ZaFul rendelés és egy kis meglepi

hétfő, december 07, 2015


Ez most kivételesen csak egy rövidebb bejegyzés lesz, ugyanis ismét lehetőségem volt rendelni, ezúttal a ZaFul weboldalról. Szerettem volna összevonni a bejegyzést annak érdekében, hogy ne legyen olyan rövid a koreai kozmetikumos újdonságokkal, amiket megrendeltem, de még nem érkezett meg minden belőlük, így végül külön választottam. A bejegyzés végén pedig ha van kedvetek játszhattok is, mert most Rátok is gondoltam a rendelésnél!


Bizonyára emlékeztek még a legutóbbi SheIn szerzeményes bejegyzésre, amiben a fenti képen látható pulóver is szerepelt csak vöröses színben. Annyira megszerettem, hogy gondoltam megrendelem egy másik színben is, ez a mályvás szintén nagyon tetszik és sötétkék farmerhoz szuperül passzol szerintem a színe. Bár más oldalról rendeltem, mint az előzőt, de most sem ért csalódás. A méret jó lett, talán még egy kicsit kényelmesebb is ez, az ujja direkt háromnegyedes. Az anyaga kényelmes és jó viselni, bár önmagában nem annyira ajánlom, engem úgy egy picit szúr az anyaga, de ugyebár pulóver, tehát én egyébként is úgy hordom, hogy veszek alá valamit. Jó a minősége, nem állnak ki belőle a fonal szálak és úgy egyáltalán semmi probléma sincs vele. A ZaFul egyébként azok közé az oldalak közé tartozik, ahol jó minőségű ruhák kaphatók. A szállítás is gyors volt, már az átlagos külföldi postázási időhöz képes.. két hét alatt itt volt a csomagom, bombabiztos csomagolásban. One Size méret, de én XS-S vagy kisebb M méretre ajánlom, lehet kockáztatni, de az ujja M méretre már necces, szerintem kicsi lenne.

INNEN rendeltem


A geometrikus fekete fülbevalót pedig Nektek rendeltem, élőben is ugyanolyan szép, mint a képen, arany szegéllyel, jó minőségű. Fülbeakasztós és szerintem alkalmakkor is jól mutatna egy-egy szettel. Nincs nagy súlya, egyáltalán nem nehezíti el a füleket.

INNEN rendeltem


Aki szeretné megnyerni, annak nincs más dolga, mint hogy nyilvánosan feliratkozott olvasója legyen a blognak, rendelkezzen Magyarországi postacímmel és írja meg hozzászólásban, hogy jelentkezni szeretne, valamint hogy milyen néven iratkozott fel. Dupla eséllyel indulhat mindenki, aki a blog feliratkozott olvasója volt ennek a posztnak a kikerülése előtt (ezt is írjátok meg). A nyertes csomagjában a fülbevalón kívül még egy kis apróság is fog rejtőzni, de ez legyen titok.

A jelentkezésre 1 hét áll rendelkezésetekre. Sorsolás december 13.-án 18:00-kor.

EREDMÉNYHIRDETÉS!

Először is szeretném megköszönni annak a négy embernek, aki jelentkezett a játékra, kifejezetten örülök, hogy olyan fogja most nyerni ezt a játékot, aki már régóta olvassa a blogot. Nem volt nehéz az összesítés, mivel csak négyen jelentkeztetek és mindannyian két eséllyel indultatok. A jelentkezők alacsony száma valószínűleg annak köszönhető, hogy most egy kisebb nyeremény volt a tét, de aki a kicsit nem becsüli..

Nem is húzom tovább a szót. A nyertes nem más, mint ........

RKRISZTII

Gratulálok Neked! :) Kérlek 3 napon belül írj egy email-t, hogy a nyeremény minél hamarabb eljuthasson hozzád!



You Might Also Like

8 megjegyzés

  1. Szia Barbi :)

    Ezúton jelentkeznék a játékra. Már egy ideje követlek Kinga Németh néven.

    Köszönjük a lehetőséget, nagyon szép a fülbevaló!

    VálaszTörlés
  2. Szia ! Köszi a lehetőséget , jelentkeznék a játékra.
    Rendelkezem M.O lakcímmel , és Krisztina Redák néven követem a blogodat , már régebb óta :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi a jelentkezést, Te is 2 eséllyel indulsz! :)

      Törlés
  3. Szia! Köszi a lehetőséget, Turcsek Gabriella névvel vagyok feliratkozva és követlek már egy jó ideje! :)

    VálaszTörlés
  4. Szia, kelbi néven követlek már egy jó ideje, köszi a lehetőséget :)

    VálaszTörlés