Tartós Folyékony Ajakrúzs Teszt

hétfő, november 06, 2017


Imádom a tartós folyékony ajakrúzsokat, már amik valóban azok. Ezért természetesen felkaptam a fejem a hírre, hogy hozzánk is behozzák limitált darabszámban a Rimmel Provocalips-ek néhány árnyalatát, s szeptember 28-tól kerestem is DM üzeltekben, mivel akkorra volt beharangozva. Persze hiába hajkurásztam, mindenhol csak a teszterek voltak kitéve, de nem ám azért, mert elkapkodták őket, hanem mert ki sem kerültek sehova. Glamour-napokon is csak a dobozok álltak rendelkezésre, ezért úgy voltam vele, hogy megveszem azt 50%-os kedvezménnyel, mert untam már keresgélni, valamint az üzletek is teljesen tájékozatlanok voltak. A körömlakkokat és spirált pedig tovább adtam, mert nem volt rá szükségem. Majd a Rossmannba besétálva találtam szembe magam a Rival de Loop állvánnyal, rögtön kiszúrtam a Stay4Ever rúzsokat, amik külsőre majdnem kiköpött másai, hatodannyi áron. Rögtön be is dobtam egyet belőlük a kosaramba. A kis bevezető után lássuk, hogy megérte-e a hajcihőt a Provocalips, s mennyire érhet a nyomába a Stay4Ever.


Mindkét folyékony ajakrúzs ugyanazon elven alapszik: 2 lépésesek, először magát a rúzst kell felvinni, ezután következik a színtelen fixáló réteg, ami hasonló, mint egy szájfény. Összesen 7 ml-es kiszerelés mindkettő, a külsejük pedig csókmintás.

Rimmel Provocalips 16hr Csókálló Ajakrúzs - 110 Dare to Pink
A legvilágosabb árnyalatot választottam, mivel szerettem volna egy olyan tartós ajakrúzst, ami nagyjából olyan színű, mint a saját ajkaim, még is szebbnek tűnik felvíve, de nem mondani meg róla, hogy rúzs. A dare to pink pedig pont egy ilyen árnyalat, rózsaszín - közben picit barnás is, a lényeg hogy teljesen természetes. Mindkét applikátor olyan, mint a szájfényeké. Tényleg tartós, nem látszik a lenyomata sem poháron, sem zsepin, nem kenődik, mozdulatlan akár egész nap az ajkakon. Kiállja az evés próbáját is lazán. Lemosni pedig csak kétfázisú sminklemosóval lehet. Az egyetlen bibi, hogy mindez hiába, mert undorítóan mutat az ajkakon. Kiemeli az ajkak nem létező egyenetlenségeit, szárazságát egy pillanat alatt. "Összegyűrődik" az ajkakon szinte pici csomókban a termék. Az ajkak kontúrjánál szintén összeáll és nem is lehet onnan teljesen egyenletesre elkenni. Ahol nem gyűrődik össze, ott pedig repedezik, olyan mintha hámlana le. Utcára nem mentem vele, mert tényleg hordhatatlan, a tartósságot itthon teszteltem. Kipróbáltam rengetegszer, hátha valahogy jó lesz. Frissen radírozott és hidratált ajkakon, amin bármilyen más rúzs, amit használtam korábban szépen mutat - de semmi. Használtam úgy, hogy kevesebbet vettem fel, meg úgy is, hogy többet. Akármit csinálok így viselkedik, ezért nálam gyakorlatilag kuka. Nagy kár érte, már csak azért is, mert annyit futkostam utána. Sajnálom, mert a szín tetszik és a tartóssága sem jönne rosszul. És lehet, hogy csak ez a világos árnyalat viselkedik így, mert a sötétebbekről több képet is láttam, s mindegyik szépnek tűnt. Elgondolkodtam, hogy megveszek kuponnal egy másik árnyalatot kíváncsiságból, de hasonló színeim már vannak, ezért nem biztos, hogy beinvesztálok még egyszer, na meg hasonlóan járni sem szeretnék. A saját tapasztalatimból adódóan ezt az árnyalatot semmiképp nem ajánlom. Teljes áron 3000 Ft, de a héten lesznek Joy-napok, így 50% kedvezménnyel is megvásárolható lesz.


Rival de Loop Stay4Ever Szájfény - 01 Deep Magenta
A szájfény elnevezés megtévesztő, mert egyébként ugyanúgy működik, mint a fenti. A neve tökéletesen leírja az árnyalatot, egy szép mély magenta színről van szó. Az applikátorok itt is szájfényekéhez hasonlóak, a termék pedig kapott egy kis édes illatot. Erősen pigmentált, szépen és egyenletesen fedi az ajkakat, ezért nem is kell többször átmenni rajta. Fenti társával ellentétben nem ül bele az ajkak redőibe, s nem produkálja a többi negatív tulajdonságot sem. Eleinte jellemző volt, hogy az ajkak belső részén nem tapadt meg rendesen, emiatt nem is volt tökéletes az eredmény, de a későbbiekben ezt már nem tapasztaltam. 24 órás tartósságot ígér, ennyi ideig nyilván nem viseltem, de ezt nem is bírná ki. Viszont az orromat nyugodtan kifújhatom mellette, nem jön le a fele, inni is nyugodtan lehet és ha nem zsíros ételt eszem, akkor még azt is elviseli, de ilyenkor már kopik, méghozzá belülről kifelé. Egyébként simán kibír egy 8 órás napot is. Lemosni ezt is csak kétfázisú sminklemosóval lehet. Én kuponnal kb. 500 Ft-ért vettem, ezért az árért pedig nagyon megérte, pláne hogy elégedett is vagyok vele. Teljes áron most 999 Ft-ért láttam. Egyedül azt sajnálom, hogy kevés színben érhető el, én valamilyen lila árnyalatnak például tudnék örülni. Ettől eltekintve viszont ajánlom, ha kedvező áron keresnétek tartós ajakrúzst.


Mi a véleményetek a fenti rúzsokról?
Milyen tartós folyékony rúzst ajánlanátok?
Van olyan, aki próbálta ugyanebben az árnyalatban a Provocalips-et és bevált neki?

You Might Also Like

3 megjegyzés

  1. Nagyon örültem ennek a bejegyzésnek, már régóta szeretném beszerezni a RL terméket, de eddig mindig eltántorodtam tőle. Na majd most ❤️

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök hogy segíthettem, remélem neked is be fog válni :)

      Törlés
  2. Tudtam, hogy valamelyik márka lemásolta a Provocalpiset de nem tudtam melyik és hogy hogy sikerült. Örülök, hogy Te írtál róluk így már van miután nézelődnöm, ha a Rossmannban járok. :)

    VálaszTörlés

Címkék