Januári szerzemények | eBay, Rossmann, iHerb

szerda, február 15, 2017


A január sem telt eseménytelenül, az eBay-es rendeléseket leszámítva mindent valamilyen akció keretében vettem, most ezeket mutatom meg Nektek.

Első körben máris van két kakukktojás, ugyanis a Chica y Chico Beta-Salic 2.0 hámlasztót még decemberben rendeltem, korábban használtam belőle mintákat és annyi idő alatt is, amennyire a minták elegendőek voltak (pár nap) látványosabb eredményt nyújtott, mint bármely más általam eddig próbált hámlasztó hónapok alatt, szóval nem volt mese, meg kellett rendelnem, azóta pedig rendszeresen használom is. Szintén még decemberben érkezett a Benton Snail Bee High Content Essence, ez a termék kötelező eleme az arcápolási rutinomnak, az egyetlen gond vele, hogy napi használat mellett gyorsan fogy és az ára is egyre feljebb megy. Szintén Benton és szintén szuper termék az Aloe BHA Skin Toner, másodjára veszem újra, a nyomába sem érhet egyik drogériás tonik sem. Korábban már használtam két koreai fényvédőt, s mivel mindkettőt szerettem, gondoltam kipróbálok egy újat, a The Face Shop Natural Sun Power Long-lasting Sun Creamre esett a választásom, miután Oh My Brush Viki annyit áradozott róla és állítólag az egyik legnépszerűbb fényvédő.


A drogériás dolgok közül mindenhez 35% kedvezménnyel jutottam hozzá, nem hiába a Rossmannban szinte mindig van valamilyen szuper akció. A Fa Honey Créme új kollekciója a márkának, ez a tusfürdő pedig isteni illatú és habfürdőként is jól funkcionál, szagoljátok meg. A L'Oreal Extraordinary Oil-ról Kaminál olvasok mindig jókat, emiatt egy ideje már birizgálta a fantáziámat, most végre lecsaptam rá. A Dove tusfürdők közül most egy új illatot próbálok ki, ennek nagyon fincsi frissítő, édes gyümölcsös illata van. Samponból ismét egy újjal kísérletezgetek, ez pedig a Gliss Kur Fiber Therapy Bonding sampon.


Szerintem blenderrel a leggyorsabb, legegyszerűbb az alapozás, és így a legtermészetesebb az eredmény is. Korábban nem egy eBay-es verziót használtam már, most viszont kíváncsi voltam, hogy miben más a For your Beauty sminktojása. Szintén Kaminál hallottam az Essence Keep It Perfect! sminkfixáló sprayről, és mivel pont tervben volt valami hasonló termék beszerzése gondoltam kipróbálom.


Január 31-ig $5 kedvezménnyel lehetett rendelni iHerbről, ez adta a végső löketet, hogy végre leadjak egy rendelést. Az oldal tele van szuper dolgokkal, csak éppen a szállítási költség egyre nevetségesebb, ezért is nem rendelek túl gyakran. Viszont fogyóban van a legkedvencebb arclemosóm a NutriBiotic Non-Soap Skin Cleanser, szóval muszáj volt újra rendelnem. Már régóta szerettem volna valamilyen teát is rendelni, most a Yogi Rose Hibiscus Skin Detoxot választottam. A Now Foods Shea Nut Oil pedig mindössze $1 volt, emiatt került a kosaramba. Erre a 3 termékre fizettem majdnem háromezer forint postaköltséget, talán mondanom sem kell, hogy a termékek együtt kevesebbe kerültek, mint a szállítási díj. Pozitívum viszont, hogy pontosan 1 hét alatt megérkezett a csomag (a legolcsóbb opcióval).


Mit vásároltatok mostanában?

You Might Also Like

2 megjegyzés

  1. szia! Na milyen a blender? Hogy vált be?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Még nem használtam olyan sokszor, hogy biztos véleményt alkossan, de az eddigi benyomásaim jók. Nagyon puha, vízre megnő, nagyon gyors vele az alapozás, egyenletes és természetes, viszont nehezebben jön ki belőle, mint az eddig használt eBay-es blenderjeimből.

      Törlés