Májusi Szerzemények | DM, Bioderma, AVON, Notino

csütörtök, június 08, 2017


Új hónap, új szerzemények és új kedvencek. Májusban nem kifejezetten vásároltam sok szépségápolással kapcsolatos dolgot, sokkal inkább a ruhákra fektettem most a hangsúlyt, de azokat most nem mutatom meg. Azért egy-két dolgot beszereztem a drogériában, illetve Notino-n is leadtam egy nagyobb rendelést. A Bioderma és AVON termékeket pedig kipróbálásra kaptam a márkáktól. Hetek óta lesem a Skinsmart weboldalt is, mert szeretnék leadni egy rendelést ott is, de a kinézett dolgok közül kettő állandó készlethiányos, pedig már tűkön ülök miattuk.

A DM-ben vettem két tusfürdőt, az egyik a Dove Caring Protection egy újabb illatban, ami teljesen egyszerű, de mégis kellemes illat. A másik pedig a Palmolive Naturals Delicate Care, ami szerintem egy nagyon klasszikus illata a márkának. Már régóta ki szerettem volna próbálni az új Schauma Nature Moments samponokat is, az üzletben végül a levendulásra esett a választásom, aminek az illatát nem szeretem, de reméltem, hogy a hatását annál inkább fogom. Dezodorból mostanában többet is felhalmoztam, mert nem igazán találom a minden szempontból megfelelőt, eleinte a Perspirex-be akartam beruházni, mert rengeteg jót olvastam a hatékonyságáról, de végül nem vettem meg, mert kicsit félek ettől a szadista módszertől, hogy abszolút nem lehet mellette izzadni, ami ugye nem egészséges. Szóval helyette inkább a Soft & Gentle Active dezodort választottam, ami bár alumínium-mentes, a Floral verziója még is elég hatásosnak bizonyult az izzadással szemben, csak a bőrön keletkező illatát nem szerettem, ezért gondoltam kipróbálom egy másik illatban. Az utolsó ami random került a kosaramba a Balea Professional napvédő hajspray, aminek egy az egyben nyár, strand és napozás illata van.


A hónap elején megérkezett a májusi AVON újdonságok közül pár termék, ezekről volt szó a legutóbbi bejegyzésben, a testápoló olaj azért nincs most a képen, mert már odaadtam a húgomnak. Illetve szintén hónap elején jött meg a japán NMNL Beauty Box, amit a blog Facebook oldalán futó játékban egy szerencsés meg is nyerhet, hétfőig lehet még jelentkezni rá IDE kattintva.


A Biodermától is kaptam pár nagyon izgalmas dolgot kipróbálásra, amiket én választhattam ki és már aktívan használgatom is mindegyiket, sőt már kedvencem is van közöttük, de lesz majd a későbbiekben részletesen szó róluk. A Sébium H2O micellás víz a márka ikonikus terméke (a többi micellással karöltve), nagyon kíváncsi voltam rá, hogy mivel tud többet vagy miben másabb, mint bármelyik egyéb hasonló termék. A hámlasztás mellett azért néha szoktam fizikai bőrradírt is használni, s mivel nyárra fel is függesztettem a hámlasztást, ezért még aktívabb szerepük lesz, a Hydrabio Hidratáló Arcradír kifejezetten vízhiányos bőrre való, ami nekem most nagyon jól jött. A Cicabio Sebgyógyulást Elősegítő Krémet leginkább a mellkasomon, karomon megjelenő pöttyökre, pattanásokra használom jelenleg. Az Atoderm Tápláló Balzsammal pedig az ekcémás kézfejeimet céloztam meg, kézkrémként használom, így elég sokáig elég is lesz. És a legjobb, hogy mindennek szépek az összetevői!


Az utolsó csokor a Notino rendelésem, idén nyáron szerettem volna kipróbálni testre is egy olyan fényvédőt, ami csak fizikai szűrőket tartalmaz és az INCI-je is szép, mert korábban a testre való fényvédőknél erre nem igazán fektettem nagy hangsúlyt, de mivel a mellkasom is hajlamos kipattogni, jobbnak láttam, hogy ha kipróbálok valamit, amivel még véletlenül sem bosszantom tovább. Így esett a választásom a Bioderma Photoderm LEB-re, ami megfelel a fent említett elvárásaimnak, már használtam is azóta és ha jó idő lesz, akkor intenzíven fogom továbbra is. Arcra való fényvédőt is keresnem kellett, mert ami tavaly szuper volt, az most a már vízhiányossá vált bőrömmel már nem annyira passzol össze, itt is elvárás volt, hogy csak fizikai fényvédő legyen benne, végül a kiválasztott a Clinique Sunscreen Fluid lett, aminek természetesen az összetevői is nagyon szépek. Nyáron nagyon szeretem használni a vizes permeteket, bár leginkább hűsítés céljából, mert a hatásaiban nem annyira hiszek, ezért gondoltam megrendelem idén a La Roche-Posay Serozinc arcpermetét, ami kifejezetten problémás bőrre való, ezért én tonik gyanánt is tesztelgetem. Az utolsó két termék már egy ideje kívánságlistán csücsült, nagyon kíváncsi voltam a Schwarzkopf Blondme kollekciójára, ezért első körben két terméket tettem a kosaramba: Blondme Erősítő Sampont a szőke hideg árnyalataiért, ez amolyan hamvasító sampon is az én szememben a sárgás tónusok elkerülése érdekében. A Blondme Keratinos Regeneráló Kondicionáló szőke hajra pedig balzsamként funkcionál.


Ti miket vásároltatok mostanában?

You Might Also Like

0 megjegyzés