Hidratált bőr a Bioderma segítségével

péntek, november 03, 2017


A mai bejegyzés ismét remek példa arra, hogy tudatos vásárlással és választással sokkal kisebb az esély a melléfogásra. A hidratált bőr szuper támogatói a poszt főszereplői. Hogy miért olyan jók? Máris mondom.

A Bioderma Atoderm Intensive Balzsamot még tavasszal kaptam kipróbálásra, míg a szintén Atoderm Olajtusfürdőt pedig a szülinapomra kaptam Anyától április végén. A termékekben három közös dolog van: én választottam őket, garantált velük a hidratált bőr és kíméletesek az összetevőik, pont amire vágytam.


Tusfürdőknél nem mindig fektetek nagy hangsúlyt az összetevőkre, de ez esetben plusz pont, hogy kíméletes, mindössze a parfüm lehet kivetnivaló a tartalmában. Hipoallergén; parabén, szappan, tartósítószer és mesterséges színező anyag mentes. Több kiszerelésben is elérhető, nekem a legnagyobb 1 literes van meg, ami nagyon sokáig kitart. Igaz, napi szinten nem használom, de rendszeresen előkerül, ehhez képest még rengeteg van a flakonban. Szeretem a pumpás kiszerelést, szerintem nagyon praktikus a kis pöcök is, amit a pumpára tettek annak érdekében, hogy ne tudjon akaratlanul lenyomódni. Én nem tusfürdő helyett használom, hanem utána, amolyan zuhanyzás közbeni testápolóként funkcionál, s erre a célra sokkal jobban be is vált. Ilyen formában fürdőszivacsot sem igényel és az sem baj, hogy nem habzik. Pazarlás sincs, nem kell belőle sok. Az állaga elég sűrű, de kellemes, nem szó szerinti értelembe vett olaj. Nem ragad tőle a bőr sem közben, sem utána - ellenben azonnal puhább tapintású és hidratált lesz. Nyáron sokkal többet használtam, konkrétan minden vízparton és napozással töltött nap végén, mert ilyenkor a bőröm is hajlamosabb kiszáradni, de gyantázás után sem utolsó, mert nem teszi ki irritációnak a bőrt. Ez az Olajtusfürdő számomra elegendő hidratálást nyújt minden alkalommal, nem érzem sem kevésnek, sem túl soknak a hatását, a használata után pedig külön testápolót sem igényel a bőröm. Ajánlom bárkinek, aki kíméletes tusfürdőt keres, ekcémás a bőre vagy esetleg unja a testápolókkal való macerát.


Bioderma Atoderm Intensive Balzsam
"Nyugtatja és helyreállítja a bőrt, visszaállítja a megfelelő lipidtartalmát, csillapítja a viszketést. Parabén, illatanyag mentes és hipoallergén. Azonnal csillapítja a vakarózás kényszerét. Nyugtató, tisztító összetevőkben gazdag, melyek azonnal nyugtatják az irritációt. A bőrben természetesen megtalálható biolipideket tartalmaz, visszaállítja a bőr természetes védekező képességét. A szabadalmaztatott Skin Barrier Therapy megakadályozza a staphylococcus aureus megtapadását és elszaporodását, valamint allergének bejutását a bőrön, melyek közül mindkettő felelős a súlyos bőrszárazságért"

A 200 ml-es krémet én eleve kézkrémnek szántam, ami első látásra nem tűnik túl praktikusnak, a kiszerelése miatt nem őt dobnám be a táskámba. Nekem a kézfejemen szokott ekcéma megjelenni, de jó hír, hogy nem csak kézkrémként használható, hanem bármely más testrészen, ahol előjön, kisgyermekek bőrén is alkalmazható. Amikor durvábban száradni kezd a kezem, az nálam már az ekcéma előjele, ezért ilyenkor szeretek intenzív hidratáló készítményeket bevetni. Mikor azonban már nem csak szárazságról van szó, hanem reped és durva tapintású is a bőröm, azon általában már egy szimpla hidratáló krém nem segít, csak a bőrgyógyász által felírt speckó krém (ami egyébként nekem mindig nagyon gyorsan hat és rendbe hozza a kezem, az más kérdés, hogy nem szeretek egy krém miatt órákig ülni a rendelőben). Ezért is tetszett meg elsőre ez a nyugtató balzsam, mert kimondottan ekcéma kezelésére ajánlott. Az állaga meglepően könnyed, gyorsan beszívódik és nem ragad utána. A hatásával is teljesen elégedett vagyok, a már előjött ekcémát is segít kezelni, csillapítja a viszkető érzést, a bőrszárazságot is teljesen megszünteti egy éjszaka alatt. Illata nincs, irritációt nem okoz. A kiszerelés takarékos, nagyon sokáig elég, bár a lejárati idő csak fél év.


Mindkét termék nagyon bevált, állandó helyet kaptak a polcomon (bár nem leszek szomorú, ha a kézkrémre nem lesz továbbra sem napi szinten szükségem) és jó szívvel ajánlom őket Nektek is. Mielőtt kiválasztottam őket utána néztem az összetevőknek és véleményeket is olvastam, amit javaslok Nektek is, mivel ez is közrejátszott abban, hogy sikerült jól választanom és nem okoztak csalódást.


Szeretitek a Biodermát?
Akinek ekcémára hajlamos a bőre bevált valami, az orvosi krémeken kívül?

You Might Also Like

4 megjegyzés

  1. az olajtusfürdő nálam is nagy kedvenc, a nyári izzadós-ekcémás időben nagyon sokat segített, nem szárította tovább az amúgy is irritált bőröm. ráadásul sminklemosónak sem utolsó :)
    a krémet nem próbáltam, mert nagyon sok általános krémem van itthon, amiknek el kéne fogyniuk, de megérné tenni vele egy próbát úgy érzem :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök hogy bevált neked is :) A kézkrémet pedig szintén csak ajánlani tudom, ha elfogyott nálad a többi és gondolod, szerintem érdemes kipróbálni.

      Törlés
  2. Amióta ezt használjuk, nem száraz a bőrünk, nem viszket fürdés után. Olyannyira bevált, hogy mindig van itthon 1-2 tartalék flakon, és még az ajándékba kapott 250 ml-es kiszerelés (a súlya miatt)is nagy segítség volt a repülőutunkon.Használjuk még az ajakbalzsamot is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök hogy mások is ilyen jó véleménnyel vannak a termékeikről, tényleg sok szuper dolgot lehet találni a kínálatban :)

      Törlés

Címkék