Hogyan tisztítsam a sminkecseteim?

péntek, október 13, 2017


A mai bejegyzés témája többrétű lesz, először is szeretném megosztani veletek a gyakran feltett "Hogyan tisztítsam az ecseteimet?" kérdésre a saját válaszomat, ha pedig már befotóztam ezt a csodaszép rózsaszín ecsetkészletet, akkor megosztanám róluk is röviden a tapasztalataimat. Illetve a bejegyzés végére néhány, kifejezetten ecsettisztításhoz használatos terméket is összegyűjtöttem.

Az ecsettisztítás nálam általában egyszerűen és hatékonyan megy, ha pedig nem hagyom, hogy egyszerre gyűljön össze a fürdésre váró ecsetek száma, akkor még gyors is. Én eddig úgy tapasztaltam, hogy csakúgy mint az arcunkról a smink, az ecsetekről a festékek is olajjal jönnek ki legegyszerűbben és leghatékonyabban, ezért aztán én első lépésként egy papírtörlőre szoktam csöpögtetni valamilyen könnyebb állagú olajból, a kedvencem erre a célra az olíva. Ezután körkörös mozdulatokat végzek az ecsetekkel az olajos papírtörlőn. Azt vettem észre, hogy nagyobb fejű ecsetek esetében sokkal gyorsabban, sokkal tisztábbra varázsolható az olyan ecset, ami eredeti, mint a kínai változatok. Ezután pedig már csak babasamponnal (Babydream Extrasensitive Fürdető és Sampon) átmosom őket, majd kiteszem száradni, én ezt mindig fektetve teszem. Azt hallottam, hogy fejre állítva semmiképp sem ajánlatos, mert a víz becsöpög a nyelébe és ezáltal könnyebben hullajtja a szőrt.


A képen látható rózsaszín ecseteket szettben rendeltem meg, már nem emlékszem pontosan, de 1000-1500 Ft között volt az ára, és kinézetre a Zoeva ecsetekre hajaz. 12 db-os a készlet, nagyrészt szemre való ecseteket tartalmaz, de található benne egy-egy szemöldökhöz és rúzshoz való is. Élőben még mutatósabb és szebb a színük, mint képeken - tökéletes ez a rózsaszín és rose gold párosítás. Nem használtam még mindegyiket, de amiket igen, azok közül a szemöldökre való ecsetet nem szeretem, túlságosan összetapadnak a szálai, a satírozó és szemhéjpúder ecseteket viszont annál inkább kedvelem. Illetve van egy nagyon pici fejű is, ami pedig rúzsozásnál való korrigálásra tökéletes nálam. A mosást is teljesen jól viselték, nem hullajtottak egyetlen szálat sem és teljesen jól, maradéktalanul kitisztíthatónak bizonyultak. Szerintem teljesen megéri az árát, kezdőknek pedig, akik még nem invesztálnának bele népszerűbb márkák ecseteibe különösen jó választás lehet.

Milyen gyakran mossam az ecseteket? Én hétköznapokon nem igazán szoktam különösebben sminkelni, ezért nálam ez a kérdés viszonylag egyszerűbb, mert ennek megfelelően nem is kell túl gyakran a tisztítgatással foglalkoznom, ennek ellenére én amellett vagyok, hogy minél gyakrabban annál jobb, az a biztos. A beauty blendert például én minden használat után kimosom, mert úgy érzem magam jobban, ha tutira tisztán ér a bőrömhöz. Időnként fertőtleníteni sem árt az ecseteket, amit gyógyszertárban kapható alkohollal lehet a legegyszerűbben megoldani.


Notino-ról szemezgettem az ecsettisztítók háza táján, ahol három különböző típusú - első látásra érdekes dolgot néztem ki, bár sajnos túl sok információt egyikről sem találtam. A Freedom Makeup Pro Studio Brush Cleanser egy szappan, amit én úgy képzelek el, hogy nem kell kiszedni a tégelyből, hanem azon belül kell szintén körkörös mozdulatokkal tisztítani az ecseteket, ami praktikusnak tűnik - segítségével az ecsetek nem csak a szennyeződésektől, de a baktériumoktól is megszabadulhatnak. A BHcosmetics Studio Pro tisztító spray picit magasabb árkategória, de higiénikusabb opció és gyorsabbnak is tűnik a spriccelős kiszerelés miatt a folyamat. Az E style Brush Egg pedig egy szilikonos ecsettisztító, ami sampon használatkor jöhetne jól, én a csap széléhez szoktam ilyenkor dörgölni az ecsetet, de ez szimpatikusabb megoldásnak tűnik.


Ti milyen gyakran és hogyan tisztítjátok az ecseteiteket?

You Might Also Like

0 megjegyzés

Címkék