Sigma Beauty - Welcome Gift

csütörtök, október 09, 2014


Körülbelül egy hónapja jelentkeztem a Sigma Affiliate Programhoz, ami után alig egy nappal jött egy email is, hogy az üdvözlő csomagom már úton is van, és megkaptam a nyomkövetési számot. Ezen eléggé meglepődtem, mert nem számítottam ilyen "ajándékra", de természetesen nagyon megörültem neki, mivel ezelőtt még nem volt dolgom a márkával, pedig az ecseteikről ódákat zengenek. Így kíváncsian vártam a csomagot, amit a napokban meg is kaptam, és a tartalmáról, valamint a véleményemről olvashatsz ebben a bejegyzésben.

Az első dolog amin megakadt a szemem, az egy kedves kis üdvözlőlap volt, valamint egy másik füzetszerűség, amiben megköszönték a csatlakozást, és leírták a legfontosabb tudnivalókat. Ezen kívül pedig magában rejtett egy ecsetet, nyilván, mivel erről a leghíresebb a márka. Az én kis pakkomba egy (szerintem) utazó méretű E55-s, lapos szemhéjpúder ecset került; aminek már a színe is belopta magát a szívembe, hiszen rózsaszín :D A szálai nagyon puhák, és tömöttek, már most imádom, pedig még nem használtam túl sokszor.


A következő lapocska jó pár préselt highlighter mintát tartalmaz, mondjuk némelyik szerintem inkább pirosító és bronzosító, mindenesetre az biztos, hogy gyönyörű színük van egytől-egyig, és örömmel fogom próbálgatni őket!


Kaptam egy szemhéjpúdert is, "beware" árnyalatban, ami pont az én ízlesemnek megfelelő, rózsaszínes, barackos, csillogó, mégis egy visszafogott árnyalat. Egyáltalán nem porzik, a képen bármiféle alap nélkül látható (a fotó nem adja át tökéletesen a színét), viszont a szép eredményhez mindenképpen építeni kell.


Az utolsó termék pedig egy szájfény, aminek nagy szájfénykedvelőként rögtön megörültem. Első ránézésre egy sötétebb, kifejezetten őszies árnyalatnak gondoltam (itt most kivételesen a kép tökéletesen átadja a valóságot), ami a "Tranquil" elnevezést kapta. Azonban az ajkakra kenve már nem olyan erőteljes a színe, mint amire számítottam, csupán egy kevés színt ad az ajkaknak, mondjuk ez attól is függ, hogy kinek milyen a színe alapjáraton. Az ecsete nem a megszokott applikátor; hegyes, vékony, szálas, így inkább hajaz körömlakk ecsetre :D Szóval az ecset nem a kedvencem, de ettől függetlenül magát a terméket kedvelem, szép fényt ad az ajkaknak, 2 óráig bírja, egyenletesen kopik, és valamennyire még hidratál is.


Örülök, hogy én is részese lehetek ennek a programnak; és hogy közelebbről is megismerkedhettem pár termékkel. Szívesen fogom használgatni őket, mert szerencsére egyik sem áll távol tőlem. Bár ennek az ismerkedésnek egy nagy (pénztárca ellenes) hátránya is lehet: talán én is rabja leszek a márka ecseteinek?! :D Ha valaki a jövőben rendelést tervez, akkor javaslom a 10% kedvezménykódot, ami havonta változik, de minden hónapban megtalálható lesz a blog oldalsávjában az éppen aktuális, ami jelenleg OCT2014!

Próbáltad már a Sigma ecseteit, vagy rendeltél már a márkától bármilyen terméket?
Írd meg a tapasztalatod, véleményed hozzászólásban :)


You Might Also Like

2 megjegyzés

  1. Nagyon szuper dolgokat kaptál! Az pedig külön dícséretre méltó, hogy ilyen gyorsan eljuttatták hozzád a meglepiket.
    A szájfény színe tényleg őszies - le a kalappal a cég előtt, hogy még erre is odafigyeltek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg nem sok cégre jellemző az ilyen gyorsaság, és odafigyelés :)

      Törlés

Címkék