Októberi Szerzemények | kozmetikum, ruha, könyv

szombat, október 28, 2017


Mivel a szerzeményes bejegyzések az egyik legnépszerűbbek, ezért október végéhez közeledve gondoltam itt az ideje, hogy összeszedjem az októberben vásárolt vagy kapott dolgokat, picit összevonva szeptember második felével - egyúttal láthatjátok, hogy nagyjából mikről várható majd teszt a jövőben.


Kezdjük a sort a Glamour-napi szerzeményekkel. Idén is sikerült teljesen célirányosan vásárolnom, kivételesen még csak szétnézni sem volt kedvem azokon a polcokon kívül, amik tervbe voltak véve. Első körben vettem két utánpótlást is az egyik kedvenc samponomból, vagyis a GlissKur Fiber Therapy Bonding Samponból, valamint a Babydream Extra Sensitive Fürdető és Samponból is. A Lenor Pearly Peony öblítő kakukktojás, mert ezt kupon nélkül vettem, de gondoltam megmutatom. Egy csoportban sokan dicsérték, ezért gondoltam kipróbálom, valóban isteni illata van!


Szeptember vége óta hajkurásztam a Rimmel Provocalips rúzsokat, de persze csak G-napok után kerültek ki... ezért 50%-os kuponnal megvettem a dobozt, méghozzá a Dare to Pink változatot, amiből a körömlakktól és a spiráltól már meg is váltam, mert nekem nem volt rájuk szükségem. A rúzsról viszont valószínűleg jövőhéten érkezik a teszt, amiből kiderül, hogy megérte-e annyit futni érte. A dobozon kívül két Fa tusfürdőt - Coconut Water, Yoghurt Aloe Vera és egy Nivea Waterlily & Oil tusfürdőt, valamint egy Nivea Fresh Comfort dezodort dobtam még a kosaramba.

Az F&F kupont viszont sikerült egész szépen kihasználni: a szuper jelzőt mindegyik ruhadarab elé odatehetném. Vettem egy szép kék bokacsizmát, aminek velúros anyaga van, de elvileg vízálló. Itt végre találtam normális bundás zoknit (van valami rendes neve?), amikre nekem télen alváshoz szükségem van, mert lefagy a lábam. Szintén itt sikerült végre találnom övet is, ez a fényes hatású rosé szín nekem nagyon bejön - csakúgy, mint a felső és a melegítőnaci mintázata.


Alig vártam, hogy elfogyjon egy-két arcápolási termékem, hogy végre rendelhessek pár Phi Kozmetikumot is, első körben a Jázminos Zöldtea Nyugtató Arctonikot és a Mandala Arcradír és Pakolást választottam, ajándékba pedig kaptam egy cuki körömvirágos szappant.


A Bookdepository egy szuper oldal, ha angol nyelvű könyveket szeretnétek beszerezni, akkor tudom ajánlani. Bár nagyjából 2 hét alatt érkezett meg a rendelésem, ami nem túl gyors, cserébe viszont ingyenes a szállítás és a könyvek is olcsóbbak, mintha egy könyvesboltban vásárolnátok meg őket. Három könyvet rendeltem, abból kettő a Zoella Girl Online folytatása - On Tour és Going Solo, egy pedig Colleen Hoover Maybe Someday című könyve.

Sosem volt még Zara parfümöm, de mivel elég kedvező áron kaphatóak gondoltam kipróbálok egyet. Alapvetően az édes vagy gyümölcsös illatok a gyengéim, de ezúttal mindenáron magamra akartam erőltetni egy fűszeresebb illatot, mondván hogy kell valami ősziesebb. Így jött velem első körben haza a Red Vanilla és hagytam ott a Lily Pad-et, amit mint látjátok utólag mégiscsak beszereztem. Előbbi egy valóban fűszeresebb őszi illat, de a vanília ad egy kis édes mellékillatot neki. Utóbbi pedig egy abszolút édes-gyümölcsös illat, nyilván ezt szeretem jobban :D


Ebben a hónapban elég sok dolog érkezett hozzám tesztelésre is, amiket ezúton is nagyon köszönök, a továbbiakban ezekről lesz szó. A Lush meglepett egy szuper csomaggal, amiben két kívánságlistás dolog is lapult: a Cupcake arcpakolás és a Créme the Menthe Szájfrissítő tabletta. Plusz két karácsonyi meglepi is lapult a dobozban: a Baked Alaska szappan és a Luxury Lush Pad fürdőbomba, amiket félre is tettem az ünnepi időszakra.


Az Avon októberi újdonságai közül a Naturals Áfonya és Fahéj tusfürdő (szuper őszi illatpáros), a mark. szemceruzák közül a Naturally Nude árnyalat és egy Anew Essential fátyolmaszk érkezett hozzám, hamarosan olvashatjátok majd róluk a véleményem, úgyhogy ezúttal elöljáróban sem árulnék el róluk semmit.


A Magister Products-tól egy szuper bőrápolási csomagot kaptam. A First Voyage Málna-C egy hidratálókrém többek C-vitaminnal és bio málnamagolajjal segít frissen és hidratáltan tartani a bőrt. A BB kollagén krém jótékony összetevőinek köszönhetően ápolja a bőrt, miközben egységes bőrképet is biztosít. A Maccarone habkrém intenzíven hidratálja a bőrt, én testápolónak használom. Az utolsó pedig a Mézes Puszi ajakbalzsam.


A legutolsó termék pedig a Fytofontana Őssejtes Intenzív Mélyhidratáló Szérum, ami nem csak öregedő bőrre ajánlott, szintén használatba vettem már, így ha itt lesz ideje érkezik róla is a véleményem. Arcápolók esetében én szeretem minél tovább használni a kozmetikumokat mielőtt véleményt fogalmaznék meg róluk, hiszen kell idő, amíg igazán kifejtik a hatásukat és megtapasztalhatjuk, hogy mit tudnak, nálam ez minimum 3 hónap szokott lenni, feltéve ha valami már nem eleve szörnyen rossz. Szóval érkezik majd róluk idővel a teszt.


Ti beszereztetek valamit az utóbbi időben?

You Might Also Like

6 megjegyzés

  1. A Maybe Someday az egyik kedvenc könyvem, és jó, hogy angolul rendelted szerintem, mert bár mostmár lefordították magyarra is, kétlem, hogy úgy rendesen átadja a hangulatot :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kíváncsi leszek rá, bár annyira nem tudok sajnos angolul, hogy minden apró részletet megértsek, de azért remélem nekem is átjön majd :)

      Törlés
  2. Mennyi szép minden, és nekem pont a puha zoknin akad meg a szemem. :D Nagyon cuki, ezekből lehet eleget venni?! Nekem is alváshoz kellenek ezek a vastagabbak, nem is tudnék nélkülük létezni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért talán lehet eleget venni, mert nem sok helyen találni normálisat, ezért kísértés sincs :D

      Törlés
  3. Nagyon klassz dolgokat szereztél be. :)
    A Maybe Someday-t már régóta el akarom olvasni, remélem télen végre lesz rá időm. :)

    VálaszTörlés

Címkék