La Roche Posay - Toleriane Ultra | intenzív nyugtató bőrápoló

csütörtök, június 26, 2014




Bár már volt ettől a márkától egy hidratálóm (ITT olvashattok róla), ami nagyszerűen bevált, még is ki szerettem volna próbálni ezt a bőrápolót is; ugyanis érzékeny illetve allergiára hajlamos bőrre ajánlják. Mindenképp piros pont jár neki azért, mert nem tartalmaz tartósítószert, parabéneket, illatanyagot, alkoholt, színezéket és lanolint sem, tehát ténylegesen az érzékeny bőrűeknek kedvez. Tulajdonképpen nem is tartalmaz sok összetevőt, nem ad semmilyen pluszt a bőrnek, csupán csak hidratál; az egyetlen, talán oda nem illő anyag a krémben a szilikon.



Az üvegcsében 40 ml termék található, amit az utolsó cseppig kinyerhetünk belőle a megfelelő kialakítása miatt, ugyanis az üvegen belül egy zsákocskában helyezkedik el a krém és pumpálás közben összehúzódik, így nem kell aggódnunk, hogy nem tudjuk teljesen kihasználni.

Ismét plusz pont a higiénikus használatért, én jobban szeretem, ha a krémekbe nem kézzel kell belenyúlkálni. A pumpa jól elzárható, bár én jobban örülnék még egy kupaknak is rá. Az adagolás szükség szerint mérsékelhető, nem szükséges egy teljes pumpányit nyomni, ahhoz, hogy a termék kijöjjön, tehát addig nyomjuk, amennyi kell belőle; én másfél pumpányit szoktam használni.

A textúrája nehezebb és kevésbé folyékony, de gyorsan beszívódik, viszont nem mindig hidratál kellőképpen. Nem hagy maga után zsíros érzetet, nem fényesedik tőle a bőröm. A benne lévő termálvíz nyugtató hatással bír a bőrre. A krém nem csak az arcon, hanem a szemkörnyéken és a szemhéjon is bátran használható. Ha valaki nem csak egy lezser krémre vágyik és a hidratáláson kívül mást is elvár egy krémtől, annak nem lesz telitalálat; viszonyt az érzékeny bőrűeknek egy jó választás lehet, hiszen ez a bőr nem sok mindent tolerál. Normál és kombinált bőrre tudom ajánlani, száraz bőrre szerintem már kevés lenne.

Az árát tekintve a krém szerintem kicsit túlárazott, különösen a patikákban és annak ellenére, hogy nem sok mindent tartalmaz, amivel egy kis pluszt adhatna a bőrnek. Összességében nem tudom, hogy újra vásárolnám -e, mert nem egy rossz krém, de a fent említett Hydreane Leger jobban bevált és az árát tekintve is olcsóbb.

*Aki szereti a La Roche Posay termékeket vagy aki kipróbálna tőlük valamit, annak javaslom - ha csak nem tud egy olcsó patikát - , hogy a márka webshopján rendeljen inkább, ugyanis szállítással együtt is olcsóbban jön ki, mint ha patikában vásárolna meg, ráadásul szoktak lenni akciók (Glamour napok) is, így még kifizetődőbb.





You Might Also Like

1 megjegyzés

  1. tetszik a blogod. követlek :)

    www.beautyandfashion-makeup.blogspot.com

    puszi

    VálaszTörlés

Címkék