Himalaya Herbals termékek + JimJams pórustisztító tapasz

csütörtök, április 24, 2014


Már régóta kíváncsi voltam a Himalaya Herbals készítményekre, volt olyan termék közöttük, amiről rengeteg jót hallottam és már tervben volt, hogy ki is próbáljam őket. Az igazi Himalaya őrület pedig akkor kezdődött el nálam, amikor a márciusi Pixibag-ben megtalálható volt az egyik termékük; azután pedig folyamatosan szereztem be még néhány dolgot a márkától. Most pedig, hogy már így összegyűltek és elég ideje is használom őket, itt az ideje, hogy véleményt alkossak róluk.


Az első termék, amivel sikerült megismerkednem, az a Frissítő gyümölcspakolás volt (normál és száraz bőrre). Amikor megláttam, hogy a márciusi Pixibag-ben lesz egy Himalaya Herbals termék is, akkor gondoltam megvárom, hátha valamelyik lesz azok közül, amik már úgy is kívánságlistásak voltak egy ideje, szerencsémre ez így is lett. Pont a bőrtípusomnak megfelelő pakolásról van szó, aminek az illata elég érdekes; először egy picit zavaró volt, de mára már megszoktam és egyáltalán nem zavar. Első használatkor nem vettem észre semmilyen különleges hatást, viszont csípte az arcomat, ami elég kellemetlen volt. Többszöri használat után viszont már feltűnt, hogy valóban felfrissülő érzést ad a bőrnek, ha előtte pont nyomkodtam az arcom és piros lett, akkor ez a pakolás nagyszerűen lehúzza a pirosságot róla. Valamint, ha különösen száraznak érzem a bőröm, akkor rögtön ehhez nyúlok, és hihetetlenül felfrissíti, hidratálja. Ezt még egyetlen pakolás sem érte el nálam. A csípő érzés továbbra is megmaradt, lehet ezzel jelzi, hogy hat? De annyira nem vészes 15-20 percig még elviselhető. 

A Glamour napok alatt akciósak voltak ezek a termékek, így 25%-al olcsóbban tudtam hozzá jutni a Barackos arcradírhoz, ami természetes E-vitamint is tartalmaz. Megmondom őszintén nagy meglepetés volt nekem ez a radír, mert nem gondoltam volna, hogy a korábban már jól bevált arcradíromat bármi felülmúlhatná, hát ennek a terméknek sikerült. Apró szemcsék, azaz barackmag törmelékek vannak benne, még is erőteljesen, kíméletesen és hatékonyan radírozza a bőrt. Nagyon enyhe barackos illata van, de egyáltalán nem tolakodó. Annak ellenére, hogy csak 75 ml-es sokáig elég lesz, mert egy használatnál egy kis mogyorónyi mennyiség bőven elég a teljes arcra. Szeretem használni és szépen maga mögé utasította a korábbi radíromat.
A Nim arcpakolásról ódákat zengenek, legfőképpen a pórustisztító hatását dicsérik annyira, ezzel fel is keltették az én érdeklődésemet is. Ez nem volt akciós, de + 25 ml járt hozzá ajándékba, ami azért nem rossz. Az illata számomra ekifejezetten büdös, de azért addig a 15-20 percig elviselhető. A gyümölcsös változattal ellentétben ez nem csíp, viszont a használata közben picit húzódik tőle a bőröm. Először legnagyobb bánatomra az én pórusaimat egyáltalán nem tisztította ki, de aztán ráéreztem a probléma, ami pedig az volt, hogy én azelőtt mindig fürdés közben használtam pakolásokat, és emiatt a nagy melegben nem tudott teljesen megszáradni a termék az arcomon, így a hatását sem tudta igazán kifejteni. Amióta viszont nem fürdés közben használom, azóta imádom, tényleg egy csoda ez a maszk, szuperül és láthatóan kitisztítja a pórusokat (mint még soha semmi), és érezhetően simább is lesz a bőröm tőle, miután lemostam.



A Kakaóvajas ajakbalzsamot kíváncsiságból vásároltam meg, mert megtetszett. Az illata inkább hasonlít a mézre, mint a kakaóra, amit sajnálok, mert utálom a mézet és az illatát is. A megszokott balzsamoknál puhább az állaga, könnyen eltörhet és nem a legjobb érzés bekenni vele a szám, mert furcsa, viasz szerű réteget képez rajta. Az érzelmeim vele vegyesek, mert van olyan időszak, amikor teljesen jól hidratál, máskor pedig nem csinál semmit, nem is értem ez miért van, de ezáltal ő az egyetlen a HH termékek közül, amihez nem ragaszkodom annyira.


Az utolsó termék pedig a JimJams Pórustisztító tapasz, ami a másik - nem csak a márkáját tekintve - kakukktojás. 3 db tapasz található a dobozban, 400-500 forintért vásárolható meg a Rossman üzletekben. Ez a termék egy nagy csalódás volt, egyszerűen semmit nem csinál és ennél többet nem is nagyon lehet mondani róla. Ha használna akkor még talán azt mondanám, hogy megéri ennyi pénzért 3 kis lapocska, de mivel használhatatlan, így az ár-értéke is aránytalan. Nem tisztít ki egyetlen pórust sem, viszont jól ott marad a bőrön a tapasz egy része, amit aztán "levakarni" sem volt egyszerű és ragadós érzést hagy maga után.


Te használtad már a fenti termékeket? Mennyire váltak be?

You Might Also Like

3 megjegyzés

  1. Nekem nagyon bevált ez a tapasz :) Én állandóan újravásárolom. Nem árt a használata előtt gőz fölé tartani az arcod,hogy könnyebb dolga legyen a tapasznak, de mielőtt felhelyezem én benedvesítem a bőröm, de nem csak kicsit, hanem rendesen.

    VálaszTörlés
  2. A kakaóvajas ajakbalzsamról szinte ugyanaz a véleményem mint neked! Én a krémmánián mutatott nagy hype miatt vettem az extra száraz ajkaimra, reménykedve abban, hogy nálam is csodát művel majd, mint másoknál.. Hát, ez elmaradt! Nekem nehéz viselet a számon, túl kemény, picit ragacsos, az illata mű és a hidratáltsága meg nulla.. Pedig többször is adtam neki esélyt, nem akartam feladni, biztam benne, hátha, de semmi. :( A 190 ft-os Isana ajakápoló jobban hidratál nála, számomra csalódás, de azért még a Neem maszkot kiszeretném tőlük próbálni! :)

    VálaszTörlés
  3. Nekem foleg hideg, szeles idoben kipirosodik - de ugy, hogy olyan hatast kelt, mintha ruzsos lenne- a szam, es eleg szaraz is lesz. Az osszes hiperszuper draga vagy olcso, markas vagy nem markas termekkel probalkoztam, mindegyikkel "huzamosabb" ideig...semmi nem hasznalt. Aztan vettem egy sima kek tegelyes pici NIVEA kremet 220 FT-ert...csodakra kepes egy hasznalat utan...ha meg ejszaka alvas elott egy kicsit vastagabb reteget kenek fel, reggelre nyoma sincs a szarazsagnak/pirossagnak :)! Nekem bevalt, egy probat meg meger. Bar tegelyes, igy a felvitele nem olyan kenyelmes mindig, de tiszta kezzel semmi problema :)!

    VálaszTörlés

Címkék