Christmas Mood #3 | Ajándék ötletek

szombat, november 26, 2016


Pontosan 4 hét van még hátra Karácsonyig, még bőven van idő beszerezni az ajándékokat, ha valakinek nem lenne még ötlete hozzá, adok egy kis ihletet. Az ötletek egy része valószínűleg kézenfekvőnek tűnik, de első nekifutásra nekem nem jutottak volna eszembe, csak napokig tartó jegyzetelés után. Tavaly már írtam DIY karácsonyi ajándék ötletekről bejegyzést, ezért most nem ezek fognak előtérbe kerülni, de csempésztem bele azért ilyesmit is!

A legegyszerűbb módja az ajándék vásárlásnak, ha pontosan tudjuk, hogy mit szeretne az illető - ez esetben mindketten jól járunk, az illető is, mert biztosan azt kapja, amit szeretne, mi pedig azért, mert nem kell sokat agyalnunk. Viszont sokan szeretik a meglepetéseket (mint én), ezért nem mondják meg. Erre én bevezettem egy jó módszert, egész évben kint van egy papír a hűtőn, amire folyamatosan felírom, hogy mire vágyom pontosan, így segítek is a többieknek és a meglepetés is megmarad, mert nem tudhatom, hogy a listáról pontosan melyik dolgot fogom megkapni. De ennél még jobb, ha odafigyelünk a másikra, és magunktól csípjük el, hogy mire vágyik, ha pedig nem így van, akkor nézzünk néhány ötletet.


Egyszerű, de hasznos

Sokan azt mondják, hogy egy kész ajándékcsomagot megvenni snassz és ötlettelen, de nem minden esetben. Ha például valaki kifejezetten szeret egy márkát, vagy egy konkrét terméket, akkor bátran vehetünk neki egy ajándékcsomagot, szeretni fogja. De személyessé is tehetjük úgy, hogy nem egy konkrét csomagot veszünk meg, hanem összeválogatunk olyan különböző termékeket, amikről tudjuk, hogy tetszeni fog az illetőnek és mi magunk készítünk belőle egy csomagot. Szintén egyszerű, de annál nagyszerűbb egy ajándék utalvány, ezzel sem lőhetünk mellé. Rengeteg vásárlási utalvány kapható, ha valaki ruhamániás; aki olvasni szeret, annak jó ötlet venni egy utalványt a Libribe vagy az Alexandrába, de már a drogériákban is tudunk utalványt venni (legalábbis a Rossmannban biztosan).


Ajándék Nagyszülőknek

Én Nekik szeretek legjobban kézzel készíteni ajándékot, mert ők is értékelik a legjobban. Rengeteg dolgot ellőttem már, de idén is vannak ötleteim. Mostanában nagyon népszerűek a felnőtt színezők, nagyon sok könyv kapható szebbnél szebb mintákkal, és millió variáció van, ahogy ki lehet őket gyönyörűen színezni. Az ötlet pedig nem más, mint hogy miután kiszíneztünk egy kiválasztott képet, kivágjuk a könyvből és szépen bekeretezzük, jól fog mutatni és mi magunk készítettük. De ha valaki tud szépen rajzolni, az rajzolhat is bármit. A mellékelt képek Niki munkái, mindenképpen tőle akartam mutatni nektek, mert imádom az alkotásait, mesések.


Ha pedig már a mintáknál tartunk: sokszor hímeztem már, szintén sokféle sablon közül választhatunk, a keresztszemes és a sima hímzés is egyszerű, de annál szebb, és nagyon kedves ajándék. Hímezhetünk terítőt, párnahuzatot vagy gyakorlatilag bármire mintát. Vagy horgolhatunk is (én sajnos még nem tudok) díszeket. Készíthetünk fűszereket, saját recept alapján.

bögre: Bernuskaa - telefontok: Uniqshop

Ajándék lányoknak

Szerintem már tipikus ajándék ötletnek számítanak a különböző feliratos bögrék, pólók, telefontokok, de legalább egyediek, mivel bármit kérhetünk rá vagy magunk is elkészíthetjük. Pohárra festhetünk akrillal, pólóra vasalhatunk mintát. Telefontokból is készíthetünk személyre szabottat, ennek legegyszerűbb módja, ha veszünk egy egyszínű szilikon tokot, és arra festjük a mintát filccel. Ha bőrápolás mániás lánynak vennél ajándékot akkor nézd meg a tavalyi tippjeimet ITT, vagy készíttess személyre szabott arckrémet, testápolót. EZEN az oldalon te magad választhatod ki, hogy milyen összetevőket tartalmazzon a termék, nekem nagyon tetszik az ötlet. A teakedvelőknek jó ajándék lehet, ha többféle ízű teát válogatsz össze és ezekből készítesz egy saját teaválogatást. Akik ráérnek elszöszölni az ajándékkal jó ötlet saját idézetes könyvet készíteni, vagy egy "könyvet" minden napra valami jó tanáccsal, esetleg naptárat.

Ha valakinek van valami hobbija, az még nem feltétlenül jelenti azt, hogy a hozzá kapcsolódó ajándékokat is szereti, például attól, hogy szeretek úszni, még nem szeretnék semmi ezzel kapcsolatosat, de mint említettem már a húgom masszőrnek tanul, így neki szuper ajándék lesz szerintem ha egy masszázsolaj válogatást kap, mert fogja tudni hasznosítani. Nyilván könnyebb valamiből kiindulni, szóval ha valaki hasonló cipőben jár annak egyszerűbb a dolga.


Nektek van karácsonyi kívánságlistátok?
Mivel egészítenétek ki az ötlet listát?

You Might Also Like

0 megjegyzés

Címkék