Olcsó húsnak híg a leve? - Ajakkrém összehasonlítás

hétfő, május 18, 2015


Nagyon sok szépet és jót olvastam az eBay-en fellelhető, nagyon olcsó ajakkrémekről, kíváncsivá tett, ezért rendeltem én is egy árnyalatot. Nemrégiben pedig megjelentek az NYC ajakkrémei is a drogériákban; ez a termék leginkább a rúzsok és szájfények közötti átmenet akar lenni. Mivel nagyon hasonló termékekről van szó, így most mindkettőt véleményezném.

Na jó, picit csaltam, mert a valódi neve matt szájfény, de a gyakorlatban szerintem köze sincs hozzá. Ebből a 15-ös árnyalatot rendeltem meg, ami egy világos, babarózsaszín árnyalat. A jópofa kis kémcsőben 4,4 g termék érkezik, aminek az állaga nagyon sűrű, krémes, és van egy enyhén édes illata, ami csak akkor érződik, ha kifejezetten szaglásszuk. Érdemes a használat előtt átradírozni az ajkakat és aláhidratálni. A problémák az ajkakra kenésnél kezdődnek, ami már-már művészet, ugyanis pillanatok alatt mattra szárad a termék. Emiatt nincs idő egyengetni, szépen elkenni az ajkakon, ebből pedig az következik hogy a végeredmény egyenetlen és ocsmány lesz. Mintha egy két éves kisgyerek bohóckodna, és kifestőset játszana. Ezt a hibát sajnos lehetetlen kiküszöbölni, maximum akkor ha rekordsebességgel, tíz másodperc alatt hibátlanul fel tudod tenni; ez nekem nem ment. Ha viszont hibásan vagy hibátlanul, de sikerül feltenni, akkor lerobbanthatatlan az ajkakról, olyan mint a vakolat. Értsd szó szerint. Sem evéssel, sem ivással nem jön le, nem kenődik, nem maszatolódik el. Olyannyira nem, hogy amikor micellás vízzel, sminklemosóval megpróbálom eltávolítani akkor sem mozdul a helyéről, ha el akarod távolítani le kell vakarni! Ami egyrészt kellemetlen, kényelmetlen, másrészt pirosságot is okoz. Ez a három negatív tulajdonság együtt sajnos számomra használhatatlanná teszi a terméket, pedig a túlontúli tartóssága még lehet, hogy időnként jól is jönne, és elnézhető lenne, de mivel nem normális állapotban szárad meg semmit nem ér. Őszintén szólva kíváncsi lennék rá, hogy akik annyira dicsérik, azok miért, vagy hogy viselkedik rajtuk másként. Szerencsére nem nagy összeg, pár száz forintért megrendelhető, például INNEN, 38 féle árnyalat közül lehet választani, aki kísérletező szellemű tehet vele egy próbát.

Bal oldalon a NYC ajakkrém, jobb oldalon pedig az eBay-es látható.

A másik ajakkrém a NYC Expert Last Lip Lacquer (201 Lincoln Square Love Affair), ami pár árnyalattal sötétebb rózsaszín. A külseje ugyanolyan, mint a szájfényeknek, 3,7 ml terméket tartalmaz, az állaga közepesen sűrű és krémes, valamint az illata ennek is édeskés. Vele már könnyebb dolgunk van használat közben is, kényelmes eldolgozni, nem szárad meg pillanatok alatt, és egyenletes eredményt érhetünk el vele, de hajlamos elcsúszkálni. A végeredmény is krémes lesz (picit vizes hatású), és az is marad, nem szárad meg. Emiatt a tartóssága is értelemszerűen gyengébb lesz, az ivást még csak-csak bírja, de az evést egyáltalán nem; egyszerűen le is mosható. Beszerezhető az NYC állvánnyal rendelkező drogériákban, 1000.- körüli áron.

Bal oldalon az NYC ajakkréme egyetlen húzással szinte lejött, míg a jobb oldali eBay-es termék számtalan húzásra sem mozdult meg.

Személy szerint nekem az elért végeredmény annyira nem tetszik az utóbbi termék esetében sem, lehet hogy csak szokatlan számomra, de ezek alapján én inkább a két végletnél maradnék, mint ennél az átmenetnél. De fogom még használni, lehet hogy ha megszokom jobban fogom szeretni is.


Próbáltad már valamelyik ajakra való terméket?

You Might Also Like

4 megjegyzés

  1. Borzalmas lehetett az élmény az ebay-es ajakkrémmel. Jáj ! :( Én is sokat olvastam róla és ezek után örülök, hogy nem rendeltem meg. De arra én is kíváncsi lennék, hogy ez sok embernek, hogy vált be.

    VálaszTörlés
  2. az ebay-eshez tudok két tippet mondani, amivel én nagyon megszerettem :) az egyik, hogy felkenés előtt vékonyan kenj fel ajakápolót, és közvetlen utána kend fel ezt, így még a zsíros érzés miatt miután felkented és "összedörzsized" a szádat szépen a helyére kerül kb mindenhova és max a felső ajak "szívecske" részénél és a széleknél kell besegíteni. leszedéskor pedig nekem nagyon nagy segítség volt a gyógyszertárban kapható nagyon nagyon zsíros ajakápoló primus névre hallgat, ezt felkened a rúzsra, ha kell többször is, és utána egyszerűen beletörlöd egy zsepibe, vagy nedves törlőkendőbe a szádat, ugyanis a zsír nagyon szépen feloldja :) remélem tudtam segíteni, hátha így picit jobban megkedveled ezt a terméket.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi az ötleteket! :) Az első tippet már próbáltam, de ugyanaz a helyzet utána. A második ötletet kipróbálnám, de mivel már a felkenéssel gondok vannak, így az eltávolítás nem aktuális, mert így nem tudom használni. Sajnos ez az ajakra való most anti kedvenc lett, de mivel nem volt nagy összeg, annyira nem bánom.

      Törlés

Címkék