Kérastase Cristalliste termékcsalád | VÉLEMÉNY

hétfő, augusztus 18, 2014


Még az egy hónappal ezelőtti, augusztusi Pixibox tartalmazott néhány mintát a Kérastase-tól. Először nem terveztem bejegyzést írni róluk, hiszen nem teljes kiszerelésekről van szó, hanem csak mintákról, azonban egy-egy minta legalább 3-4 használatra elegendő volt nekem. Bár nem használtam hónapokig őket, de mivel nem krémekről van szó és nem is olyan termékekről, amiknél a hosszú távon nyújtott hatás mérvadó, ezért miután elhasználtam őket mindenképpen úgy gondoltam, hogy bizony szóra érdemesek. Ha kíváncsi vagy a véleményemre, akkor olvass tovább.

Bain Cristal (kristályfény hajfürdő fiatal hajra)

Nem gondoltam volna, hogy egy sampon tud még nekem újat mutatni vagy egyáltalán meg tud hatni, mert jó néhányat használtam már, amik közül valami vagy nem vált be, vagy bevált és jó volt, de úgy különösebben egyikre sem mondtam azt, hogy hát ez igen, mostantól csak ezt fogom vásárolni. Ez a hajfürdő samponként funkcionál, átlátszó színe van és a megszokottnál folyékonyabb állagú. Meglepően kevés is elég belőle, mert nagyon-nagyon habos lesz és bőven elég az egész hajamra, ráadásul nekem hosszú hajam van és így is elegendő. Jól tisztít, kellemes vele a hajmosás, nem áll össze tőle a hajam, és a száraz hajra különösen jó hatással van. Puhává, selymessé és fényessé teszi. Nem árulok el nagy titkot, a három közül ez lett az egyik kedvencem.


Lait Cristal (kristályfény hajápoló tej fiatal hajra)

Száraz hajra ajánlott, balzsamként funkcionáló termék, az állaga a megszokott "balzsam-állag", akár egy arctejé. Csakúgy, mint az előbb, itt is eltudom mondani, hogy puhaságot és fényt kölcsönöz a hajnak, a használata után a hajam tápláltabbnak tűnik és szárazságnak nyoma sincs. A dolgát megfelelően ellátja, azonban ezt leszámítva nekem semmi újat nem tud mutatni, semmivel többet nem ad, mint a már jól bevált és régóta használt balzsamom, ezért erre a termékre nem is vágyom, hiszen az enyém jóval olcsóbb árkategória, így számomra abszolút felejthető darab.


Masque Cristal (kristályfény hajápoló pakolás fiatal hajra)

Végül de nem utolsó sorban egy maszk, aminek az állaga sűrűbb, már-már gélszerű, a színe rózsaszín, csillámokkal tarkított. Ahogy a samponból, ebből is egy kevés már elégnek bizonyul, hihetetlen, de amint eloszlatom a hajamon, máris érzem, hogy hogyan teszi pillanatok alatt puhává a hajam és hogyan tűnik el a szárazság is belőle. Már vizesen is láthatóan puhább, fényesebb, egészségesebb és ragyogóbb a hajkoronám, de miután megszáradt is ugyanez mondható el róla. Csak szuperlatívuszokba tudok beszélni róla. Viszont a hajtövekre és azok közelébe nem ajánlatos tenni belőle, mert így alkalmazva nekem már másnapra zsíros lett a hajam és ritka pocsékul néz ki.


Következtetésképpen, a sampont és a maszkot bármikor szívesen tudnám magaménak, igazi luxus-kényeztetés a hajamnak, és örömmel használnám rendszeresen is. Szárazabb, igénybevettebb, nagyobb odafigyelést igénylő haj számára pedig igazi áldás lehet. Az egyedüli dolog, ami engem visszatart attól, hogy azonnal megvásároljam, az az ára, mert igencsak magas árkategóriába tartozik (legalábbis számomra) hajápolási viszonylatban. Iparfümériáról megrendelhetőek: a sampon 4460 ft/250 ml, a balzsam 5790 ft/200 ml, a maszk pedig 8660 ft/200 ml áron. Annak aki megengedheti magának és szeretné kipróbálni, annak csak ajánlani tudom őket, tényleg szuperek!


Te használtad már ezeket a termékeket? Mi a véleményed róluk?
Vannak jól bevált hajra való termékeid?

You Might Also Like

0 megjegyzés

Címkék