Best of 2016

szombat, január 07, 2017


Az év első bejegyzése egy összegzés lesz, összeszedegettem kedvenc termékeket, filmeket, könyveket, kiderül hogy mik voltak a legnépszerűbb bejegyzések 2016-ban és az én személyes kedvenceimet is megmutatom.

Az arcápolási szekcióba most 4 termék került, az AVON Planet Spa Turkish Hammamm rhassoul agyagos tisztító arcmaszkját előszeretettel veszem elő, hatalmas durranást nem kell tőle várni, konkrét problémákra nem ez a termék fog megoldást hozni, de ha gyorsan szeretnétek puha és selymes bőrt, amitől úgy összességében is szebbnek mutat a bőr összképe, akkor ajánlom figyelmetekbe. Régóta volt célom találni egy fizikai arcradírt, aminek rendben vannak az összetevői, ezen felül pedig még jól is működik, jelentem ez a cél kipipálva a Schüssler Mélyhidratáló arcradírnak köszönhetően. A Benton Snail Bee High Content Essence-ről és a natics hydra-N arczseléről már volt teszt, előbbit már újra is rendeltem, utóbbit csak azért nem, mert más fajtát szeretnék most kipróbálni, de 2016-ban kiderült, hogy a bőröm két kedvenc összetevője a hyaluron és a csiganyál, mindkét termék tökéletes és hatásos, csak ajánlani tudom őket.


Az eddig is egyértelmű volt, hogy imádok órákig a kádban feküdni a forró vízben, viszont habfürdőket felhalmozni csak az év második felében kezdtem, gyakorlatilag szinte az összes AVON habfürdőt ide sorolhatnám, mert hogy főként a márkától használtam őket a remek limitált illatoknak és kedvező árnak köszönhetően. Hamarosan lesz bejegyzés egy adag habról, most viszont csak egyet fotóztam be, ez pedig a Planet Spa Caribbean Escape fürdőelixír. Sokáig nem szerettem a krémtusfürdőket, az igazat megvallva még most sem rajongok értük, de kivételt képeznek a Dove tusfürdői, mert tapasztalatom szerint az egyetlen márka, aminél a tusfürdő illata fürdés után is megmarad a bőrön, amit én nagyon szeretek, a választék is széles. Szintén Avon kedvenc a Nutra Effects Ultimate Moisture testápoló normál-száraz bőrre, visszafogott illata van, azonnal beszívódik a bőrbe és kellően hidratál, ennél többet én nem is várok tőle. A Lush Bubblegum ajakradírját már több, mint 1 éve használom és még mindig van benne, kiadós mennyiség, szépen rendbe teszi a cserepes, kiszáradt ajkakat, az illata is fincsi.


Nem szeretem a szemöldökömet ceruzával vagy porral festegetni több okból sem, ezért is örültem mikor rátaláltam a RefectoCil szemöldökfestékre, amivel pár perc alatt befesthetjük a szemöldökünket és még tartós is marad (3-4 hét minimum), több árnyalatban is kapható, és a színintenzitás is befolyásolható attól függően, hogy mennyi ideig hagyjuk magunkon a festéket. Az AVON True Supreme Nourishing tápláló ajakrúzsok januári újdonságok, de én már december közepén hozzájuk jutottam és a karácsonyi időszakban nagy kedvencekké váltak: epres illatúak, csodás ombre színűek kívülről, nagyon pigmentáltak, siklanak az ajkakon, nagyon krémesek mindemellett viszont tartósak is (evés nélkül), nem szárítják az ajkakat, épp ellenkezőleg. Két árnyalatban van meg, az egyik a Conditioning Cherry, ami egy vörösboros szín, szerintem gyönyörű. A másik pedig a Supple Magenta, mindkét szín telitalálat nálam, nagyon tetszenek magamon is. A Pupa Like a Doll púderét sem hagyhatom ki a felsorolásból, az egyik kedvenc púderem, egységesíti a bőrt, szépen és tartósan mattít, nem kelt levakolt hatást sem, leginkább önmagában szoktam használni egy kis korrektorral, ugyanakkor fedést ne várjatok tőle, mert az nincs neki.


A Barilent relaxáló masszázsgyertyáról már volt szó ITT, egy kellemes élményt nyújtó termék, finom illattal, hidratáló hatással, azonban, amit mégis a legjobban kedvelek benne az az, hogy kellemesen meleg, amikor a bőrömre kerül belőle. Sosem évszak szerint választok parfümöt, sokkal inkább a kedvemtől függ, hogy mit használok, idén ősszel viszont nem volt kedvem egyik meglévő illatomhoz sem, így neki láttam keresni egy új illatot, egy egész pláza végigjárása után a Bershkában találtam meg a megfelelőt, amit egész ősszel és télen használok, még mindig nem untam meg, ez a Candy Touch, aminek még az üvege is nagyon mutatós. Egyébként egy nagyon kellemes édeskés illat, de egyáltalán ne a tömör cukros, gejl vonalra gondoljatok.




Sajnos 2016-ban nem vezettem rendesen a listámat arról, hogy milyen könyveket olvastam ki, az emlékeimben pedig nem őrzöm mindegyiket, de van pár, amelyik maradandó emléket hagyott bennem, a legtöbb annyira izgalmas vagy érdekes volt, hogy pár óra alatt kiolvastam. Ezeket mindenképpen ajánlom: Jamie McGuire - Sorscsapás sorozat, Lakatos Levente - Szeress jobban, Sophie Kinsella - Hová tűnt Audrey?, Victoria Connelly - Egy nyár, amit sosem felejtesz.


A sorozatfüggőségem ebben az évben sem apadt, rengeteg sorozatot daráltam le, de a legnagyobb kedvenceim voltak: A szökés, amit sokáig meg sem akartam nézni, mert azt gondoltam, hogy nem érdekelne, mikor belekezdtünk akkor pedig legszívesebben fel sem álltam volna a képernyő elől, amíg nem végezzük ki az összes évadot. Természetesen pocsék véget írtak neki, de vigasztal a tudat, hogy hamarosan jön a folytatás. A Pretty Little Liarsnak is izgalmas részei voltak, imádom benne, hogy sosem tudom mi lesz, idén tavasszal viszont sok-sok évad után befejeződik, remélem nem cseszik el a végét. A The Royalsnak a 3. évadja fut éppen, aki szerette a Gossip Girlt annak kötelező sorozat, egy királyi család botrányos életéről szól röviden és tömören. A Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot című sorozatot is tavaly fedeztem fel, szintén nagyon izgalmas sorozat szerintem. Az Aranyéletnek pedig már az 1. évadát is szerettem, de a 2. mindent vitt, persze ha nem számolom bele az utolsó részt, ami szerintem gyenge és unalmas lett egy évadzáró részhez képest.

2016 több szempontból is sikeres év volt számomra, remélem az idei még inkább az lesz. Tavaly találtam rá a mozgásformára, amit azóta is imádok, ez pedig a pilates, írtam már róla ITT, a szerelmem azóta csak még nagyobb iránta, testre és lélekre egyaránt jótékony hatással van.

Ez volt az első év, hogy hosszútávon műkörmöm volt, pontosabban már 1 éve, végre nem kellett a körmöm betöredezésével, a körömlakk lepattogásával foglalkoznom, emiatt viszont körmös bejegyzések sem voltak, viszont helyette most megmutatom, hogy milyen körmeim voltak tavaly (a júliusi pálmafás volt a kedvencem):

Ami a bejegyzéseket illeti a Ti TOP5 kedvencetek a következők voltak:
  1. Illatvarázs | AVON Silky Soft Musk
  2. Glamour-napi szerzemények | 2016 tavasz
  3. Májusi újdonságok az AVON-tól | 2016
  4. Inspirációs Szombat #66
  5. Februári - Márciusi szerzemények | iHerb, drogéria, eBay, Natics, Brilla

Az én kedvenceim:


Köszönöm, ha végig olvastad ezt a hosszúra sikeredett bejegyzést :D Sikerekben, álmok valóra váltásában, egészségben és boldogságban gazdag új évet kívánok Mindenkinek! :)

Ha van kedvetek írjátok meg Ti is, hogy mik voltak a kedvenceitek 2016-ban!


*Ha van kedvetek IDE kattintva játszhattok a blog Facebook oldalán, egy újévi ajándékcsomagért január 29-ig.



You Might Also Like

0 megjegyzés

Címkék