Őszi kedvencek | 2017

szombat, december 02, 2017


Évszakonként sem olyan könnyű kedvenceket kiválasztani, nem értem másoknak hogy megy havonta. Nem akarom unásig ismételni ugyanazokat, kedvencem pedig nem lesz 1 nap alatt, de azért sikerült kiválasztanom azokat a dolgokat, amik megérdemlik a szereplést az őszi kedvencekben. Örülök, hogy időjárás tekintetében ilyen kellemes őszt hagyhatunk magunk mögött, kivételesen nem fagytam halálra minden nap, nem sírnék ha a tél is hasonlóan viselkedne.

Az utóbbi időszakban egész jól kialakult azoknak a hajápolós dolgoknak a köre, amiket akár felváltva is, de állandóan használgatok. Nem is volt túl sok kísérletezgetés vagy újdonság, egyedül a Schwarzkopf Blond Me kollekció az, ami talán újnak mondható, s közülük is a Színfokozó Kötéserősítő Sampont (hideg szőke hajra) avattam kedvenccé. A miértre a legutóbbi bejegyzésből megkaphatjátok a választ, ezért most nem fejteném ki újra. A L'Oreal Elseve Extraordinary Selyem Olaj Krém már régi felfedezett, általában utazásokkor hordom magammal a kiszereléséből adódóan, ezért különösen nyáron volt használatban. Az elmúlt hónapokban már itthonra is elővettem, mert nagyobb igényt éreztem egy könnyebb olajos balzsamozásra, mint a nehezebb állagú pakolásokra. Drogériás szinten talán a legjobbnak is mondható.


Talán nem okoz meglepetést, hogy most is az arcápolás kategóriájából kerül ki a legtöbb kedvencem. A kedvenc micellás vizem a Bioderma Sébium H2O, amit csak annak ajánlok kipróbálni, aki nem fél, hogy függője lesz. A Sephora saját márkás sminklemosójával igyekszem spórolni, annyira megszerettem. Tökéletesen eltávolít mindent, ami amúgy extra tartós vagy vízálló is, s nem hagy maga után száraz bőrérzetet az olajos hatása miatt. Hidratáló krémek közül leggyakrabban a Magister Voyage Málna-C  Nappali Arckrémért nyúltam ősszel, az állaga könnyed, érzetre még is testesebb és jobban hidratál, mint a készletem többi tagja, nemsokára érkezik róla a teszt. Kedvenc tisztító pakolásommá nőtte ki magát a Lush Cupcake, most is éppen ez van az arcomon. Imádom, hogy tisztít, de nem szárít, hanem még hidratál is, s az illata is kellemes, a lemosással sincs gond, az egyetlen baj vele, hogy már fogyóban van :( Nem gondoltam, hogy arcradírokból még lehet újat mutatni nekem, annak mindenesetre örülök, hogy egyre több alternatívát találok belőlük szép összetevőkkel. Aktuális kedvencem a Phi Mandala Bőrradír, aminek a szemcséi gyengédek, még is hatékonyan távolítja el az elhalt bőrt és a bőröm sokkal tömörebb tapintású a használata után, ez a kedvencem a tulajdonságai közül. Talán ősszel éreztem leginkább igényt szemkörnyékápoló használatára, így sokkal gyakrabban vetettem be a Phi Pazar Café Ébresztő Szemkörnyékápolót, ami remekül hidratál, s nekem ennyi jelenleg pont elég.


Minél hidegebb van kint, annál többször kell elővennem az ajakápolóimat és a kézfejemen is elkezdett kijönni megint az ekcéma. Az ajkaim karbantartására és a komolyabb szárazság megelőzésére rendszeresen használtam a Lush Popcorn Ajakradírt, ami pont olyan hatásos, mint a Bubblegum volt. Leradíroz, eltávolít, puhává tesz. Esténként ezután jöhet (már amikor nem vagyok lusta) a Nuxe Reve de Miel Ajakbalzsam, aminél intenzívebben hidratáló ajaktermékkel még nem találkoztam, nagyon hatékony, reggelre piha-puha ajkakkal ébredek. Napközben pedig ha szükségét érzem, az Eucerin Lip Aktiv Ajakápolót kapom elő, ami szintén jól hidratál és illatmentes. Többször is fájt a térdem az elmúlt hónapokban, ilyenkor az Abura Contact Olajjal kenegettem, s bár az illatával mindenkit ki tudnék kergetni a lakásból (egyedül nekem nincs vele bajom), de elég hatásos. Lehűti és zsibbasztja az ízületet, a fájdalom pedig tompul. Mint említettem kezd megjelenni az ekcémám, ilyenkor pedig a szimpla kézkrémek már kevesek - vény nélküli kencéken kívül egyedül a Bioderma Atoderm Intensive Balzsam bizonyult hatásosnak ellene, nem hiába ajánlott ekcémára.


Habfürdőkből kifogyhatatlan készletem gyűlt már össze, még is egyértelmű, hogy az Avon Bubble Gum közülük a kedvencem. Az illata nem határolható be évszakkal, ezért mindig van kedvem hozzá és óriási habokat képez. A szantálfa illatának függője lettem, mióta nálam van az Avon Planet Spa Relaxing Thailand fürdőolaj. Egyrészről megunhatatlan az illata, másrészt olyan puha lesz a bőröm, ha csepegtetek belőle a fürdővízbe, hogy jó néhány testápoló is elbújhatna mögötte. Az Yves Rocher idei limitált kiadásai közül nekem egyértelműen a Hófehér Vanília Tusfürdő lett a kedvencem, az illata messze nem émelyítő, inkább kellemes hókiflis. Azt sokkal jobban kedvelem benne, hogy dupla olyan jól habzik, mint más tusfürdő (ami nekem fontos).


Egész ősszel a Kiko Limited Double Touch Folyékony Rúzsért nyúltam legtöbbször, ennek roppant egyszerű oka, hogy ez a legtartósabb termék a készletemben, ha ezt kenem fel nem kell állandóan azt lesnem, hogy vajon elkenődött-e, lekopott-e stb. A színe pedig természetes, ezért tökéletes gyakorlatilag bármikor. A Rival de Loop Stay4Ever Folyékony rúzs új felfedezés volt, s az árkategóriájához mérve meglepően jól is muzsikál, elég tartós és ezerszer jobb, mint a Rimmel Provocalips. A Zara Lily Pad egy édes-gyümölcsös illat, ezt fújtam magamra legtöbbször. Csak ruhára fújok parfümöt, reggeltől estig azért nem marad érezhető, de egy olyan 6 órán át lazán.

Kedvenc események: Jól éreztem magam a Blogger Day-en, így elsőre legalábbis teljesen pozitív vélemény alakult ki bennem róla, örülök hogy elmentem. November elején voltunk a Thália Színházban, a Boeing Boeing nevű darabot néztük meg, ami nagyon-nagyon tetszett. Ezer éve nem voltam színházban, talán mert még régen, sulival voltam utoljára, valamilyen kötelező darabon, az ilyeneket pedig nem szeretem, ezért a fejemben a klasszikus darabokon kívül nem is létezett más, pedig mennyire hogy van. Szuper vígjáték, színdarabban. Szinte végig nevetős, érdekes és a színészek teljesítménye is bámulatos.

Anti-kedvenc film: The Visit, ennél unalmasabb és semmilyenebb filmet tavaly karácsonykor láttam utoljára. Az egész filmből nagyjából 3 perc volt érdemleges és érdekes, az összes többi halál unalmas, még az időt is sajnálom, amit rá szántam.
Kedvenc sorozat: Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot 3. évad
Kedvenc könyvek: Almási Kitti - Bátran élni, Zoella - Girl on Tour


Nektek mik voltak a kedvenceitek ősszel?

You Might Also Like

2 megjegyzés

  1. A Relaxing Thailand fürdőolajat én is imádom. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindenkitől csak azt hallottam, hogy imádja, most ezt sikerült nagyon eltalálniuk :)

      Törlés

Címkék