Azure tusfürdő a kíméletesség jegyében

hétfő, május 02, 2016


A tusfürdőket szeretem a kedvem szerint váltogatni, leginkább illat alapján választok. Nincs sok elvárásom velük szemben, csak hogy legyen kellemes illatuk és tisztítsanak megfelelően, szárítás nélkül. Ebből adódik, hogy szívesen próbálok ki újdonságokat, így örömmel választottam egy új fajta terméket az Azure Naturel Cosmetics kínálatából, amikor felajánlották a lehetőséget. Hogy miben különbözik ez a hagyományos termékekről és mennyire vált be, a mai bejegyzésből kiderül.

A Zöldgondoskodás tusfürdői abban különböznek a hagyományos tusfürdőktől, hogy színezékmentesek, bio tartósítószerrel készülnek, SLS/SLES/SCS/CAPB és parabén mentesek. A termékeik vegánok, 100%-ban természetes összetevőknek tartalmaznak, nem tesztelnek állatokon, ráadásul Magyarországon fejlesztett és gyártott termékekről van szó! A tusfürdők hat féle illatban érhetőek el, különböző bőrtípusokra ajánlva. Amit én választottam az a NYUGI tusfürdő nőknek bio rózsával és bio levendulával vízhiányos és érzékeny bőrre. A bőrömet alapvetően normál típusúnak, időnként enyhén száraznak mondanám, érzékeny, hajlamos irritálódni és kipöttyöződni, esetenként viszketni is.

Ahogy az ígéret szól: "Kifejezetten érzékeny, vízhiányos bőrre ajánljuk, mivel a magas bio-olajtartalom és a benne található bio rózsa- és bio levendulakivonat révén hidratálja a bőrt, csökkenti a feszülő érzést, a pirosságot, a száraz érzetet."


A 200 ml-es műanyag tégely nekem nagyon tetszik ezzel a türkiz kékes színével, nagyon letisztult, csak a legszükségesebb információkat tartalmazza a flakon. A kupak fémhatású műanyag, könnyen letekerhető, de bombabiztosan zárható. A termék kisebb kiszereléséből adódóan könnyen utaztatható. Mint a fenti képen láthatjátok a nyílás picike, így könnyen adagolható belőle a tusfürdő.


Az összetevői között szerepel bio rózsakivonat (revitalizáló, hidratáló, baktériumölő, csökkenti a pirosságot, nyugtatja a bőrt) bio levendula kivonat (hidratál, nyugtat, alkalmas ekcémás bőrre), napraforgó olaj, hyaluronsav (javítja a bőr textúráját és hidratál), olíva olaj (hidratál, simít, hozzájárul a bőr rugalmasságának megőrzéséhez) - a lista végén található parfüm allergén-mentes és nagyon kis mennyiségben tartalmazza a termék.

Fehér színű, a megszokottnál folyékonyabb állagú a tusfürdő, intenzíven érezni az illatát, amiben szerintem a rózsa jobban dominál, de a levendulát is kiérezni belőle. Az illat tartósabb, fürdés után is érezhető egy darabig a bőrön. Mivel SLS és társaitól mentes, ezért abszolút nem habzik, emiatt többet kell felhasználni belőle. Használat előtt fel kell rázni, hogy a benne található olajok elkeveredjenek. Jól tisztítja a bőrt, a hidratált és selymes érzés azonnal érzékelhető. A használata után abszolút nem húzódik a bőröm, minimális szárazságot sem érzek és nem is szoktam viszketni utána. Törölközés után pedig csak puha és illatos bőr marad.


Ami negatívum lehet, hogy az ára jóval magasabb az átlagnál (1799 Ft, INNEN rendelhető), ráadásul gyorsabban is fogy. Mivel nem habzik (számomra) macerásabb használni és kenegetni vele magam, mivel hogy fürdőszivaccsal nem kompatibilis; de a természetes összetevők miatt megéri kompromisszumot köti ezen a téren.


Milyen tusfürdőt használtok?
Próbáltátok már az Azure tusfürdőket?


A terméket tesztelésre kaptam, de ez nem befolyásolta a róla kialakított véleményemet.

You Might Also Like

2 megjegyzés

  1. Igazság szerint nagyon jól jött ez a bejegyzés most!:D Én mindig ha bemegyek a Rossmannba akkor odastartolok a Dove tusfürdőkhöz már évek óta azt használom én is meg anyukám is és eddig meg is voltam elégedve velük, de gondolkodtam rajta, hogy lehet másik márkát is ki kellene próbálni ilyen téren. Mindig próbálok úgy választani, hogy fürdés után is maradjon meg az illata egy darabig és hidratáljon. Beültetted a bogarat a fülembe...:) Lehet megnézem és rendelek egyet. Mostanában amúgy is nagyon belelendültem az internetes vásárlásba.:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha fontos számodra a tartós illat és hidratáltság, de nem bánod hogy nem habzik a termék és, hogy az átlagnál borsosabb ára van, akkor érdemes kipróbálnod, ha rendelésre adnád a fejed írd majd meg, hogy végül nálad mennyire vált be :)

      Törlés

Címkék