Tavaszi kedvencek | 2017

csütörtök, június 01, 2017


Hiper sebességgel elrepültek a tavaszi hónapok, és csak azért nem mondom, hogy kár, mert a perzselő nyarat is imádom. A nyár első napjára pedig egy évszak kedvenceket találtam aktuálisnak. Sajnos most szinte csak termék kedvencekről fogok írni, mert tavasszal szinte semmilyen filmet nem néztem, inkább sorozatoztam, mondjuk azt elég szép mennyiségben. Ami a könyveket illeti szintén nagyon elvagyok maradva, alig olvastam valamit az utóbbi hónapokban, pedig bőven lenne mit.


Aromax Botanica Micellás Sminklemosó és Arctisztító Víz Aloe Verával | Tavaly óta megvan már, de igazán csak tavasszal kezdtem el használni, azóta viszont mindennap. Régebben nagy micellás víz használó voltam, aztán eléggé háttérbe szorultak, most viszont újra előtérbe kerültek, sőt új kedvencem is van már azóta, de ezt majd legközelebb. Ami az Aromax termékét illeti: érzékeny bőrre készült, illatanyag mentes és a benne található aloe vera nyugtatja a bőrt. Reggel és este szoktam használni első lépésként, az arcbőrömet törlöm át vele. Enyhe illata van, szépen tisztít és nem irritál, nekem erre a célra megfelel. Sminklemosásra viszont nem jó, nem igazán birkózik meg semmivel egykönnyen.

Duchesse Kozmetikai Korong | Éveken keresztül csak a Lidl saját márkás vattakorongját használtam, most azonban felfedeztem mást, amit még jobban kedvelek, ez pedig a Müller szintén saját márkás terméke ha jól tudom. Legjobban azt szeretem benne, hogy kellemes puha anyagból készült és nem szívja magába a termékeket, így nincs fölösleges pazarlás sem.

Alveola Aloe Vera Spray (TESZT) | Hónapokon keresztül használtam a reggeli rutinomba beépítve tonik gyanánt, a legjobb tulajdonsága, hogy segíti a bőr megnyugtatását, jó hatással van a gyulladt bőrre. Mikor még nem száradt meg teljesen, akkor hidratálok rá, és úgy vettem észre, hogy így hatásosabb is.

Serumdipity Retinol Facial Serum | Eleinte se vele, se nélküle volt a kapcsolatom ezzel a szérummal, de a héten a végére értem és már most hiányzik. Elég gyakran használtam, az biztos, hogy a bőröm nagyon szereti ezt az összetevőt, kisimultabb és nyugodtabb a használata után, néha picit szárított, de ez az egyetlen dolog, ami negatívum lehet vele kapcsolatban.

L'Oréal Pure Clay Detox Mask (TESZT) | Erről a maszkról már áradoztam egy teljes bejegyzésen keresztül, és egyébként azóta is bőven kitart még a tégelyem. Továbbra is nagy kedvencem, szépen tisztítja a pórusokat és nem is szárít tragikusan, sokáig elég, rendszeres használat mellett pedig a bőrhibákra is jó hatással van.


Cien SOS Hand Concentrate | Kézkrémből egy rakattal van már itthon, de sajnos igényli is a kezem bőven. Ez a kézkrém pedig a Lidl saját márkás kézkrémje, ami a maga 300 Ft körüli árával verhetetlen, magasan veri hatékonyságban a drágább krémeket is. Nagyon intenzíven és azonnal hidratál, a legszárazabb kezeket is rendbe rakja egyetlen használat alatt, az egyedüli hátulütője, hogy ez egy nagyon testes, zsírosabb állagú krém, emiatt elég sokára szívódik be.

AirWick Pure Tavaszi Szellő légfrissítő | Kicsit kakukktojás, de mindenképp ide szerettem volna venni. Sosem szerettem a légfrissítőket, mert túl erőteljes és kellemetlen illatúak, mindent összepermeteznek és nyomot hagynak maguk után. Ez az AirWick darab viszont pont az ellenkezőjét ígéri, gondoltam adok neki egy esélyt. Az illata nagyon kellemes, virágos, tavaszias de cseppet sem tolakodó vagy fullasztó. Nagyon keveset kell fújni belőle, mert így is intenzív az illata, ráadásul nem is hagy vizes nyomot maga után, egyszerűen tökéletes. Több illatban is elérhető.

Refectocil Szempilla és Szemöldökfesték | Ezt a fodrászkellékesben kapható festéket szoktam használni két hetente a szemöldököm befestésére (meg persze hozzá oxit) és ez a kedvencem is. Annyi a titka, hogy figyelni kell a hatóidőre (ami attól függ, hogy mennyire szeretnél intenzív és sötét színt), és nem szabad a bőrre kenni, hanem a szemöldök szálakat kell beszínezni vele, így lesz természetes a végeredmény. Nekem szőke hajam van, szóval igen, a szemöldököm elüt a hajszínemtől, de nem durván, valamint ez kevésbé zavar, mintha nem is látszana a szemöldököm, naponta pedig nincs kedvem ceruzákkal vagy porral színezgetni, ezért inkább festegetem. Nagyon egyszerű a használata, nem is drága és ezer évre elég. Kapható feketében, vöröses barna színben és azt hiszem még van egy eggyel világosabb barna árnyalat is, legközelebb azt próbálom ki.


Lush Bubblegum Ajakradír | Konkrétan másfél éve van már meg ez az ajakradír, és még mindig nem fogyott el, pedig rendszeresen használom. Egyébként fél éve lejárt a tégely szerint, de a világon semmi baja nincs, ezért nem is akartam kidobni. De a lényeg, hogy a cserepes, hámló, szárazabb ajkak rendbehozásának első lépése nálam ennek a terméknek a használata, mert hiába kenegetem ajakápolóval, ha előtte nem radíroztam le jól. Nem túl erősek a szemcsék, de hatékonyak, puha ajkakat hagynak maguk után, nálam már kihagyhatatlan lépés.

Lovely K-lips Matt Folyékony Rúzs Sweety árnyalatban | Néhány hónapja sikerült végre valahára megkaparintanom ezt a rúzst, akkor még csak két árnyalatban volt kapható, mostanra viszont már 5 vagy 6 közül választhatunk, bár nekem a színek közel azonosnak tűnnek. A Sweety egy rózsaszínes, természetes nude árnyalat, tökéletes hétköznapokra, de még munkába vagy suliba is. Lesz róla teszt a közeljövőben, ezért sokat nem szeretnék elárulni, az úgyis eleget elmond, hogy a kedvenceim között van.

L'Oréal Infallible Pro Last 2 az 1-ben rúzs és ajakfény (TESZT) | Az elmúlt hónapokban annyi ajakra való dolgot sikerült megvennem, hogy bőven lesz miről mesélni. Az egyik kedvencem, amit a leggyakrabban használtam az ez a szuper tartós, szinte leszedhetetlen rúzs, aminek fényes finise és gyönyörű fukszia színe van, használni is könnyű.

Kedvencem volt még áprilisban a Franciaországban töltött hét (tervben van egy képes bejegyzés elkészítése), valamint a szülinapom. Sorozatok terén amit a legjobban vártam és nem is okozott csalódást, az a Szökés volt, szerintem továbbra is nagyon izgi a történet. A másik kedvenc pedig a PLL folytatása, bár szerintem nagyon túltolják már és elhúzzák a történetet, ettől függetlenül azért továbbra is történnek benne érdekes dolgok, remélem nem cseszik el a befejezést.


Nektek mik voltak a kedvenceitek tavasszal?
Milyen sorozatokat/filmeket néztetek?

You Might Also Like

0 megjegyzés