Garnier 5sec Perfect Blur optikai retusáló krém

péntek, június 06, 2014



Mikor megláttam ezt az optikai retusáló krémet rögtön felkeltette az érdeklődésemet, kíváncsi voltam mennyire váltja be amit ígér, ami nem kevés: „Optikailag kisimítja, feltölti a bőrt és elfedi a bőr öregedésének jeleit, mint amilyenek pl. a ráncok, pórusok, tökéletlenségek, fénylő bőr – mindezt 5 másodperc alatt.” Valamint mattosít és egységesíti a bőrt. 
Az ilyen nagy ígéreteknek nem szoktam csak úgy hinni, ezért alig vártam, hogy kipróbáljam.

A leírás szerint használható alapozó felvitele előtt primerként, valamint önmagában is. Én legfőképpen a póruselfedő hatására voltam kíváncsi. A tubus, egy visszafogott, de még is szép rózsaszín, bár a kép nem adja vissza teljesen. Használat előtt fel kell rázni és maga a termék leginkább habtúróra hasonlít.
Amit tapasztaltam, hogy kevés mennyiség is elég belőle és könnyen eloszlatható a bőrön. Felvitel után egy szilikonszerű réteget képez az arcon, ami számomra elég furcsa és nem túl tetszetős érzés. Kiegyenlíti a bőrfelszínt, tehát primerként jól funkcionál, ugyanis az alapozó könnyebben eldolgozható rajta, mint ha nem használtam volna előtte. Ezen kívül viszont sajnos sem a pórusfedő tulajdonságát – pedig ez volt a legfőbb célom -, sem pedig az optikai retusáló hatását nem véltem felfedezni.



Örülök neki, hogy teljes áron (3800 ft) nem vásároltam meg, hanem vártam a Glamour napokig, amikor fél áron sikerült hozzájutnom, mert a nyújtott teljesítménye alapján nem éri meg a teljes árát. Valószínűleg nem is fogom újra vásárolni; szimpla primerként más termékek is használhatóak, így inkább próbálom megtalálni azt, amelyik a legfőbb elvárásomnak megfelel.


Használtok alapozás előtt primert? Melyik vált be a legjobban?



You Might Also Like

0 megjegyzés

Címkék