Októberi rendelések | Zaful & Dresslily

csütörtök, november 10, 2016


A mai bejegyzésben megmutatom Nektek, hogy miket rendeltem előző hónapban a fent említett két weboldalról. Határozottan jobban élvezem mostanság az online vásárlást, valahogy semmi kedvem a boltokat járni és órákig nyűglődni a keresgéléssel, sorban állással, pláne mivel legtöbbször ez úgy végződik, hogy az időm elment, találni viszont nem találtam semmit. Persze az online rendelésnek is megvannak a maga árnyoldalai, de időnként mindig adok ennek is egy új esélyt.

Mindkét weboldal hasonló, a termékek, amiket árulnak a jobb minőségű csoporthoz tartoznak, a rendelés mindkét esetben 4 héten belül megérkezett, volt hozzá ragszám, nyomon lehetett követni végig a csomagot és minden épségben meg is érkezett. Igazából a negatív és pozitív tapasztalatok is azonosak mindkét oldal esetében, ezek a termék véleményezéseknél ki fognak derülni.


Kezdjük a sort a Zafullal: innen rendeltem először, minden esetben figyelembe vettem a saját méretemen kívül azt is, hogy a mérettáblázatban mit írnak és ez alapján választottam méretet. Ez a barnás - mustár sárgás árnyalatú kabát rögtön megtetszett, a színe teljesen őszies, az eleje waterfall stílusú, amit én köztudottan kedvelek, a méretek alapján is egyértelműnek tűnt, hogy megrendelem. A kabát pontosan olyan élőben is, mint a képen, a színe attól függ, hogy természetes fénynél, napsütésben vagy éppen lámpafénynél nézem, de tetszik. A kinézete is teljesen kép hű, lágy esésű, vékony anyag, pont amilyenre számítottam és hátul van egy gumis rész, amit összehúzhatunk, ebben az esetben hátul nekem jobban tetszik a fazonja. Viszont az ujja nekem sajnos nagy, még úgy is, hogy a legkisebb méretet rendeltem, emiatt rajtam elég idiótán áll, mint valami hálóing, és ezen a problémán sajnos segíteni sem tudok, ezért emiatt nem fogom tudni/nem szeretném hordani. Kár érte, pedig tényleg nagyon tetszik.


Ez a szürke, csillagos melegítőnadrág szerelem volt első ránézésre. Ebben az esetben (és amúgy az összesben) is igaz, hogy pont olyan, mint a képeken, nagyon kellemes, puha pamut anyagú, jó minőségű, színben és mintában is nagyon tetszik. Tényleg nagyon imádtam, mikor kibontottam, aztán mikor felvettem azt hittem elsírom magam, mert ez meg rövid és szűk. De úgy voltam vele, hogy nem baj, azért is felveszem hátha sikerül kinyújtani, vagy valamit kezdeni vele, mert amúgy nagyon meleg, az alja szűkített, szóval imádom. Jelenleg úgy áll rajtam, mintha kinőttem volna, és ülni sem kellemes benne, de nagyon bízom benne, hogy sikerül kinyújtanom :D


Öröm az ürömben, hogy ennek a statement nyakláncnak sikerült épségben ideérnie, és nem esett ki belőle egy kő sem. Nagyon szép, vidám a színkombináció, több pulcsimhoz is remekül passzol, bár örülnék, ha a lánc egy picivel hosszabb lenne, de ez legyen a legkevesebb.


A Dresslily rendelésem a csizmákra korlátozódott, amelyek közül a magassarkú bokacsizma életem csizmája, esküszöm. Régóta nem hordok magassarkút, csak alkalomadtán, mert 10 lépés után ha nem a lábam megy szét tőlük, akkor a hátam, nekem pedig ez ennyit nem ér. Viszont mikor megláttam ezt a cipőt annyira megtetszett, hogy úgy voltam vele egye-fene, még ha ritkán is hordanám akkor is kell. A mérettáblázatban való megadott belsőtalphossz méret alapján biztos voltam benne, hogy jó lesz. Pontosan olyan, mint a képen, nagyon tetszik rajta ez a rojtos bojt és, hogy a sarka is vastagabb. A probléma ki nem találnátok, hogy micsoda.. hát kicsi. 39-es méretű cipőket hordok mindig, ritkán 40-eset, amikor el vannak méretezve, de az általában a boltban hamar kiderül. Ennek a csizmának a belsőtalphossza biztosan nem annyi, mint amennyit az oldalon írnak, különben jó lenne. Ennek ellenére már kétszer is felvettem, annyira nem vészes, csak a lábujjaimat nyomja, mondjuk az éppen elég. Viszont a hátam és a lábam abszolút nem fájt benne, aminek nagyon örülök, lehet hogy azért, mert vastag a sarka és így a súly jobban eloszlik. De a lábujjaim konkrétan sebesek tőle ha egy napig rajtam van, eléggé önkínzó vagyok vele, de tényleg annyira tetszik. Az első gondolatom az volt, hogy nem baj, megrendelem egyel nagyobba, mert kell, de nincs egyel nagyobb, nem gyártanak, nem létezik. Ezek szerint a kínai nők kis lábon élnek.


Régóta keresek már rövid szárú fekete gumicsizmát, végigjártam már az összes boltot, de vagy idiótán álltak, vagy felpróbálni sem lehet rendesen a csipogótól, szóval sehol nem találtam normálisat. Kép alapján ez megtetszett, a mérete természetesen viszont ennek sem lett jó, ugyanúgy kicsi. Viszont ebben az esetben megnyugtat a tudat, hogy egyébként sem tetszik magamon, a képen is láthatjátok, hogy eléggé eláll a teteje, inkább vastagabb lábú/bokájú lányokra lenne ez jó.


Összességében egyébként örülök, mert a nadrágot, a csizmát és a nyakláncot nagyon szeretem a kis "szépség"hibáikkal együtt is, a többit pedig továbbadom. Igazából nincs tanulság sem, mert minden oldal és termék más, van ahol nem stimmel a méret leírás, van ahol igen, van ahol mindig nagyobbat érdemes rendelni, máshol kisebbet, én ezért is szeretek ilyenekről videókat és bejegyzéseket nézni, mert legalább tudom, hogy minél mire kell figyelni és mit érdemes megvenni.


Szoktatok kínai webshopokból rendelni?
Nektek milyen tapasztalataitok vannak az ilyen rendelésekkel?

You Might Also Like

2 megjegyzés

  1. Jó kis bejegyzés lett! Megkérdezhetem, hogy a nyaklánchoz hozzápárosított kötött pulcsi honnan van? Annyira szép :)

    VálaszTörlés

Címkék