Glamour-napi és Tavaszi Kívánságlista

hétfő, április 06, 2015


Tavaly nem készítettem kívánságlistát, idén viszont kedvet kaptam hozzá és összegyűjtöttem néhány dolgot. Nagy valószínűséggel nem fogom egyszerre mindet megvásárolni, sőt sajnos vannak olyan tételek is a listámon, amiket bár szeretnék, de eddig sehol sem találtam őket. Egyébként a kuponokat még nem is láttam, szóval nem is tudom, hogy idén mikre milyen mértékű kedvezmény lesz, de azért remélem, hogy a legtöbb dolgot be tudom majd szerezni. Na meg szoktak ugye lenni egyes sminkmárkákra 50%-os kuponok, ami azért már elég nagy mértékű kedvezmény, szóval körül szeretnék nézni ezen állványoknál is, de semmit nem szeretnék csak azért megvenni, mert "jajj de olcsó", csak amire tényleg szükségem van.


Rimmel Oh My Gloss szájfények: A márka újdonságai közé tartoznak ezek a szájfények is, amiből egyet mindenféleképpen szeretnék megkaparintani, mert ránézésre nagyon tetszenek. Két árnyalat tetszik igazán: a bogyós gyümölcs színű (Snog #330) és a pink árnyalatú (Glossaholic #150), meglátjuk, hogy élőben melyik lesz a befutó. 1399.-

Rimmel Colourfest körömlakkok: Az újdonsült körömlakkok árnyalatai is nagyon tetszenek, közülük is amelyiket a leginkább szeretném megszerezni, a gyönyörű halvány lila árnyalat (Go Wild-er-ness #558), de a menta és barack szín is nagyon tetszik. 799.-

The Body Shop honey bronzosító: Már régóta szeretnék egy szép bronzosítót kontúrozáshoz, ez a termék pedig nem csak kívülről gyönyörű, hanem az olvasottak alapján szépen is teljesít. Teljes áron nagyon drágállom, viszont kuponnal már jobban megérné beruházni rá. 4590.-

Max Factor CC krém: Nem szoktam rendszeresen alapozót használni, viszont ha használok sokszor soknak érzem, most pedig, hogy közeleg a meleg idő és a nyár is különösen igaz lesz ez, így kipróbálnék egy könnyedebb terméket. Erről a CC krémről sok jót olvastam és hallottam, kuponnal teljesen baráti szokott lenni az ára, így erre esett a választásom. 3000.-

Bourjois pirosító: Bár konkrét színt még nem néztem ki, mindenképp valamilyen barackosabb árnyalatot tervezek megvenni. Sok jót olvastam a márka pirosítóiról, színminták alapján is nagyon szépnek találom őket, szóval előbb-utóbb szeretném kipróbálni. 3100.-

Catrice Camoutflage korrektor: Ódákat zengenek erről a termékről, teljes áron sem vészes az ára, így korrektor téren rá esett a választásom. Szerencsére nagy többségében nincs szükségem korrektorra, viszont amikor igen, akkor szeretném ha meggyőző fedést produkálna, kíváncsi vagyok mit tud, mert a jelenlegi korrektor palettám nem nyújt túlságosan meggyőző teljesítményt. 949.-


Ruházat terén már jó ideje vágyom egy szép virágos farmernadrágra, egy waterfall kardigánra és egy halvány barack színű blézerre; az egyetlen probléma csupán az, hogy hiába keresgélek, hiába járom végig az összes üzletet, sehol nem találok megfelelőt. Lehet, hogy nekem túlságosan nagyok az elvárásaim, de nadrágból és a kardigánból konkrétan sehol nincs, ahol mégis akad egy-két darab, azok csúnyák és kész. Blézerből pedig ha találok is egyet, ami tetszik, akkor az vagy nem tetszik magamon, vagy nincs a méretemben.

Korall színű nadrág (Stradivarius): Nagyon tetszik a színe, a fazonja, az ára is egészen elfogadható; már csak az a kérdés, hogy élőben milyen és hogy mutat rajtam. 6595.-

Táska (Deichmann): A táska is egy olyan dolog, amiből nehezen találok olyat, ami színre, fazonra, méretre is tetszene, és még az ára se verdesse a plafont, ez most úgy néz ki, hogy ilyen. 4990.-

Sportmelltartók (H&M): Szeretnék beszerezni egy sportmelltartót is, a H&M-ben találtam is olyat, ami tetszik, már csak azon múlik a dolog, hogy az üzletben is megtalálható lesz-e, mert sajnos sokszor előfordul, hogy a honlap kínálata és az üzleté nem egyezik. 2990.-

Asszimetrikus szoknya (H&M): Ahogy közeleg a lenge ruhás idő, úgy lesz egyre nagyobb kedvem a szoknyákhoz is, pedig alapjába véve nem vagyok egy nagy szoknyás, most az asszimetrikus és maxiszoknyák tetszenek; utóbbiból amilyet szeretnék, olyat nem láttam még, ezt a feketét viszont mindenképpen meg akarom lesni. 3490.-

Barack színű szandál (F&F): Ez a cipő ránézésre és színre nagyon tetszik, igazából magamon nem tudom elképzelni, nem gondolom, hogy jól állna egy törpesarkú cipő, de mivel annyira tetszik, fel szeretném próbálni, hátha mégis. 5900.-

Barack színű póló (F&F): Úgy látom a barack szín uralja ezt a kívánságlistát, de hát ha egyszer szép. Egyszerű, sima póló, különleges színnel, remélem lesz belőle. 2190.-


P.S: Blogszülinapi nyereményjáték zajlik a blogon, ha még nem láttad, de szeretnél rá jelentkezni ITT megteheted!


Részt veszel az idei Glamour-napokon?
Miket szeretnél beszerezni?




You Might Also Like

4 megjegyzés

  1. Még nem olyan régóta követlek,de eddig nagyon tetszik a blogod! :) Egyébként itt már meg lehet nézni ,hogy milyen kedvezménykuponok vannak: http://www.glamouronline.hu/kuponnap/glamour-napok-2015/kuponok
    Amit én mindenképpen szeretnék vásárolni az 50%-os kedvezmény keretében vagy a Maybelline Affinimat vagy a Rimmel Stay matte púdert, illetve a Rimmel Super Shine körömlakkok közül a mentás színűt. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, örülök hogy tetszik a blog :) Köszi a linket, azóta már megszereztem a kuponokat is, a körömlakk jó választás, biztosan nagyon szép a menta is.

      Törlés
  2. A Catrice korrektor tényleg isteni, szívből ajánlom, én 2 éve vettem az első tégelyt és most fogyott el, pedig használtam rendesen.
    Itt az én listám, ha van kedved lesd meg. ;)
    http://moonangelstories.blogspot.hu/2015/03/my-spring-wishlist-2015-tavaszi_29.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyre kíváncsibb vagyok rá, ha 2 évig kitartott az nem semmi! Megnéztem a te kívánságlistád is, szerepelnek rajta olyan dolgok, amik számomra is izgalmasnak tűnnek :P

      Törlés

Címkék