InstaMix #1

szombat, július 08, 2017


Arra gondoltam, hogy időnként megosztanék veletek egy képválogatást itt a blogon, az Insta képeim közül kiszemezgetve a kedvenceimet InstaMix néven. Ha kíváncsiak vagytok olvassatok tovább.


Még talán nyár elején jött meg a kedvem, hogy készítsek valamilyen nyári dekorációt, így váltotta például a tulipánokat az ananász az egyik képkeretemben. Azóta is annyi inspiráló képet és ötletet látok minden nap, hogy biztosan nem ezek voltak az utolsók. A bordó-vörös nyaklánc pedig az egyik kedvencem.


Ha már kedvencek, az egyik kedvenc ételem mostanában a saslik, természetesen koviubival.


Nyáron sokkal több gyümölcsöt eszem, mint bármikor máskor, hiszen ilyenkor van szezonja a legfinomabb gyümölcsöknek, a görögdinnye állandó kedvencem, viszont az áfonyára és málnára csak idén kattantam rá igazán.


Kinéztünk idén a Tihanyi Levendula Fesztiválra, amiről ejtettem néhány mondatot Instán. Engem annyira nem nyűgözött le, sokkal jobbra számítottam, ez lehet azért van, mert engem maga a látvány érdekelt, semmint hogy levendulát szedjek, de a valóság nem igazán tükrözte azt, amiket képeken látni szoktunk. Viszont megkóstoltam életemben először a levendulás limonádét és a levendulás fagyit (amúgy nem szeretem a levendula illatot és sosem gondoltam rá, hogy egyszer akár meg is egyem), de előbbi meglepően finom volt, utóbbi viszont szörnyen keserű, szóval 1-1. A Tihanyi Apátság viszont még mindig az egyik kedvenc helyem a Balatonon, csodás a panoráma és jókat lehet sétálni a környéken.


Azt is említettem, hogy a Tihanyi közlekedés kész kabaré volt, ezért is vártam már nagyon, hogy visszaérjünk 2 óra tűző napon szenvedés után Füredre és megejtsük az első strandolást idén, de ez sem volt igazán olyan, mint ahogy elképzeltem. De legalább újra rájöttem, hogy miért van az, hogy mindig a déli partra járunk le nyaralni és egy napokra fürdeni is - mert sokkal jobb. Az Északi part mellett egyedül a kilátás szól. Viszont a strandon lévő kikötő legalább szép volt.


A strandszezonra felkészülve be kellett szereznem fényvédőket, s napozás utáni krémet is, amik tökéletesnek bizonyultak. A cuki strandpapucsot az F&F-ben vettem tök jó áron, az egyetlen szépséghibája, hogy szanaszét töri a lábam. Arra viszont rájöttem, hogy nem csak nyaraláskor kellene kalapot hordanom.


Az utolsó két havi körmöm, nem is tudom melyiket szeretem jobban. A kéknek a színéért oda-vissza vagyok, s a befőttes üveges pohár is nagy kedvencem mióta megvan.


A Twinings Mangó-Licsi teája még mindig verhetetlen, de ami itthon nagy nehezen beszerezhető belőle az nem teljesen annyira jó, mint amit Párizsban vettem.


Ezt a beauty válogatást pedig Facebook-on is megosztottam, amióta beteg vagyok és emiatt csak itthon vagyok, azóta ennyiből áll nagyjából az arcápolási rutinom, nagyon minimalistára véve.


Ha van kedvetek még több képért kövessetek Instagramon: @barbiii_sz

You Might Also Like

0 megjegyzés

Címkék