vissza legvalósághűbben a körömlakkok igazi színét, ugyanilyenek élőben is. Korábbi bejegyzésben már olvashattatok a márka egyik új körömlakk árnyalatáról, ami egy újsághoz csomagolva került hozzám, és annyira bevált, hogy ezután be is szereztem még párat.

Kezdjük a sort rögtön The Gel Alaplakkal: az első pár hétben az állaga szinte tökéletes volt, könnyen kenhető volt és pillanatok alatt meg is száradt, de rohamos idő alatt (egész pontosan két-három hét) elkezdett besűrűsödni, mostanra már az állaga valóban olyan, akár egy gél, emiatt pedig nehezebb vele dolgozni, szinte lehetetlen vékonyan felvinni a körmökre és egyenletesen eldolgozni, viszont ennek ellenére is gyorsan szárad. A túl sűrű állaga miatt már annyira nem szeretem használni, de az tény, hogy a gyors száradási ideje hatalmas plusz pont.

Az alábbi képeken látni fogjátok, hogy nem egy időben fotóztam mindegyik színt (sajnos), mert az utolsó kettőnél már aprók a körmeim, és a fényviszonyok sem olyan tökéletesek.


A 09-es #lucky egy tökéletes pink árnyalat, mind közül ez eddig a kedvencem. A 39-es blue bubble di blue az üvegcsében egy gyönyörű baba kék színnek tűnt, ezért is tettem rögtön a kosaramba, de felkenve már sokkal erőteljesebb szín, mint egy egyszerű baba kék, lilás beütéssel A hibátlan menta színű lakk után pedig még mindig kutatok, mert a 40-es play with my mint is csak üvegen keresztül igazi menta, felkenve már inkább mondható zöldnek, piszkos zöldnek.


A legszebb végeredmény érdekében célszerűbb két vékonyabb rétegben felvinni a lakkot, az egy vastagabb réteg kevésbé természetes. A száradási idejük egész gyors, még az én türelmi időmön belül van. Gél lakkra kenve pedig még gyorsabban száradnak. Az ecsetük lapított, nekem egyszerű vele dolgozni. A színes körömlakkokra szerencsére nem jellemző a korai besűrűsödés. 8 ml terméket tartalmaz az üvegcse, ami szerintem sosem fog elfogyni. Fedőlakk nélkül abszolút nincs gél hatásuk, azzal együtt viszont már igen. A tartósságuk is rendben van, 5-6 napig is lazán bírja, sosem pattogott fel, a körmök végeinél kezd kopni. Ár érték arányban véleményem szerint teljesen megéri, különösen azoknak, akik még mostanában ismerkednek a körömfestéssel, mert a színskála nem túl izgalmas, inkább alapszíneket találhatunk meg köztük.


Ti kipróbáltátok már ezeket az új gél hatású körömlakkokat?
Van kedvenc körömlakk márkátok?

You Might Also Like

3 megjegyzés

  1. Igazán különleges színek, remek választás! Mind a három árnyalat tetszik, de a 40- es play with my mint a legjobban! :) Lehet majd kipróbálom én is! *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök hogy neked tetszik, mivel én kifejezetten menta színű lakkot szerettem volna, ezért annyira nem lopta magát a szívembe, de ha valakinek ez az árnyalat tetszik, akkor nincs gond vele :)

      Törlés
  2. Szia!
    nekem a Lemax (azt hiszem Colour Shine) menta lakkom van,na annál tökéletesebbet még nem találtam.Sajna fogalmam sincs már, hogy honnan szereztem be,azóta is kutatom.Nagyon szépen fedett és baromi tartós is volt.az az igazi gyönyörű menta szín.lehet érdemes lenne azt felkutatnod.pár száz forintot nagyon lazán megér.

    VálaszTörlés

Címkék