MANNA termékek | tapasztalatok, vélemény

szombat, március 29, 2014


A nagy imádat hatására én is úgy döntöttem, hogy kipróbálom a Manna szappanokat, ha már olyan sokan áradoznak róla. Bár azt furcsálltam, hogy sokan azt mondják, hogy már az első használat után megváltozott az arcuk, eltűnt az összes pattanásuk és hasonlók, mert ezt őszintén szólva eléggé elképzelhetetlennek tartottam. Másrészt pedig szappanokról van szó, amikről köztudott, hogy szárítanak.. némelyik szappannál még is azt ígérték, hogy hatékony a száraz bőrre, kiválóan hidratálja az arcunkat. Szóval eléggé kétkedő voltam ezekkel a szappanokkal kapcsolatban, de mivel 100% pénz visszafizetési garanciát vállalnak a termékekre úgy gondoltam, hogy veszíteni nem veszíthetek, ha kipróbálom őket. Lássuk akkor, hogy mennyire váltak be, beváltak-e egyáltalán és, hogy miket tapasztaltam velük kapcsolatban.

Először a szállításról és a csomagolásról mondanék néhány dolgot. A termékeket a Sprinter futárszolgálat szállítja. Mindkét rendelésemkor telefonon érdeklődtem a futárnál, hogy hány óra körül várható csomag, megadták a körülbelüli időpontot, nagyon készségesek voltak. A termékek egy kocka alakú papírdobozban érkeznek, még a kibontás előtt is érezni lehet a szappanok illatát. A doboz mellé kaptam egy üdvözlő levelet és egy termékleírást is, illetve egy ajándék kisebb kiszerelésű terméket is. 


Az első rendelésem tartalmazott egy Tündérkert szappant, amit bármilyen bőrtípusra ajánlanak, de kifejezetten jó száraz és érzékeny bőrre, amilyen az enyém is. Azt ígéri, hogy csökkenti a pattanásokat, aknékat, gyulladásokat. 
Nos, az én bőrömet irritálta a szappan, néha még viszketett is tőle, pirosságot és égő érzetet váltott ki az arcomon, az illatát sem igazán kedveltem, nem az a kifejezetten büdös kategória, de elég kellemetlen. Az ígért hatásokat nálam sajnos egyáltalán nem váltotta be. Annak ellenére, hogy elvileg hidratáló hatása van és száraz bőrre ajánlják, nekem nem hogy nem hidratálta, hanem csak tovább szárította a bőröm. Bebizonyosodott, hogy nem hiába voltam annyira szkeptikus a szappanokkal. Ahogy az elején is írtam, nekem furcsa volt, hogy egy szappan hidratáljon, mikor általában mindegyik szárít.. azért érdekes, hogy kifejezetten ajánlják száraz bőrre, miközben épp az ellenkező hatást váltja ki.

 

Ezen kívül rendeltem még egy Organikus kakaóvajat a hidratáló hatása miatt. Az illata isteni, nem az a tömény és túl sok kategória, hanem tényleg nagyon kellemes. Az viszont egyáltalán nem volt szimpatikus, hogy egy tégelyben van, mert nem praktikus, nehéz belőle kivarázsolni a vajat, ami ráadásul szilárd, szóval meg kell egy picit melegíteni vagy gőz fölé tenni, hogy egyáltalán használni lehessen. Ha siet valahova az ember, akkor eléggé macerás még azzal tölteni az időt, hogy egyáltalán megolvadjon egy kicsit ez vaj. Miután sikerült megolvasztanom és eljutni odáig, hogy végre kipróbálhassam nagy reményeket fűztem hozzá, hogy tényleg beváltja majd amiket ígér. De sajnos nem így történt. Minimális mennyiséget kentem az arcomra, de még így sem szívódott be szinte egyáltalán, zsíros maradt utána, nagyon fénylett, nem lett tőle puha és hidratált a bőröm, egyszóval ez a termék sem volt jó arra, amire elvileg kellene, úgyhogy valószínűleg "testápolóként" fogom elhasználni.


A rendelésem mellé ajándékba kaptam egy 100% tisztaságú hígítatlan teafa illóolajat. Ezt az olajat nagyon szeretem, elég erős illata van, de nem zavar. Célzottan szoktam használni, ha egy-egy pattanás előjön, jól leszárítja. Nem szoktam hígítani, anélkül is lehet használni és így hatékonyabb is.

Ezek után úgy gondoltam, hogy adok még egy esélyt ennek a márkának, lehet, hogy csak elsőre nem volt szerencsém, pont rosszat választottam, ezért nem mondtam le róla rögtön.


Kipróbáltam az Elefántcsont Arctisztító Szappant, amit szintén száraz és problémás bőrre ajánlanak. Ennek a szappannak nincs semmilyen különleges illata, nem irritált, nem szárított, de sajnos nem is hidratált, nem tisztított, nem ápolt és semmit nem is nagyon csinált, se nem rontott, se nem használt, csak úgy volt, feleslegesen. Nem hozta amit ígért.


A COCO sószappant arcradírként szerettem volna használni, ezért rendeltem meg. Sajnos a jótékony hatásaiból semmit sem tapasztaltam. Csípte a bőrömet, radírozó hatása pedig egyáltalán nincs, szóval ez a szappan is felesleges lett számomra, az ára pedig igencsak borsos a semmiért cserébe.

A képek forrása: A Manna szappan hivatalos oldala

Ajándékba kaptam egy Narancs és ylang-ylang illatú ghánai shea vaj mintát. Nagyon szeretem az illatát, olyan narancsos és friss. Ennél a vajnál is problémám volt azzal, hogy fel kell "melegíteni", de mivel kisebb, így valamivel egyszerűbb volt. Nem hagyott zsíros érzetet maga után, frissítő érzést kelt, de ezen kívül semmi plusz nem nyújt. Elhasználom, de magamtól nem venném meg.


Összességében azt mondhatom, hogy sajnos én nem tartozom a Manna rajongók táborához, számomra nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, nem teljesítette a bőrömön az ígért hatásokat, pedig hagytam nekik időt bőven, nem egy használat után döntöttem el, hogy rosszak. Ehhez képest viszont az árak elég magasak. A marketingje kétségtelenül remek, de az ár-érték arány számomra nagyon messze van egymástól. Nem hiszem, hogy fogok még vele kísérletezgetni, legalábbis a szappanokkal és vajakkal biztosan nem. Mivel 100% pénz visszafizetési garancia van, ezért aki ki szeretné próbálni, annak nem mondom, hogy ne tegye, mert attól, hogy nekem nem váltak be, még másnak lehetnek jók és veszíteni így "csak" egy oda-vissza postaköltséget tud vele.

Te használ már Manna termékeket? Milyen tapasztalatod van velük?


You Might Also Like

0 megjegyzés

Címkék