Otthoni Wellness #2 | Bomb Cosmetics fürdőbomba

csütörtök, március 09, 2017


Mostanában sikerült a végére érnem a januárban rendelt Bomb Cosmetics fürdőbombáknak, fürdősütinek, bár ez annyira nem tűnik hosszú időnek, de egy fürdőzés mániásról van szó, így hát nem meglepő a dolog. Ezek között volt olyan, ami nagy kedvencem lett és olyan is, amit nem sikerült megkedvelnem. Bemutatom sorba a fürdőtermékeket, kezdjük mondjuk rangsorban a legkevésbé kedvelttől.

5.
Pazar kényeztetés tusoló gél

Régóta ki szerettem volna már próbálni a márka tusfürdőit, de a teljes árukat sokallom értük, most viszont, amikor fél áron volt kapható némelyik kapva kaptam az alkalmon. A külseje elég cuki és igaz ez az összes többi termékre is, a nevében megtévesztő lehet picit a gél állag, nem annyira géles ám, mint amire én elsőnek gondolnék, de nem is a hagyományos tusfürdők formulájára hajaz. Én semmi extra dolgot nem vártam el tőle, csak annyit, hogy az illata legyen különleges, ne irritálja és ne szárítsa a bőrömet. A tubusban illatozva a terméket egy az egyben kókusz kocka illat fogad, de ne gondoljatok túl émelyítő dologra, mert szó sincs róla, használat közben ez az illat elhalványul és belép mellé egy ilyen kórházi vagy patikai illat, amit nem tudok jellemezni. Szépen habzik és jól tisztít, és bár nem habfürdő és nem is úgy reklámozzák, de remekül működik úgy is, nem kell belőle sok a fürdővízbe, így is nagy és masszív habokat képez. Az illata számomra nem volt különleges, ennek ellenére nem itt bukott el a termék, hanem ott, hogy minden alkalommal viszketett tőle a bőröm, fürdés után folyamatosan vakaróztam, így fel is függesztettem a használatát. Ennek fényében nem meglepő, hogy ő kapta az utolsó helyet a listámon, akciósan 1495 Ft-ért rendeltem, teljes áron a duplája, szerintem nem ért meg ennyit.

4.
Gyömbérke fürdőbomba

Kinézetre nagyon szép, fehér-rózsaszín ombre színe van, néhány apróbb csillámmal meghintve. Illatában én szegfűszeget éreztem, a gyömbért nem igazán. Vízbe kerülve pezseg, mint egy pezsgőtabletta, de az illatát abszolút nem érezni a vízben és utána sem. Rózsaszínre színezi a vizet, hidratáló hatást nem észleltem. Ez a fürdőbomba "csak ennyi", nem okozott különleges fürdőélményt, de nem is volt rossz, nem viszkettem tőle. Féláron rendeltem, 750 Ft-ért.


3.
Tökéletes ajándék fürdőbomba

A fürdőbombáktól elsősorban én valamilyen különlegesebb élményt várok el, legyen az óriási pezsgés, illatorgia vagy a víz extrém megszínezése, de valamit csináljon. Emellett persze erre is igaz, hogy ne okozzon viszketést, irritációt és ne is szárítson. A hidratáló hatás ennél a termék típusnál nálam másodlagos. Ez a fürdőbomba külsőre nagyon szép, természetes, picit vaníliás illatot árasztott magából, de vízbe érve már ebből az illatból nem sok maradt. A vizet fehérre színezte és hidratáló hatását is észrevettem. Szintén 750 Ft-ba került.

2.
Gyömbér szerelem fürdősüti

A fürdősütik titka, hogy tőlük nem különleges élményt kell várni, hanem inkább a hidratáló hatásukról híresek, tehát engem rendelésnél leginkább a külseje fogott meg. Egyébként kellemes mézeskalács illatú volt teljes mértékben, a vízben ennek még valamennyire érezhető maradt az illata, de fürdés után a bőrön már nem igazán. A hidratáló hatását pedig alátámasztom, hidratálta a bőrt, közben pedig nem irritált. 650 Ft volt.


1.

Az abszolút kedvencem ő lett, mindenféle értelemben kiemelkedett a többi közül. A külseje nagyon cuki, az illatától a leírás szerint kókuszt kellene várni, de a valóságban én cseppet sem éreztem, de nem is baj, mert annál inkább éreztem egy kellemes, édeskés, természetes illatot. A fürdővízbe dobva szintén pezseg, a vizet pedig kékes-rózsaszínűre festi. Az illata neki sem marad meg túl sokáig, de nem irritált és hidratálta is a bőrömet. 750 Ft-ért rendeltem ezt is.

Nekem a Bomb fürdőbombái az egyik kedvenceim, fél áron szerintem különösen jó vételek voltak.


Ti is jobban szeretitek áztatni magatokat vagy inkább a gyors zuhanyt kedvelitek?
Milyen fürdőbombákat szerettek használni?


You Might Also Like

3 megjegyzés

  1. Régebben szerettem a Bomb termékeket, de ma már valahogy nem...Kicsit drágállom én is őket, de fél áron valóban megéri beszerezni a dolgaikat 😊.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én a Lush-al vagyok így fürdőbombál terén, de azért persze ezek sem a legolcsóbbak, teljes áron nem is hiszem, hogy ennyi dolgot vettem volna egyszerre :)

      Törlés
    2. Igen, azt is megértem igazából :) Van köztük olyan, ami megéri a teljes árat. Ma pl azért megvettem a Ladybird habfürdőt :D Mivel többször lehet használni. De persze egy sima habfürdőhöz képest valóban drága.
      Meg amúgy ezzel úgy vagyok, hogy nyilván aki megteheti, hogy rendszeresen sokat költ drága dolgokra akkor tegye, mert hát miért ne. Szóval végül is 300ezer forintos fizu mellé pl nem drágállanám a Bomb cuccokat sem :)

      Törlés

Címkék