Notino kívánságlista

szerda, február 08, 2017


A Notino és eBay kívánságlistám is folyamatosan növekszik, gondoltam megosztom veletek is, hogy miket szeretnék rendelni a közeljövőben, hátha találtok valami számotokra is érdekeset közöttük. A mai bejegyzésben először a Notino kívánságlistám láthatjátok.

La Roche-Posay Effaclar Duo + tónusegyesítő korrekciós krém | Ez a krém elvileg a sima LRP Effacler Duo + (amit használtam már és szerettem is) annyi különbséggel, hogy ez a színezett verziója, szóval amellett, hogy ápolja a problémás bőrt egységesíti is a bőrtónust, így akár alapozó vagy BB krém sem szükséges utána. Két árnyalatban kapható, a világosabb szerintem jó is lenne.

Mizon Snail Recovery Gel Cream | A Benton csigás esszenciája hanyagolhatatlan kedvencem, de sajnos egyre feljebb viszik az árát, így gondoltam jó lenne kipróbálnom ezt a szintén csigás krémet, hátha helyettesíthetném vele, hiszen ez jóval olcsóbb, és jókat is olvastam róla, valamint az összetevői ennek is szépek.

Farmona Tutti Frutti Peach & Mango fürdősó | Ezzel a márkával még sosem találkoztam ezelőtt, Notinon lettem rá figyelmes, ebből kifolyólag soha nem is használtam semmit a márkától. Mivel a fürdőtermékek a gyengéim, ez az illatkombináció pedig nagyon is jónak tűnik, előbb-utóbb a kosaramban fog landolni.

Clinique Moisture Surge hidratáló géles krém | A Clinique-től sem használtam még soha arcápolási terméket, erről viszont nagyon jókat hallottam, krémmánián is csupa jó értékelést kapott, felkeltette az érdeklődésemet.

Bath & Body Work Cucumber Melon testkrém | Erre a márkára régóta kíváncsi vagyok, most ezt az uborkás dinnyés testápolót néztem ki magamnak, de legszívesebben az egész kínálatot végig próbálnám.


Clarins Lip Make-Up Instant Light ajakfény | Ezt a szájfényt a Catrice már "lemásolta", azt a verziót is szerettem, de régóta kíváncsi vagyok az eredetire, sok színben kapható, én valamilyen rózsaszín árnyalatot szeretnék.

NYX Soft Matte rúzs | A matt folyékony rúzsokra vagyok most rákattanva, a NYX-nek ezt a terméktípusát nagyon sokan dicsérik, szeretnék egy natúr árnyalatot belőle, bár neten keresztül nehéz a színválasztás.

L'Oréal Paris Nude Magique Cushion alapozó | Ilyen típusú krémes alapozóval még sosem volt dolgom, de szintén sokan dicsérik és régóta kíváncsi vagyok rá, rajtam vajon mennyire működne.

Bellápierre rúzsok | Életem legkedvencebb rúzsa a márkától kerül ki, írtam már róla, a Catwalk árnyalatról van szó, ezért mindenképpen szeretnék még belőle, most a Bellalicious árnyalattal szemezgetek, de klasszikus pirost is találunk a kínálatban.

Bourjois Rouge Edition Velvet matt folyékony rúzs | Szintén egy természetesebb, rózsaszínes nude árnyalatot szeretnék belőle, eddig csak jót olvastam róla.

Holika Holika Sweet Cotton Powder | Por állagú transzparens púder, ami állítólag eltünteti a pórusokat, leginkább erre a tulajdonságára lennék kíváncsi, ráadásul az összetevői is elég jók.



Ti rendeltetek már az oldalról?
Mit ajánlanátok innen?

You Might Also Like

4 megjegyzés

  1. Ha tudsz mielőbb vásárold meg az Ubis BBW-t. Sárgadinnye illata van szerintem. Még egy sprayt is vettem belőle úgy imádom*_*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, tényleg? Pont ezt reméltem, imádom a sárgadinnye illatot :D A hidratáló hatása milyen?

      Törlés
  2. A Mizon gélt én nagyon szeretem. :)
    A Bath and Body Works termékek nekem is birizgálják a fantáziámat, főleg a kézfertőtlenítők és a gyertyák.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem nekem is be fog válni :) Egy kézfertőtlenítőt múltkor rendeltem, a gyertyákkal csak annyi a bajom, hogy látatlanba nem érzem az illatukat, de én is kipróbálnék egyet :D

      Törlés

Címkék