#CultBeautySkinCareChallenge

csütörtök, augusztus 31, 2017


A @cultbeauty instagram oldalon indult útjára hónap elején a #CultBeautySkinCareChallenge, én viszont Marcsinál (@haboskakaoblog) hallottam róla először. A lényege, hogy minden napra meg volt adva egy téma, amihez kapcsolódóan kellett képet posztolni, én ezt képek terén nem igazán tartottam érdekesnek, de úgy gondoltam, hogy a blogra viszont ideillik, így én egyben teljesítem most ezt a kihívást.

1. First love | Vissza kellett néznem a bejegyzéseimet, mert nem igazán emlékeztem, hogy konkrétan milyen termék indíthatott el a tudatosabb bőrápolás felé vezető úton. A La Roche-Posay márkától kerültek ki az első kíméletes és összetevők alapján kiválasztott termékeim, konkrétan a Hydreane Leger hidratálókrém, az Effeclar Duo + pattanások elleni krém, valamint az Anthelios XL fényvédő szerepelt az elsők között.

2. What's on your wishlist? | A Missha Time Revolution Night Repair Borabit szérumból korábban sok mintát használtam, s mivel szerettem, a kívánságlistámon csücsül a teljes kiszerelés jó ideje már. Illetve a Skinsmart oldalról is jó pár dolgot szívesen kipróbálnék, többek között a The Ordinary márka Azealic Acid 10% Suspension-t.


3. Natural | Az Abura márka Contact termékcsaládjának tagjai amióta megvannak, azóta kedvenceim - 100%-ban természetes, kézműves termékek. A Perla arctisztító olaj szintén 100% természetes, kizárólag organikus olajokat és terápiás minőségű illóolajokat tartalmaz, sminklemosáshoz szoktam használni, már amikor sminkelek. Arctisztításhoz, mindennapi használatra viszont nekem nem vált be, mert pattanásokat okoz.

4. Anti-ageing | A retinol az egyik szuper anti-ageing összetevő, amit még az én bőröm is szeret, sőt igényli is azt. Több retinolos terméket használtam már, jelenleg a The Ordinary Advanced Retinoid 2% található itthon.

5. Blogger | Ha valakinél jókat hallok egy arcápolási termékről, ami ez alapján meg is tetszik, akkor általában az első az, hogy megnézem az összetevőit, és ha számomra így is stimmel csak azután veszem meg. Nagyon sok koreai kozmetikumot szereztem már be OhMyBrush Viki hatására, de Krémesen szép az élet Szandra véleménye alapján is került már fel termék a kívánságlistámra.


6. Self care | Egy pihentető rituálé nálam nagyjából úgy néz ki, hogy áztatom magam egy kád habos vízben olvasás közben, vagy lábat áztatok és kifestem a körmeim, miközben egy jó kis maszk dolgozik az arcomon.


7. Dark circles | Sötét karikák ellen az egyedüli módszer, amiben hiszek az az alvás. Nekem ez vált be, ez segít rajta, nem pedig kencék. Ha szemkörnyékápolóról van szó, akkor a Phi Pazar Cafe-t használom, hidratálja a szemkörnyéket és ha duzzadt a szem környéki terület azon is segít.

8. Glow-giver | A bőröm természetes ragyogása az aktuális arcpermetem és hidratálókrémem használata után tér vissza, és nehéz összetéveszteni ezt a zsíros csillogással, ami nap végére hajlamos jelentkezni.

9. Ingredient | Niacinamide, retinol, hialuron sav és csiganyál. Ezek az összetevők mind az arcbőröm szerelmei, persze csak akkor, ha megfelelő összetétellel párosulnak. A nia a pattanásos bőrön és a faggyútermelés helyreállításában segít, a retinol kisimult bőrt eredményez és hosszútávon szuper anti-ageing hatóanyag, a hialuron tökéletes a vízhiányra, míg a csiganyál nyugtat és gyorsabban gyógyít.


10. Spot treatment | Ha csak egy-két helyen jön elő pattanásom és nincs szükség az egész arc kezelésére, akkor az Akneroxidot szoktam bevetni, ami jó esetben lehúzza a gyulladást és ezáltal tünteti el a bőrhibákat, míg a Teafaolaj leszárítja őket. De mióta ismerem a Niát szerintem azt is kipróbálnám helyi kezelésre.

11. SPF | Le lehet harapni a fejem, akkor sem vagyok az egész évben fényvédőt használó fajta és nem is leszek, ahogy az 50-es SPF értékhez sem ragaszkodom. Egyszerűen számomra nem esik jól egész évben kenegetni magam velük, annyira azért egyik sem kellemes viselet, sokkal inkább szeretek egy egyszerű hidratálót. Főleg nyáron szoktam rendszeresen használni, minimum SPF30-asat, de ez attól függ, hogy milyen válik be. A Clinique Mineral Sunscreen SPF30-as, bőven elegendő, napozásnál/strandolásnál többször is újra szoktam kenni, egyéb évszakokban ha hámlasztok akkor használok, ha nem akkor nem jellemző. A testemre viszont csak strandon vagy ha napozom kenek fényvédőt, amiből idén megtaláltam a kedvencem, a Bioderma Photoderm LEB SPF50-t.

12. Pre-party | Minden reggelt egy hideg vizes arcmosással indítok és az arcom micellás vízzel való áttörlésével, az esti rutint pedig hasonló módon kezdem, utána jöhet a többi lépés.


13. Face mask | A bőröm igényeinek megfelelően szoktam mikor mit feltenni, ha pórustisztítást szeretnék a L'Oreal Pure Clay Detox Mask kerül elő, vagy újabban a Lush Cupcake - ami azért kivételes, mert amellett, hogy tisztít hidratál is. Ha bőrnyugtatásra és hidratálásra vágyom előkerülnek a csigás maszkok, ha pedig csak egy pihentető maszkot szeretnék előveszem az AVON Turkish Hamman-t.

14. Double cleanse | Az arctisztítás nálam csak este két lépéses, olyankor törlöm át az arcom egy micellás vízzel átitatott vattakoronggal, ezután pedig megtisztítom a bőröm a Nutribiotic Skin Cleanserrel, reggel viszont csak a micellás vizet használom.

15. Skin saviour | A bőrömön a legtöbbet az segít, ha sok vizet iszom, kerülöm a cukros dolgokat és a kólát, nem nyúlkálok az arcomhoz és nem is nyomkodom. Termékek közül a The Ordinary Niacinamide szérum a megmentőm.


16. Purse-friendly | A már említett Nutribiotic arclemosó évek óta a kedvencem, 2000 Ft körül mozog az ára és rengeteg ideig kitart, kétség kívül pénztárca barát. A Babydream 2in1 Fürdető és Sampon 600 Ft, utazásokkor tökéletesen helyettesíti az arclemosóm és szappannak is ezt használom. A Rival de Loop Hydro Micellás kendőnek a strandon veszem a legtöbb hasznát kéztörlésre, arctörlésre, ami éppen szükséges és mindössze 150-200 Ft. A Mizon Snail Recovery Gel Cream a szintén 2000 Ft körüli árával talán verhetetlen a koreai hidratálók között.

17. Skin-vestment | Hosszútávon is kifizetődő használni például a retinol vagy a c-vitamint - mindkettő remek antioxidáns és késlelteti a bőröregedést. Utóbbit sajnos a bőröm nem bírja, de retinol mindig található a készletemben.


18. Acid exfoliator | Hiába javallott a zsíros, problémás bőrre a BHA, nekem gyakorlatilag olyan, mint halottnak a csók. Az AHA viszont annál nagyobb segítség, ezért tavasz közepéig eddig AHA-t használtam. Nekem eddig a Chica y Chico B-Salic 2.0 (2% BHA és 4% AHA tartalmú) és a Geek & Gorgeous Smooth Out (12% AHA) bizonyult érdemben hatásosnak. Idén viszont nem tudom mi lesz, mert szeretném megtartani a megszerzett színem, amin a hámlasztás nem igazán segít.

19. Desert island | Ha önszántamból vonulnék lakatlan szigetre valószínűleg tök mindegy mit vinnék magammal (ha csak nem egy kartonnal), mert úgysem tudnám újra beszerezni. De ha mondjuk adott időre kerülnék oda arclemosót, hidratálót és fényvédőt biztosan vinnék, hiszen ott tuti meleg van és sokat lehet vízben lenni :D

20. The morning after the night before | Ugyanazt tudom mondani, mint a bőröm megmentőinél. Sok-sok-sok víz és koszos kézzel sem nyúlni az arcbőrhöz.

21. Travel buddy | Egy utazásra csak a legfontosabb dolgokat viszem magammal és csak olyanokat, amik már beváltak, ilyenkor nem kísérletezek. Életbe lép az egy terméket több dologra használat és csak (számomra) alap dolgok jönnek, mint az arclemosó, hidratáló, Nia.

22. #CarolineHironsMadeMeDolt | Őszinte leszek, a kihívás előtt fogalmam sem volt, hogy ki ő és igazából most sincs, szóval semmit nem vettem vagy tettem a hatására.

23. Coolest Packaging | Arcápolás tekintetében nem nagyon lenne mit hozzáfűznöm ehhez a ponthoz. De vegyük mondjuk az állatmintás koreai maszkokat, amiknek bár a csomagolása nem érdekes, de hogy a fátyolmaszkok maguk állatmintásak vicces.

24. Instant results | Ha SOS rendbehozatalra van szükségem vagy csak időm a Pure Clay Detox maszkot vetem be, mert instant tisztít, mattít és egységesebbé teszi az arcom.

25. Brand you want to see on Cult Beauty | Nos nem szoktam az oldalt nézni, sem rendelni, ezért nem különösebben hoz lázba, hogy milyen márkák érhetőek el rajta. De egy arra érdemes magyar márka felkerülhetne.

26. Most borrowed | A húgomnak szoktam leginkább kölcsönadni, főleg maszkokat szeret kérni vagy hajápolós dolgokat. Illetve nyáron a fényvédőimet is oda szoktam adni családon belül, idén rájöttek ők is, hogy jobbak, mint a drogériás naptejek.

27. Make up remover | Ha alapozó, meg minden van rajtam akkor a Perla arctisztító olajat használom elsőként, ami mindent eltávolít, ezután áttörlöm még az arcom micellás vízzel, utána jöhet az arclemosó. Ha csak a számat festettem ki, meg mondjuk húztam egy tusvonalat, akkor vagy a Sephora kétfázisú sminklemosóját használom, ami pikk-pakk eltávolítja a tartós dolgokat is, vagy micellás vizet.

28. Empties | Az elfogyott termékeket egy sima reklámzacskóban tárolom az elfogyott-as bejegyzések kedvéért. Utoljára pedig a Bioderma Photoderm LEB fényvédő fogyott el, de azóta már újra is vettem.


29. AM routine | Aromax micellás víz, La Roche-Posay Serozinc, Clinique Moisture Surge vagy Mizon Snail Recovery és Clinique Mineral Sunscreen.


30. PM routine | Bioderma Sébium H2O micellás víz, Nutribiotic Skin Cleanser, minden második nap The Ordinary Niacinamide, aznap amikor nincs Nia, akkor pedig a Phi Pazar Cafe-t és az Innisfree Green Tea Sleeping Pack-ot használom.

31. August favourites | Jövőhéten érkeznek a nyári kedvencek, kiegészítem majd a linkkel a posztot.


Ti miket válaszolnátok a pontokra?

You Might Also Like

0 megjegyzés

Címkék