Áprilisi szerzemények | Sephora, KIKO, Glamour-napok

csütörtök, május 11, 2017


Most gyorsan elrepült az idő a legutóbbi hasonló bejegyzés óta, s mivel ez az egyik legnépszerűbb bejegyzés típus, ezért most megmutatom a múlt havi szerzeményeket. Voltak Glamour-napok, ahol egy-két kivétellel csak olyan dolgot vettem, ami tényleg kellett. Illetve Párizsban is vásároltam néhány dolgot, ami itthon nem kapható, sokkal izgalmasabb a kínálat ott, mint itt.

A Carrefourban beszereztem néhány teát, a Twinings mangós-licsis a kedvenc zöld teám azóta is, hamarosan muszáj is lesz utánpótlást vennem belőle. A Lipton teák is nagyon fincsik, a Detoxosat pedig még nem kóstoltam, de a hibiszkuszosat alapvetően szeretem, szóval biztos jó lesz. Sikerült egy Maybelline Anti-Age korrektort is venni, amiről már csomó jót hallottam, ezért muszáj volt megvennem, 22 Light az árnyalat neve, bár kicsit sajnos sárgás tónusú. Valamint vettem egy Evian hidratáló arcspray-t is.


A Sephorában elsősorban folyékony rúzst szerettem volna venni, de nem volt konkrét tervem, csak annyit tudtam, hogy valami nagyon tartósat szeretnék és persze mindezt szép színben. Végül a Kat von D liquid lipstickre esett a választásom, eléggé borsos ára van, éppen ezért fel is kentem magamra a tesztert, hogy ne legyen lutri, pedig utálom az ilyesmit. De jó is, hogy így tettem, mert sokkal másabbak az árnyalatok pusztán a kézfejre kenve, mint az ajkakon. A színek egyébként gyönyörűek, nagyon pigmentáltak és tényleg nagyon tartósak is. Így végül két árnyalat jött velem haza, az egyik egy barackos, igazi tavaszi/nyári szín, ami Beloved névre hallgat, a másik pedig egy lilás, de nem túl feltűnő, természetesebb árnyalat, ami a Mother nevet viseli. A Sephorában mindenből van teszter, a sminkek lemosására is csomóféle termék volt kitéve, és valamivel nekem is le kellett szednem a ragaszkodó mintákat a kézfejemről, így szerettem meg azonnal a saját márkás két fázisú sminklemosójukat, ami mindent szuperül lehoz, ezért egy kisebb kiszerelést vettem is belőle. Valamint még egy szintén saját márkás Merci Handy kézfertőtlenítő jött velem.

A KIKO is tervbe volt véve, ahol meglepődtem, mert egészen baráti áron mozognak a termékek, ezen kívül nagyon jó minőségűeknek is tűntek. De ennek ellenére próbáltam inkább az ajakkencékre koncentrálni, mert hiába tetszett más is, ezek azok, amiket igazán használni szoktam. Az Unlimited Double Touch Liquid Lip-ek közül a 110-es árnyalatba azonnal beleszerettem, amint kipróbáltam, gyönyörű színe van, és nagyon pigmentált, az pedig csak hab volt a tortán, amikor kiderült, hogy emellett tartós is. Lehet önmagában is használva, vagy az átlátszó réteget felkenve fényesen, szinte szájfényként viselni. Két Smart Fushion ajakkontúr ceruzát is vettem, amiket önmagukban tervezek használni, mindkettő matt. A 523-as egy pink, az 530-as pedig egy bordós lila árnyalat.


A Maisons du Monde nevű üzletbe nem terveztem bemenni, de a kirakat alapján megtetszett, szóval bementem, de nem kellett volna, mert teljesen beszippantott. Legszívesebben az egész boltot megvettem volna, annyira szép minden, lakberendezős bolt egyébként, olyasmi, mint az IKEA, csak sokkal jobb. Itt vettem a képen is látható bögrét. Fénykép albumot már régóta szeretnék, de amik itthon kaphatóak a boltokban unalmasak, snasszok, így mikor megláttam ezt, rögtön meg kellett vennem, mert annyira én vagyok. Az utolsó dolog pedig egy mágneses tábla, aminek nagyon szép a mintázata, a hűtőre lehet feltenni, de önmagában is használható papír alátétként, és a kaktuszos papírkák is cukik.


Megrendeltem a legújabb Krémmánia Beauty Box-ot is, amiről már volt bejegyzés és megmutattam a tartalmát korábban.

A Glamour-napokon a DM-ben vettem utánpótlást a Gliss Kur Fiber Therapy samponból (-50%), már ez a 3. flakon, amit használok belőle, lesz majd róla poszt. A L'Oréal Elseve Extraordinary Oil (-50%) szintén utánpótlás, utazáskor a legpraktikusabb, ráadásul még működik is. A FA Magic Oil tusfürdőnek (-25%) szeretem az illatát, a Dove Go Fresh tusfürdők (-25%) pedig a kedvenceim, ezúttal egy uborkás illatot választottam. Listerine szájvizekből (-35%) kettőt vettem, az egyik egy utazó kiszerelés volt Cool Mint változatban, amivel az egyetlen problémám, hogy nagyon erősen mentolos és szétmarta a számat minden alkalommal, viszont a Total Care Sensitive már sokkal kellemesebb. Ami a sminkeket illeti a Maybelline Baby Skin primer (-50%) már régóta kívánságlistás volt, a póruselfedés volt a legfőbb ok, amiért megvettem. A L'Oréal Lip Paint (-50%) a márka egyik újdonsága, a 201 Hollywood Beige az egyetlen matt árnyalat, méghozzá teljesen ajak közeli szín.


A Rossmannban a két kedvenc fogkrémemet vettem újra, az egyik a Sensodyne Repair & Protect, a másik pedig a Signal Glossy Chic. Teljes volt a kézkrém katasztrófa, sehogy sem találtam megfelelő összetevőjű krémet, pedig sürgősen kellett egy, ezért gondoltam kipróbálom a Kamill Sensitive kézkrémet, ami amúgy nem egy nagy durranás. Már régóta szerettem volna egy teljesen lila és jól fedő rúzst, a Maybelline Color Sensational Bold ajakrúzsok közül pedig a 886 Berry Bossy jó választásnak tűnt, bár sajnos van egy kis bordós beütése. A Catrice Lashes to Kill szempillaspirált pedig egy barátnőm ajánlására vettem meg.


A Müllerbe az új Botanicals hajápolók miatt mentem, de sehol sem volt belőlük, így feladtam. Viszont vettem a Kamill Sensitive kézkrémből egy pici kiszerelést, utazáshoz praktikusabbnak tűnt. A Müller saját márkás M Lady barack-mangós borotvahab az illata miatt tetszett meg. A Catrie Aqua Ink Lipliner 040 Back To The Fuchia színben pedig viszonylag újdonságnak számít a márkánál, érdekesnek tűnt a kialakítása.


Végül pedig néhány dolog, amit a szülinapomra kaptam és kapcsolódik a bloghoz is. A Bioderma Atoderm Olajtusfürdővel Franciaországban ismerkedtem meg és rögtön megnyert magának, így örülök, hogy kaptam belőle egyet. A Clinique Moisture Surge Extended Relief hidratáló már egy ideje a kívánságlistámon csücsült, mostanra viszont már aktív résztvevője a reggeleimnek (arcápolási rutin van átalakulóban). Az X-Epil Evolution Gyantázórendszerről valószínűleg nem lesz szó a blogon a későbbiekben, ezért elárulhatom, hogy velem nem igazán kompatibilis, vagy csak én vagyok béna hozza, mindenesetre a kedvem hamar elszállt tőle. Viszont Kollár Anna - Modern Istennők Kézikönyve című könyvét alig várom, hogy kiolvassam.

Még csak rövid idő telt el április óta, de a felsorolt dolgok között máris van jó pár, ami csalódás, meg persze olyan is, ami azonnal kedvencé vált. Van amiről tervezek írni részletesen, de van ami érdemtelen rá.


Miről szeretnétek hamarabb olvasni?
Miket vásároltatok áprilisban?

You Might Also Like

4 megjegyzés

  1. Nagyon jó dolgokat vettél, istenem, az a Maisons du Monde bögre meg album szívfacsaróan szép!😍Kézkrémből nagyon ajánlom a Madre Labs-ot, csudajól hidratál és szépek az összetevői. Ha iHerb-ről rendelsz, dobj egyet a kosaradba.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazán nyithatnának itthon is egy olyan üzletet, az IKEA és a Butlers a nyomába sem ér. A Madre Labs-tól nem rég fogyott el az argán olajos kézkrémem, tényleg nem volt rossz, de az ekcémás kezemre kevés is, meg a pk miatt nem is rendelek onnan túl gyakran.

      Törlés
  2. Jaaaaj a Kat Von D rúzsokért irigyellek ám nagyon :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is sokszor irigykedve nézem azokat, akik külföldön tudnak beszerezni csomó szuper dolgot, sokkal izgalmasabb ott vásárolni azt meg kell hagyni 😄

      Törlés

Címkék