Elfogyott termékek - rövid tesztek #14

hétfő, január 15, 2018


Az utóbbi időben elfogyott termékek közül, ahogy korábban terveztem, csak azoknak a csomagolását tartottam meg, amik érdekesebbek. És végre nem csak a fürdő szekcióból fogytak el termékek szép számmal, hanem az arcápolási vonalról is.

Bioderma Sébium H2O Micellás víz: A kedvencem már azóta, amióta először kipróbáltam. Nem a legolcsóbb micellás víz a kínálatban, azonban rajtam hatékonyabb, mint bármi, amit eddig kipróbáltam. Újra vettem már.

Dr. Organic Bio Aktív Csigagél Hidratáló Arcpakolás: Mikor megvettem jól benéztem, mert azt hittem, hogy ez egy fátyolmaszk lesz. Korábban mintha ezt olvastam volna róla. Ezzel szemben ez egy tömörebb állagú, krémes pakolás. A benne lévő mennyiség több használatra is elég lenne. Én egyszer használtam, de sajnos nem jött be, ezért a maradék a kukában landol. Használata során nem éreztem semmi extra hatást, amit a csiga géltől várnék, viszont csípte és pirossá tette a bőröm. Nem venném újra.

Balea Born to be Lazy Fátyolmaszk: Szerencsére csak egy limitált kiadás volt, ami nagyon nem jött be. Mangós-gyümölcsös illatú, túl erősen is. Az addig oké, hogy valamennyire hidratált, viszont már a használata közben olyan intenzív fejfájásom lett, hogy soha többet nem tenném fel. Még a szemeim is megfájdultak tőle, és biztos, hogy ezt a maszk okozta. Nem venném újra, nem is ajánlom.


Lush Cupcake Arcpakolás: Az utóbbi hónapok kedvence nálam. Agyag tartalmával tisztítja a pórusokat, eközben a kakaóvaj gondoskodik róla, hogy a bőr hidratált maradjon. Kellemes csokis illatú, más agyagmaszkokkal ellentétben ez kicsit sem szárít. Már a 3. tégelyt használom belőle, érdemes kipróbálni. Az utánpótlás karácsonyi kívánság volt.

Avon Essential Regeneráló Fátyolmaszk: Szerintem az itthonról könnyen elérhető kínálatból ez az első valamire való fátyolmaszk, amit eddig kipróbáltam és még az ára sem volt vészes. A bőven átitatott fátyolszövet kellemes relaxáló pillanatokat biztosít, hidratálja és ragyogóbbá teszi a bőrt, különösebb illat és irritáció nélkül. Már hármat elhasználtam belőle, egy van még. Újravenném.

dermaVIO Charcoal Nose Pore Strips: Angliából kaptam ezt az egyszer használatos mitesszer tapaszt, ami valószínűleg itthon nem kapható. Szerencsére sokat nem veszítünk vele, mert csak úgy, mint eddig egyetlen hasonló termék, úgy ez sem bizonyult hatásosnak, nem távolított el egy mitesszert sem. Nem venném újra.

The Ordinary Niacinamide 10% + Zinc 1% Szérum: Ódák zengése nélkül nehéz beszélnem róla, ezért beszéljen helyettem a korábbi teszt. Imádom, tökéletes (lenne, ha könnyen beszerezhető lenne). Kb. 1 hónapja fogyott el, azóta vadászom az utánpótlást eredménytelenül, de nem adom fel. Újravenném.


Lush Luxury Lush Pud Fürdőbomba: Finom illatú, látványos a vízben és hidratálja a bőrt, egy kellemes olajos réteggel vonja be fürdés közben. Tökéletes társ volt a kádban karácsony környékén, csak azt sajnálom, hogy ezek a bombák teljes áron túl drágák. Újravenném.

Avon Nutra Effects Tusolás Közbeni Testápoló: Nem volt rossz, állagban szinte azonos a márka normál bőrre való testápolójával. Nagyon száraz bőrre szerintem kevés lenne, az enyémre viszont pont elég volt. Viszont mivel a Bioderma Olajtusfürdőjét sokkal jobban szeretem erre a célra, ezért nem hiszem, hogy újravenném.

Avon Santa Claus Habfürdő: Tavalyi limitált kiadás. A fahéjas illatot elnyomta benne a savanykás alma illat, amit én nem is bánok, mert jól jött egy kis fanyarság a sok édes illat mellé. Nagyobb mennyiségben képez csak nagyobb habokat. Újravenném.

Avon Red Berries Habfürdő: Idei karácsonyi termék volt, amiben a tavalyihoz képest pont sikerült megtalálniuk azt a határt, ami még kellemesen édes és nem túl émelyítő. Ezért is van az, hogy ilyen hamar elfogyott, miközben a tavalyi még a szekrényben áll. Cukormázas-gyümölcsös illat, óriási habokat csinált. Újravenném.


Satírozó ecset eBay: Készletben rendeltem anno, 11 másikkal együtt, Zoeva másolatok. Van köztük kedvenc is, viszont ez szegény hiába működne jól, lehetetlen normálisan használni. Folyamatosan hullanak ki a szálai, használat közben is, pedig még mosva sem volt. Szóval kuka. Nem venném újra.

Schwarzkopf Blond Me Kötéserősítő Sampon a szőke hideg árnyalataiért: Ez a kedvenc hamvasító samponom korábbi verziója, amit azóta már kétszer is újravettem. Az új verzió hatásában egyáltalán nem különbözik ettől, szerencsére csak az állagában tapasztalható eltérés. Nem csak hamvasításra alkalmas, hosszú távú használat során a hajszerkezet is tömörebbé válik. Újravettem már.

Schwarzkopf Blond Me Keratin Restore Kondicionáló szőke hajra: Szépen puhította és hidratálta a hajamat, szóval a célnak megfelelt. De nem érzem azt, hogy annyivel többet tudna pl. egy Kallos pakolásnál, hogy az ekkora árkülönbség indokolt legyen. Leegyszerűsítve, szerettem, jó volt, de olcsóbban is vannak legalább ilyen jók. Nem venném újra.

Soft & Gentle Active Dezodor: Ugyanaz a bajom vele, mint Floral társával. Még hatásában nem is lenne rossz, de az illata már-már büdös a bőrrel érintkezve. Kár érte. Nem venném újra.


Nálad mik fogytak el mostanában?
Van közös kedvencünk?

You Might Also Like

0 megjegyzés

Címkék