Kísértések, reklámok kereszttüzében

hétfő, október 06, 2014


Egy ideje elkezdett tudatosulni bennem, hogy bizony engem is könyörtelenül magába szippantott a reklámok világa. Amikor még nem olvastam annyi magazint, nem néztem YouTube csatornákat, nem olvastam blogokat és én magam sem blogoltam, akkor sokkal kevesebbet is költöttem, és "milyen meglepő" akkor is ugyanolyan boldog voltam, anélkül is hogy mindenből megvettem volna az ezrediket, és több oldalas kívánság listám lett volna. Viszont jobb később, mint soha.. a jövőben igyekszem sokkal jobban odafigyelni rá, hogy mit veszek meg és miért, ami szerintem nem hátrány. A bejegyzés pedig azért született meg, mert remélem, hogy más érintettek is ráeszmélnek, hogy bizony mennyire manipulálva vannak, még ha nem is szeretnék.

A magazinok az egyik olyan kategória, amiknek nagyon könnyen a bűvkörébe lehet kerülni. Az mindenki számára világos, hogy szinte mindegyik tele van reklámokkal, sőt sajnos sokszor minden második oldal csak erről szól. Ezen kívül pedig a szépség rovatok, a divat oldalak.. egyre inkább olyan termékeket reklámoznak és ajánlgatnak, amik elképesztően irreálisak egy átlag ember keresetéhez mérve. Nem lenne semmi baj az inspirálással, az ötlet adással, ellenkezőleg szerintem nagyon hasznos tudna lenni, de sajnos azon van a hangsúly, hogy HA. Százezer forintos cipők, hetvenezres ruhadarabok, harmincezres karkötők.. ilyenekkel van csordultig tele az összes újság, arról nem is beszélve, hogy teljesen fölöslegesen, mert még ha nagyon tetszenének is valakinek, szerintem százból, ha egy ember tudja megvásárolni őket. Szerencsére rám ezek nincsenek hatással, mert az esetek 99%-ában ezek a ruhadarabok nem az én ízlésemet közelítik meg, de ha esetleg még is úgy lenne csak nevetnék az árán. Kozmetikai termékekből is a legmagasabb árkategóriák vannak folyamatosan szerepeltetve, Lancome, Dior, Chanel. Arról már nem is beszélve, hogy mindegyik újság ugyanarra a sémára építve készül, mindegyikben ugyanazok a témák, de ez már mellékes. Nyilván egy magazin ezért kapja a pénzt, hogy reklámozza a drágábbnál drágább holmikat, de szerintem kapásból nagyobb hasznuk lenne az újságok eladásából, és többen értékelnénk, ha olyan dolgokat reklámoznának, véleményeznének, hirdetnének, ami reális talajon mozog, sőt sokunk számára még hasznosak is lehetnének.

Talán a leginkább beszippantó dolog az, amikor látod egy csatornán vagy egy blogon, hogy másnak milyen sok szép holmija van, mindennap újabb és újabb dolgokat szerez be, fényképezi le, teszi fel Instagramra, nap mint nap áradozik egy újabb szépségről, így csak bővül a kívánságlistád. Vagy azért mert nagyon tetszik neked is, vagy azért mert menő szeretnél lenni, vagy azért mert kirekesztettnek érzed magad, amiért te nem a legújabb holmikban pompázol mindennap. De nem kell magad emiatt rosszul érezned, ne vásárolj meg semmit csak azért, mert másnak van, ha egyszer nem érzed magadénak, nem tetszik. Akkor kit érdekel, hogy másnak mi van? Ne vegyél meg valamit divatból, nem kell tucatnak lenned, nem kell magadra erőltetni, ha nem tetszik és nem éreznéd benne jól magad. Ráadásul, ha egy platformon azt látod valakinél, hogy naponta kap valamit, akkor nagyon sok esetben nem is ő vette, hanem ingyen kapta, ami lássuk be nem ugyanaz. Mert ha nem kapta volna meg ingyen, akkor ő sem biztos, hogy megvette volna, sőt nagy valószínűséggel messze nem lenne mindennap valami új csecsebecséje. Tehát ezért sem kellene mérvadónak lennie, nem kell rosszul érezned magad. Kétségtelenül hasznosak is az ilyen bejegyzések vélemény szempontjából, jó ötleteket lehet szerezni, én is szeretem őket olvasni és írni, de nem kell túl komolyan venni. Ha látok valami jó dolgot én is mindig felírom, érdekel más véleménye, de utána mikor már adott mennyiségű dolog van a listámon, ránézek és soknak érzem, akkor elgondolkodom és bizony a fele le is kerül onnan, mert fölösleges. Szép, gyönyörű, nagyon jó, de abszolút mellőzhető, mert vagy nem használnám úgy sem, vagy minek valamiből egyszerre tízféle? :D

Aztán itt vannak a különböző shopping napok, amiket többek között én is nagyon szeretek. A sok kuponnak pedig meg van az a veszélye, hogy túlzásba esel, és a sok kedvező kupon miatt mindent összevásárolsz, amit nem is kéne, mert milyen olcsó. Nagyon hasznosak, de csak akkor ha tényleg olyan dolgokat veszel velük, amiket egyébként is szeretnél és így olcsóbban jutsz hozzájuk. De meg kell próbálni tudatosan vásárolni, és ellenállni a kísértésnek. Ezért célszerű már napokkal előre végiggondolni, és listát készíteni azokról a dolgokról, amiket venni szeretnél, ezután pedig kiválogatni, hogy melyik kupon használható fel hozzá és csak azokat kivágni, az üzletekben pedig célirányosan keresni. Mielőtt megvennél valami olyat, ami nem volt tervben kérdezd meg magadtól, hogy nincs még belőle elég? fogom használni? biztos kell egy tizedik belőle? tényleg szükséges, és egyébként is megvennéd vagy csak azért kell, mert olcsó? Bizony én is hajlamos vagyok kísértésbe esni, de nem fogom hagyni magam, és én is a leírtak szerint próbálok vásárolni.

Nem kellenek drága holmik ahhoz, hogy szép, csinos, divatos legyél. Nem kell a legdrágább márka ahhoz, hogy szép sminket tudj készíteni vagy szépek legyenek a körmeid, egy árban feleannyi márka is lehet jó, vagy még jobb és lehet vele ugyanannyira szép vagy még szebb. Mindenkinek szíve joga eldönteni, hogy mit vesz, hol veszi, milyen áron veszi, miből hány darab van neki. De pont nem attól lesz valaki menő, hogy 5 alapozója van egyszerre, 100 körömlakkja, 50 rúzsa, 50 szájfénye, 10 kabátja.. ettől nem lesz több senki, ezért nem kellene ettől függővé tenni az örömünket. Biztosan sokunk érzi úgy, mikor rossz kedvűek vagyunk, vagy egy nehezebb nap után, hogy vásárlásba fojtjuk a bánatunkat, de ez egészen addig jó, míg meg nem szerzed a vágyott dolgot, utána pedig rájössz, hogy ez nem fog segíteni. Ellentétben, ha odafigyelsz ezekre a dolgokra, mértéket tartsz, akkor később meghálálod majd magadnak, hogy nem költöttél el egy csomó pénzt elhagyható dolgokra, hanem megspóroltad és azt egy sokkal fontosabb, hasznosabb dolgokra tudod majd fordítani a későbbiekben.

Te tudatos vásárlónak tartod magad vagy mindent összevásárolsz hirtelenjében?
Mennyire hatnak rád az újságok vagy mások véleménye?

You Might Also Like

4 megjegyzés

  1. Imádtam minden szavát ennek a bejegyzésnek!!!
    Régebben én is mindenfélét összevásároltam, de mára eljutottam arra a pontra, hogy minden olyan holmit, amit akár csak egy picikét is fölöslegesnek találok, azonnal megszabadulok tőle. Így kialakulhatott egy bizonyos rendszer az életemben: a gardróbom átlátható, az öltözködésem tervezhető, a sminkem+manikűröm az évszakhoz igazodó, stb...
    Egyszerűen lehetőséget sem adok magamnak arra, hogy felhalmozzak sok-sok olyan holmit, amire egyébként nincs szükségem/sohasem használnám vagy viselném őket.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én szintúgy voltam vele, de aztán egyszer csak leesett, hogy ennek semmi értelme, fölösleges valamiből ezer, ruhákból is már csak olyanokat veszek, amikről tudom, hogy fogom is tudni hordani, tetszeni fog később is, és jól kombinálható. Így sokkal jobban is érzem magam, és nem utolsó sorban a pénztárcám is örül neki :D

      Törlés
  2. Én is imádtam ezt a bejegyzést. Nagyon jó. Én többnyire tudatosan vásárolok, előre eltervezem mit fogok venni. Bár vannak olyan helyzetek, hogy beleteszek a kosaramba olyasmit is, amire annyira nincs szükségem, de azokat még az üzletben a vásárlás végén általában visszateszem :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy neked is tetszett! Az még a jobbik eset, ha időközben rájössz, hogy még sem kellene, és nem költesz fölöslegesen :)

      Törlés

Címkék