Decemberi Szerzemények | Notino, Lush, Zoella Beauty

hétfő, január 08, 2018


A karácsonyfa mellett fekve, a karácsonyfa illatát belélegezve sokkal jobban tetszik a bejegyzés írás és kreatívabbnak is érzem magam (meg szentimentálisnak is 😅). Sokkal inkább van karácsony hangulatom most, mint amennyi december 24-ig volt, szóval a képek is karácsonyfásak lettek. 2 hónapja nem volt már hasonló, szóval ma szerzeményes bejegyzést pötyögök, amiben helyet kap néhány fa alatt lapult dolog is.

December közepén leadtam egy nagyobb rendelést a Notino-n, amik között ajándékba szánt dolgok is lapultak. A karácsonyi káosz közepén is gyorsan megjött a csomag, szerda este 11-kor rendeltem, péntek reggel pedig már a szobámban csücsült. Minden egyes terméket külön bebugyolálnak kipukkasztós fóliába, még azt is, amivel semmi nem történhet, ami nem csak azért jó, mert így nekem bőven van mit kipukkasztani, hanem mert minden épségben érkezik meg, mindig. Az Allee-nál lévő újonnan nyílt üzletükben már akár személyesen is átvehető a rendelés, így olcsóbb a szállítás.


Rendeltem utánpótlást a Schwarzkopf Blond Me Kötéserősítő Samponból, mert már fogyóban van. Nem maradhattam új illat nélkül sem, ezúttal a Kringle Vanilla Pumpkin viaszt választottam, aminek meggyújtás nélkül is intenzíven érezhető az illata, teljesen valósághű füstös vanillatte illat.😋 Nem bántam meg, hogy beadtam a derekam a Maybelline The Burgundy Bar palettának, csodásak a színek, szuper a pigmentáltság és extrém a csillogás. A Holika Holika Pig Nose 3 lépéses mitesszer eltávolító maszkja nagy feladatnak néz elébe, meglátjuk sikeresen teljesíti-e. A BrushArt Basic Pink Blending ecsetről jókat hallottam, szükségem is volt egy jó ecsetre, kíváncsian várom a teljesítményét.


A Biodermától kapott karácsonyi csomagban egy szérum és egy micellás víz lapult a Hydrabio termékcsaládból (a doboz már nincs meg, mert sérülve érkezett). Előbbi már egy korábbi meglepetés dobozban is helyett kapott utazó kiszerelésben, ezért egy ideje már használom. Mindkettő vízhiányos bőrre ajánlott, nekem találták ki.


A karácsonyfa alatt lapult két Lush termék: utánpótlás a kedvenc Cupcake Arcpakolásomból, valamint egy számomra új dolog, az Eau Rome Water Arctonik. Az ünnepek utáni leárazáskor be szerettem volna szerezni néhány fürdőbombát, teljes áron nekem kissé túlárazottak. Gondoltam az ágyból majd kényelmesen rendelek párat, erre kiderült, hogy pont idén online elmarad🎉, ezért végül rávettem maga, hogy elmenjek az üzletbe.👀


A Fashion Street-en lévő üzletben még elég sok dolog volt, a féláras fürdőbombák közül a Snow Fairy Jelly Bomb-ot és a Thundersnow-t választottam, valamint egy Snow Fairy tusfürdőt, aminek instant rágógumi felhő illata van.😍 A Happy Daze ajándékcsomagért utólag mentem vissza, mert nagyon megérte fél áron, 2 fürdőbomba és 2 habfürdő van benne, azokból az illatokból, amik pont tetszenek. Azt hiszem lesz mit dobálni a vízbe mostanában.🙈


Decemberben két csomag is érkezett hozzám az Avon-tól, bennük a novemberi/decemberi újdonságok közül lapult néhány termék. Az új mark. Matt folyékony rúzsok közül 3 árnyalat, 2 lábápolási termék a FootWorks vonalról , s egy limitált karácsonyi habfürdő.


Hónap végén végre elérhetővé és rendelhetővé váltak Tindigo termékei, innen is köszönöm neki a 30%-os blogger kedvezményt, mert így három dolgot is tudtam rendelni. A kedvezmény a véleményemen semmit nem fog befolyásolni, az elvárásaim ugyanazok. Magamhoz hű maradva természetesen a bőröm egyik szerelmét, a Smooth&Glow Night Repair Retinol Szérumot rendeltem meg. A nagy kíváncsiságom miatt a Mild&Pure Arclemosó is belekerült a kosaramba. A két könyv közül én a Tiszta Bőr Titkát rendeltem, ez írja le tökéletesen az én bőrtípusom. Ezen kívül találtok még egy C-vitamin szérumot is a kínálatban, valamint az Esszenciális Bőrápolás kibővített kiadását, ami bármely bőrtípus számára hasznos lehet (ennek a korábbi változata már megvan).


A névnapomra kaptam ajándékba három Zoella Beauty terméket, az itthon elérhető kínálatból. Ezek a Sugar Dip Fürdősó, a Scooper Dooper Habfürdő és a Pretty Polished Testradír. A The Body Shop-ba unalmamban mentem be, mert épp vártam valakire, és sajnos beleszerettem a Vanilla Chai illatba, ezért meg is vettem a tusfürdőt. Nagyon finom, mentolos vanília illata van. Szintén a fa alatt lapult egy Playboy ajándékcsomag vaníliás illatkategóriában, ami tetszik. Régebben nagy Playboy fanatikus voltam, ez mára már alábbhagyott, de az illataikat változatlanul kedvelem. Kellene egy külön szekrény a fürdőtermékeknek már, mert sanszos, hogy több van belőlük, mint arcápolókból.😂


Voltam olyan szerencsés, hogy Panni nyereményjátékán is nyertem egy meglepi csomagot, benne különböző kozmetikumokkal. Ebből a kedvenceimet válogattam a képre.

Három könyvet is kaptam ajándékba: Meik Wiking - Hygge, Oravecz Nóra - Van egy ötletem és Varga Judit - Dekor.Álom. Mondtam már, hogy nagyon szeretek olvasni?

Végezetül pedig a Rossmann csomag leárazás során megvettem egy Hsin-Ni Gold Fátyolmaszk csomagot is, azt hiszem 25% kedvezmény lehetett rá, ázsiai márka - sok jóval kecsegtet.

A terv, miszerint semmiből nem veszek újat, míg valami nem fogy el, 2018-ra is változatlan. Nem szeretnék fölösleges kiadásokat, eddig ezt egész jól tartom, a fürdő szekciót leszámítva.


Ti miket szereztél be decemberben?
Mi lapult a fa alatt?

You Might Also Like

3 megjegyzés

Címkék